Nemzeti Állatkert - Kortárs fabulák

Kortárs fabulák a Literán.

 

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök – Litera - az irodalmi portál

Kapcsolat:

nemzetiallatkert@gmail.com

litera@litera.hu

Friss topikok

2009.12.08. 14:29 nemzeti állatkert

Bán Zsófia: A titokzatos hézag esete az állatokkal

Címkék: 2009 bán zsófia

A Fabula Rasa Café aznap este is dugig volt, és már jócskán topon volt a hangulat. Mindenki idejárt, holott mindenki tudta, hogy nem kéne. A medve itt szeretett málnalikőrözni, mindig ugyanabban a boxban üldögélve, s szorosan összebújva az őzzel; a farkas nap mint nap itt biliárdozott a bárányokkal, ontotta magából a sikamlós anekdotákat, a bárányok meg a dákójukba kapaszkodva, áhitattal hallgatták; a nyúl a pultnál vodkázott a rókával, akinek viszont a vállán üldögélt a holló és jókora sajtdarabokat csipegetett; a tücsök pedig szorgosan hordta ki a söröket az egyre sűrűsödő vendégseregnek, míg a hangya, egy kopottas, szívalakú sky pamlagon heverve cigarettázott, és elismerően nézte a kollega lázas igyekezetét, hogy lépést tartson a pulzáló forgalommal – mindenki idejárt, az is, aki számított, meg az is, aki csak számításból. Holott medvemama már bocs korában megmondta a medvének, hogy bocsika, ne járj oda, mert van ott valami a légköri viszonyokkal, valami hézag, fiacskám, ami nagyon rossz hatással van az állatra, dehát mindenki odajár, anya, mondta a medve nyafogva, és továbbra is odajárt. Hiába mondta a farkaspapa is a farkasnak, hogy ne járjon a Fabula Rasába, mert csak lejáratja magát erdő-világ előtt, és tönkreteszi a farkasok tisztességgel kiérdemelt ordas hírnevét, a farkas nem hallgatott rá és csak odajárt, és így volt ezzel az erdő minden fiatal állatja. Ott szórakoztak nap mint nap, míg az öregek otthon ültek, tördelték a mancsukat és várták a híreket, a fejleményeket.

Ők ugyanis tudták – már legalábbis azok, akik túlélték a Fabula Rasát – hogy ennek a népszerű lebújnak van egy felettébb különös tulajdonsága, ami valóban, ahogy medvemama mondta, mintha a levegő összetételével lett volna valahogy összefüggésben, talán az a sok szpré, amivel manapság fújkálják magukat a fiatalok, mondogatták az öregek, mindenesetre volt ott egy olyan mikroklíma, vagy mi, amitől mindenki úgy érezte, hogy abban a minutában, amint beteszi a lábát, egyfajta selymes érzelemáradat veszi körül, ami olyan zsongító, andalító hatással volt rájuk, hogy aki csak egyszer is belekóstolt, újra és újra részesülni akart belőle, azonnali addikciót okozott, és hiába küldték a túlélőket elvonóra, a visszaesés mondhatni, borítékolva volt. Volt ott valami, amit sehol máshol nem érezhettek át, valami, amitől egész lényüket átjárta valami végtelen béke és nyugalom, egyesek a bagolytól hallott, furcsa szót emlegették, de arról senki sem tudta, hogy micsoda, csak olyan jól hangzott. Gyerekek, gyerekek, szeretik a szeretet!, vonyította a már jócskán megrészegült tigris a Fabula Rasa egy félreeső asztalánál üldögélve, s mancsával a mellette üldögélő antilop vállát lapogatta. Így ment ez, amíg hajnalodni nem kezdett, mert akkor az erdőkommandó bezáratta a Fabula Rását, és mindenkit hazaküldtek a nagyobb közbiztonság végett.

Csakhogy ekkor kezdődtek a bajok. A helyiséget bódult összeborulásban elhagyva, az állatok hirtelen kijózanodtak, egymásra néztek és alig akartak hinni a szemüknek. Mivaaaan, egy bárány a hónom alatt?!! naneee, üvöltötte a farkas, és ha a bárány nem tudott kereket oldani, ami csak a legritkább esetben sikerült, menten átharapta a torkát. Még mit nem??!, ordított az oroszlán a farokbojtjával játszadozó gazellára, aki hiába szökdécselt előtte mégoly kecsesen, mikor az oroszlán utolérte, nyomban kettéroppantotta a derekát. Az egész erdőt elborította a Fabula Rasát elhagyók hajnali vérfürdője. A néhány túlélő, hazaérve, megfogadta, hogy soha többé nem megy a Fabula Rasa környékére se, és ha eljön az ideje, majd kicsinyeinek is megtanítja, hogy sohase menjenek oda. Ám másnap és harmadnap megint csak ott találták magukat, és ez így ment, egészen addig, amíg ki nem öregedtek az éjszakából (vagy ki nem nyúvadtak), s kicsinyeik, csakúgy, mint ők a maguk idejében, természetesen rá se hederítettek intelmeikre, és rendre lejártak a Fabula Rasába. Az öregekben pedig, az értük való rettegés mellett, nem maradt más, csak valami megmagyarázhatatlan hiányérzet, valami örökös mélabú.

Tanulság 1: Ha rövid az emlékezeted, örülj neki.
Tanulság 2: Ha rövid az emlékezeted, toldd meg egy hosszúlépéssel.
Tanulság 3. Ha rövid az emlékezeted – mit is akartam mondani?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://nemzetiallatkert.blog.hu/api/trackback/id/tr981583419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.