Bizony a csótány nem tartozik a legkedvesebb élőlényeink közé, sőt van, aki kifejezetten utálja , legszívesebben eltaposná, írtja, ahogyan tudja.
Tudta ezt a mi csótányunk is, aki éjjel lévén előmerészkedett a spejzból . Éhes volt és mohón lélegezte be a penészes kenyérmorzsák illatát.
Állandó félelemben élt: retteget mindenkitől és különösen a fénytől.
Úgy tűnt, hogy a mai nap eredményes lesz. Társai már kirajzottak, csak ő várt még egy kicsit. Eléggé beparázott , mert a többiektől hallotta, hogy új lakó érkezett , aki állítólag imádja a csótányokat megpirítva. A pasas valamilyen hülye celeb tévéadásban látta, hogy megsütve a legízletesebb csemegék egyike, azóta ki nem hagyna egyeletlen alkalmat sem.
Ráadásul van egy öntelt, elkényeztetett macskája is. Összetett a probléma.
Szóval a mi csótányunk is – átlagos, rendezettnek mondott külsővel - kimerészkedett a speiz közepére, amikor pechére szembetalálkozott a macskával.
A nyávogó példányának dísze volt. Fényes szőre arról árulkodott, hogy meglehetősen jól tartják, a legfinomabb és legdrágább Whiskas macskatáppal etetik, aranyláncot viselt a nyakában medállal, amelyre rávésték: a legédesebb.
Ennek megfelelően eléggé beképzelten viselkedett.
- Hát te ki vagy és mit keresel itt ? – kérdezte döbbenten, ugyanis még életében nem látott igazi élő csótányt.
- Csótány vagyok, tudományos nevem Blattella germanica, angolul cockroach, spanyolul cucaracha csupa kisbetűvel, de egyébként éhezem. – hangzott a kimerítő válasz , miközben megpróbált gyorsan eliszkolni, de nem tudott, mert a macska a mancsával elállta az útját.
- Nem eszlek, meg, mert undorító vagy!- közölte tárgyszerűen, miközben mancsaival felpofozta. A pofonoktól a csótány a hátára esett és kétségbeesetten kapálódzott ronda ízelt lábaival.
- Tudod, mi macskák felsőbbrendű lények vagyunk, minket szeret az ember. Csak udvarolni és dorombolni kell, dörgölődni és miénk a pálya. Titeket mindenki utál, mert nem tesztek semmi hasznosat , csak feketék és undorítóak vagytok.- affektálta a macska miközben újabb pofont adott a csótánynak.
- Mi nem hízelgünk, nem hazudozunk, mi is részei vagyunk isten világának. Egyébként mind a ketten cselédek vagyunk, pótlékok egy nagy játszmában, amit úgy hívnak, hogy emberi érdek.
-Tévedsz, mert én fontosabb vagyok az embernek, mint te, te rusnya féreg! – nyávogta dühösen a macska és karmaival széttépni készült az ízeltlábút.
- Kössünk inkább szövetséget. Én ijesztgetem az embert és a feleségét gyerekestül együtt, te pedig látványosan megjátszod a hőst . Ezért majd megdicsérnek. Kapsz különleges kajákat, játékokat én pedig a morzsákat és életteret.
- Soha. Én veled nem kötök szövetséget, mert soha nem szorulok rád, nélküled is én vagyok az embernek a legfontosabb !
- Minden viszonylagos –suttogta a csótányunk miközben váratlanul sikerült a lábaira fordulni.
Hirtelen felgyulladt a villany.
Egy lendülő láb suhogása hallatszott majd egy nagy koppanás.
– Hányszor megmondtam, hogy nem mászunk fel a függönyre!- ordította egy borízű hang. A macska kiguvadt szemekkel landolt a speiz falán
Azonnal vége lett.
-Mondtam, hogy minden viszonylagos ! Csak időben fel kell ismerni az aktuális erőviszonyokat. – köszörülte meg torkát a csótány és eliszkolt.
De sorsát ő sem kerülte el: másnap vacsora lett a serpenyőben.