Nemzeti Állatkert - Kortárs fabulák

Kortárs fabulák a Literán.

 

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök – Litera - az irodalmi portál

Kapcsolat:

nemzetiallatkert@gmail.com

litera@litera.hu

Friss topikok

2009.11.30. 13:34 nemzeti állatkert

Faragó Ágnes: Mese a csíkos vadmalac megszégyenüléséről

Címkék: 2009 faragó ágnes

Történt pedig, hogy a szárazföldi állatok megalakították saját köztársaságukat. Közfelkiáltással elfogadták az Alkotmányt is, amely kinyilatkoztatta, hogy az államban helye van minden nem egyszínű állatnak, így különösen a csíkosoknak és a foltosoknak. Állampolgárság járt a tigrisnek, a leopárdnak, a zebrának, a hiénának, az antilopnak, egy csomó madárnak, hüllőnek, pillangónak is. Utolsóként egy anyjától elkódorgott csíkos vadmalac ért oda, így Őt is felvették.

Legnagyobb számban a jámbor zebrák voltak tagjai a köztársaságnak. Rábízták hát a legöregebb zebracsődörre a szépen megszövegezett alapokmány őrzését, aki őrizte is addig, míg gödörbe lépett, megsántult és így könnyű prédája lett egy idegen oroszlánnak.

Az eseménynek tanúja volt az utolsóként érkező vadmalac, aki nagyon szeretett volna király lenni. Fogta hát az Alkotmányt, beletúrta a mocsárba, majd nagy hangon összeröffentette az állam valamennyi állampolgárát.

A csíkos kismalac először is szavazást kért arról, hogy az állam a továbbiakban Királyság legyen. Ezt az állatok egyhangúan elfogadták, nem nagyon tudták ugyanis, hogy mi a különbség.

A csíkos vadmalac ez után azt indítványozta, hogy őt válasszák meg királynak.

A nyílt szavazás nem vezetett eredménye, ugyanis a foltosok nem egyeztek bele a malac királlyá választásába. Nem mintha tudták volna, mi a dolga egy királynak, egyszerűen nem tetszett nekik ez a kis röfögő, turkáló, nagyhangú, akinek még a felmenőit sem ismerték.

A kismalac sértődötten maga köré gyűjtötte hát a csíkosakat, beállította őket négyes sorokba, és fel, s alá masírozott velük az állam főutcáján. Kitalált egy rigmust is az idegenszínűekről, de erre nem jött ki a ritmus, amire menetelni lehetett, így leegyszerűsítette. A csorda tehát ezt üvöltözve masírozott:

Éljenek a csíkosok,

vesszenek a foltosok.

A foltosok kezdetben mit sem törődtek a csíkosok randalírozásával, élte mindegyik a maga életét, védekezett az egyszínűek ellen, ha pedig maga is ragadozó volt, hát vadászott rájuk. A mocsárba került Alkotmány ugyanis deklarálta, hogy az állam polgárai nem támadhatnak egymásra.

A vadmalac egy igen jól sikerült, garázdálkodástól sem mentes, csíkos masírozás után elérkezettnek látta az időt, hogy ismét nekifusson a királyválasztásnak. Azt javasolta a nagyhangú társaságnak, hogy korszerűsítsék az állam alkotmányát, ami a királyság bevezetése óta egyébként is időszerű volt. Ez éppen a száraz évszak közepén történt. A vadmalac azt fröcsögte egy termeszvár tetejéről, hogy azért nincs elegendő élelem, mert a foltosok mindent maguknak akarnak.

A korgó gyomrú állatok fogékonyak voltak erre a beszédre, és ugyanazzal a határozattal királlyá választották a csíkos kismalacot, amelyikkel megvonták az állampolgárságot a foltosoktól.

A kismalac azonnal kerített egy hermelines királyi palástot és csak abban jelent meg alattvalói előtt, akiknek erkölcsi fejlődésére is odafigyelt. Közzétette, hogy valamennyi csíkos állampolgári kötelessége megrongálni, megsemmisíteni egy foltos szerző által írt könyvet. Maga járt elől jó példával, amikor ünnepélyesen feltúrta, összetaposta, megrágcsálta, benyálazta a leghíresebb foltos könyvét.

Talán a tigrisek voltak az elsők, akik megunták a kismalac hőbörgését, és bejelentették, hogy alkotmányozó és új királyt választó nemzetgyűlést hívnak össze.

A kismalac érezte, hogy komoly ellenféllel van dolga, hiszen a tigrisek elég erősek, és elég csíkosak voltak ahhoz, hogy bármire rábeszéljék a bizonytalankodó állampolgárokat.

Sokáig törte a fejét, hogy miként betonozhatja be a királyságát. Utolsó királyi pátensével kihirdette, hogy az lehet csak Csíkos Ország mindenkori uralkodója, aki a lehető legszabályosabban csíkos, kivéve a zebrákat, mivel ők tették ki a csíkosság megítélésére hivatott kerekasztal zömét.

Időközben a kismalacból fejlett vadkan lett. A jeles napon először a kihívó tigrist szólították oda a kerekasztal közepére, majd ünnepélyes fanfár szóra mellé állt a vadkan is, várva, hogy kihirdessék a csíkosság győztesének. Teátrális mozdulattal dobta le királyi palástját. Az asztal körül minden állat fölhorkant. A valamikori gyönyörűen csíkozott kismalacon egyszínű, barna sörték meredeztek. A csíkosságuk fontosságával megfertőzött állatok dühödten űzték ki barnává silányult uralkodójukat az országból, egyenesen az egyszínűek vidékére, ahol is nyomban felfalta egy éhes, sárga oroszlán.

A Fabula értelme:

1.) Nem arra kell odafigyelni, aki leghangosabb.

2.) Összenő, ami összetartozik, de jöhet olyan esemény, amitől szétválik.

3.) Aki középre áll, vállalja azt is, hogy megdobálják.

4.) Bárkiből lehet kitaszított, ha a nem minden körülményt mérlegelve hozza a szabályokat.
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetiallatkert.blog.hu/api/trackback/id/tr281563319

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása