Az oroszlán elégedett boldogságban élt betegeskedő, kimerült társával és újszülött kis kölykeivel a vadon szélén, egy falucska közelében. Minden vadon élő állat tisztelte erejét és hatalmát, közelébe sem merészkedett senki.

Mígnem egyszer éjjeli vadászatra indult, hogy élelmet hozzon családjának. Hallatlan önbizalommal ejtette el egyik állatot a másik után: nem ismert kegyelmet, mindennél fontosabb volt a beteg párjának erőt és tejet adó lakoma!

Kevélyen hurcolta haza zsákmányát - de egyre gyanúsabb szagokat érzett, ahogy közeledett otthonához… A csend szinte érezhetővé, hátborzongatóvá vált körülötte… Rettenetes látvány fogadta: farkasok által széttépett kölykei és felesége földi maradványai!

Őrült fájdalom és kétségbeesés fogta el! Úgy érezte: mindent elveszített, amiért eddig érdemes volt élnie, vadásznia…

Bosszút esküdött:

- Megfoglak benneteket, aljas farkasok, nem menekülhettek a megtorlás elől!

Lenyűgöző tervet eszelt ki: a falu és a vadon közt legelészik rendszeresen egy birkanyáj, amit szinte nem őriz senki. Beáll közéjük, magára erősítve egy birkaszőrmét - álcaként. A farkasok rendszeresen szedik őközülük is áldozataikat – megvárja őket és lecsap rájuk!

A birkák semmit nem vettek észre, továbbra is szelíden és butácskán bégettek, legeltek, futkostak össze-vissza. Ő állandóan éberen figyelt, leste az ellenség felbukkanását.

Napok, hetek teltek el, de csak nem jöttek, csak nem jelentek meg a farkasok! Az oroszlán annyira hozzászokott az állandó bégetéshez maga körül, hogy már kezdte megszeretni birka-társait. Álmodozók voltak és együgyűek, ráadásul ha veszélyt éreztek, pánikszerűen hanyatt-homlok menekültek, futott ki merre látott, a szélrózsa minden irányába – így persze még nagyobb esélyt adva a bajnak, a támadóknak…

Az álcázott oroszlán unalmában elkezdett nekik segíteni: baljós jelek esetén gyengéden összeterelte őket, a fenyegető ellenség elé állt, merészen szembeszállva vele – aki annyira meglepődött a váratlan vakmerőségen és bátorságon, hogy inkább odébbállt, egy könnyebb préda reményében. („Ki látott már ilyen fura bárányt?!”)

Mivel birka-oroszlánunk szeme is sokkal élesebb volt társainál, jobb legelők felé irányította őket, kerülve a veszélyes árkokat és leomló sziklafalakat. A többi birka megszokta, hogy biztonságban ehet-ihat, így egyre hangosabban bégettek, egyre kövérebbé kerekedtek. Erre felfigyelt már a mindinkább éhesebbé vált farkas-falka is…

Egyik éjjel egyenként megközelítették a nyájat – birka-álcás oroszlánunk legnagyobb örömére! Na - gondolta -, eljött a móresre tanításotok ideje…!

A barikat célirányos noszogatással közelebb terelte egymáshoz – és várta a támadást. Nem kellett sokáig várakoznia, megjelentek a farkasok. Ő szembeállt velük, határozott bátorsággal, szemében a szívéből feltörő fájdalommal… Várta az első harapásukat. De semmi…!

Olyan elszántság és karizmatikus erő áradt belőle, amitől még a farkasoknak is földbegyökerezett a lábuk. Meghökkentő volt a BIRKA, aki nem fut el előlük, nem béget kétségbeesve - hanem őrzi a társait! Hősünknek már csak egyet mordulnia kellett, száját nagyra tátani, és… csaknem beléjük mart, amikor igen furcsa érzés kerítette hatalmába: elmúlt belőle a bosszúszomj, elmúlt a fájdalom… helyükbe a többi birka iránti felelősség és szeretet-érzés lépett. Már nem megmarni, fölfalni akarta a vadakat, akik könyörtelenül elvették családját, hanem csak megleckéztetni, elkergetni őket éhesen – megvédeni a butus, gyenge, ébertelen társait, akik nem lettek volna képesek egyedül, nélküle megmenekülni…

Ez is történt. A farkasok elinaltak, a birkák pedig békésen legelésztek tovább – anélkül, hogy egyáltalán tudatában lettek volna az életveszélynek! Az oroszlán pedig ledobta magáról a birka-gúnyát – és ugyanúgy élt továbbra is a bárányok közt, azok alázatos őrzője és védőjeként, beteljesítve újdonsült élethivatását, egy új nagy családra lelvén, lelkében a béke és harmónia megtalált, kiapadhatatlan forrásával…

TANULSÁG:

A legnagyobb fájdalom és az élet csapásai a mások felé való Szolgálat által nemesebbé teheti a lelket, megtaníthat az erőszakról és a bosszúról való lemondásra.

Az az igazi Erény, ha bár erőd és hatalmad lehetne másokon uralkodni, másokat eltiporni, mégsem teszed – hisz már nem ez a fontos, már felülírta mindezeket a Tudatosság és a Szereteted.