Nemzeti Állatkert - Kortárs fabulák

Kortárs fabulák a Literán.

 

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök – Litera - az irodalmi portál

Kapcsolat:

nemzetiallatkert@gmail.com

litera@litera.hu

Friss topikok

2009.11.03. 18:22 nemzeti állatkert

Soós Levente: Mese a királynő nélküli hangyabolyról

Címkék: 2009 soós levente

Medvefalván innen, rókaszigeten túl, mikor még a nyulak meglapultak, és nem puskával jártak, létezett egy csodákkal teli világ, melyről csak a részeg verebek csipogásából hallani olykor-olykor a sarki fészekben. Csipcsirip, ma már hiénák lakják a földet, hol egykor büszke farkasok kergettek lázasan szökellő szarvasokat, csip-csup.

Ezen a tájon alapított szedett-vedett telepet az a különös hangyaboly is, melyet anyakirálynő helyett szárnyas hangyák kis csoportja vezetett, közben árgus (és összetett) szemekkel figyelő félszárnyú társaik kíséretében - szellemtelen szellemek voltak mind, egyre megy. Mint a fekete özvegy férje a nász után, fejetlen volt ez a kolónia, hiszen a dolgozók nem egy illatosan csábító parancsszót követtek vakon, hanem kételkedve, vonakodva teljesítették parány vezetőik mikro-kéréseit. Még nagyobb ám a boly baja, mert nem volt, ki petéket rakjon, így a csöppnyi telep népessége egyre csak fogyatkozott, a kicsiny raj meg csak fogadkozott az áldatlan állapot orvosolására, hasztalan, esztelen.

Egy szép, ragacsos reggelen ifjú termesz jelent meg a bolyáratnál, bebocsáttatást kérve a szagavatott szárnyas hangyák tanácsa elé. A hangyasav majd elcsöppent a termeszeket gyűlölő katonák fullánkjáról, de már szállt is a szagparancs: a jövevény összedughatja csápjait a vezérlő egyedekkel. Nagy volt a titkolózás a csendes csáptanácsról, ám a merész termesz jókedv-szagot árasztott, mikor a telepről tipegve eltepert. Pár perc, vagy pár óra tán (a hangyaidő így telik), hogy a kolónián széltében-hosszában elterjedt a hír: a szárnyasok megoldást leltek a rettegett pete-patéra - mármint hogy nincs, ki szüljön gyermeket. Átható bűz töltötte be a földbe rágott termeket: „Dolgozók, katonák örvendjetek, segítenek a termeszek!” Örvendett a rovarsereg, nektárt vedelt, tetűt csapolt, majd tücsökszóra tapogatót rezegtetett.

Eljött hát a nap, mit annyira vártak, hogy minden csáp csak ezt a dátumot remegte. A dolgozók és katonák bíztak már bölcs vezetőikben, akik olyannyira megfontoltak voltak, hogy nagy bejelentés óta nem is osztottak fölösleges parancsokat a serény népnek. Jön majd az új királynő, vagy egy termesz teremtett csoda, és megszűnik a fejetlen állapot (ne említsük újra a szerencsétlen pókállatot). Így szólt a vezérek utolsó szagnyoma: „Dolgozók, ne dolgozzatok. Katonák, ne védjetek! Bízzatok és reméljetek!” Bíztak hát és reméltek, nem dolgoztak, nem védtek. Így eshetett, hogy egy hosszú, ragacsos nyelvecske lett mindannyi utolsó pöttöm emléke.

S hogy az esztelen szárnyasok és hasztalan félszárnyúak felpöndörödtek-é a kolóniával, hogy egy könnyen lefizethető hangyászsün szőrös kis pocakját (s így a napját) boldogítsák? Úgy tartja egy termesz rege, az áruló rovarok bogárháton keltek útra, fizetségüket a termeszektől tetűzsében remélve. Ám a réten akkor éppen birkacsorda vonult tova, így minden apró tor és potroha végül csak egy patanyomba ragadt parányi tetem maradt.

Ám ne legyen rossz szájízetek bocsok, kölkök, fiókák: a korrupt termeszek sem úszták meg a nyalókát. Végső tanulság légyen ez: nyalnak vagy taposnak, egyre megy.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetiallatkert.blog.hu/api/trackback/id/tr601496545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.