Nemzeti Állatkert - Kortárs fabulák

Kortárs fabulák a Literán.

 

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök – Litera - az irodalmi portál

Kapcsolat:

nemzetiallatkert@gmail.com

litera@litera.hu

Friss topikok

2009.11.03. 13:33 nemzeti állatkert

Farkas Bíborka: A cápa esete, aki kis halakkal játszott

Címkék: 2009 farkas bíborka

(Ezópuszi mese a felemelkedésről)

Valahol a sekélyesben, közel a tenger partjához, húzódott egy védett kis mélyedés. Épp csak akkora, hogy menedéket adhatott néhány apró halacskának; a vízen átizzó nap fénye, s a puha föveny kellemesen langyossá és otthonossá tette. A snecik néhány óhatatlan helyi csetepatéját leszámítva, békésen telt itt az idő, távol a hullámok tajtékzó haragjától.

Aztán egy szép napon nagy cápa keveredett ide. Érkezése nem okozott riadalmat. Túl aprók voltak még a halacskák és túl tapasztalatlanok, hogy felfogják, a tengerek rettegett vadásza tartja szemmel fickándozásukat. A cápa hosszan figyelte őket, nem étkezési szempontból, hiszen egy valamirevaló ragadozó nem kapkod ilyen gyér zsákmány után. Talán megnyugtatta, talán szórakoztatta a snecik kisszerű élete, mert attól kezdve naponta ellátogatott a napsütötte horpadáshoz. Az is lehet, hogy felidézte benne védtelen gyermekkora emlékeit: fajtája rossz hírének dacára, ez a cápa érző szívű példány volt. Eleinte csak nézte a kis halak sürgés-forgását, aztán szóba is elegyedett velük. Azok gyorsan megszokták, sőt megkedvelték őt: bölcsnek és sokat próbáltnak tűnt.

Élt a mélyedésben néhány aranyhalacska is: a cápa voltaképpen az ő kedvükért járt ide. Dicsérte fénylő pikkelyeiket és könnyedén cikázó mozgásukat; az aranyhalaknak ez roppantul imponált, hisz' titkon ők is többre tartották magukat fakóbb társaiknál. Viszonzásul elismerték a cápa fensőbbségét és komoly élettapasztalatát. Egy ideig jól működött a dolog, aztán a legkisebb aranyhal megszegte a játékszabályokat: mindig is hajlott az önteltségre, de mostanság már egyenesen színaranynak képzelte sápadt fényű, apró pikkelyeit. Nagyobbnak tartotta magát a cápánál is. Piszkálni kezdte a tengerek farkasát: szemtelenül hol innen, hol onnan csípett bele roppant oldalába. A ragadozó türelme gyorsan elfogyott: oda-odakapott pengeéles fogsorával, felsértve a halacska testét. Ő véresen és rémülten keresett menedéket azok között, akiket eddig semmibe vett.

Felbolydult a langyos tavacska, szinte forrt a hidegvérűnek tartott lények vitájának hevétől. Végül úgy döntöttek, kiutasítják maguk közül a kártékonynak ítélt cápát; a legkisebb aranyhal csendben lapított, míg - a cápával együtt - el nem vonult feje felől a vihar.

Volt azonban az aranyhalak között egy, aki úgy gondolta, barátságba keveredett a cápával. Büszke volt rá, mennyire hasonlít a gondolkodásuk, az érzéseik, és hogy a hatalmas állat úgy respektálja őt, mintha egyenlőek lennének.

- Szeretnél naggyá lenni, kis halacska, hasonlóvá, mint én? - kérdezte tőle a cápa, mielőtt faképnél hagyta volna a társaságot.
- Mi az, hogy! - bugyborékolta az apró uszonyos, hiszen a szíve mélyén mindig is szeretett volna igazi nagyhallá válni. És bár szerette otthonát, a sekély mélyedést, néha túl szűknek érezte határait.
- Akkor gyere velem! - bíztatta a cápa. - Megkapsz mindent, hogy naggyá lehess: onnantól már csak rajtad múlik, élsz-e a lehetőségeiddel... Tehetséged van hozzá.

A kis aranyhal beleszédült a váratlanul kitáguló tér ölelésébe, és félelem nélkül siklott a ragadozó szájába.

Azt gondolhatnád, ez itt a történet vége, ám a halacska nem evődött meg! Még sokáig élt a cápa árnyékában, időnként roppant szájában húzva meg magát. A tenger alatti, picike tóhoz is haza-hazalátogatott néha, de ott már nem találta többé a helyét.

Óriás-barátja eleinte tanítgatta őt a cápalét zord törvényeire, és azzal bíztatta, hogy egyre közeledik a naggyá válás ideje. Csak várjon türelemmel! És a kis hal várt... Várt és várt, a cápa pedig elhallgatott. Hiába beszélt hozzá vékony hal-hangocskáján, a cápa meg sem hallotta. Vagy úgy tett, mintha nem hallaná.

Az aranyhal sokat tűnődött, miért történt ez vele: talán végzetesen elrontott valamit? Vagy a hatalmas lény megelégelte ezt a méltatlan barátságot? Vagy a pengeéles fogak közé húzódva, hátul, a torok vörös poklában élnek mások is, nagyhal-létre sóvárgóan, s ő csupán egy a sok közül? Egyáltalán, miért játszanak a cápák hozzá hasonló apróhalakkal?

Sohasem tudta meg. Még ma is várakozik.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetiallatkert.blog.hu/api/trackback/id/tr171495356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.