A falu kedvenc kirándulóhelye volt a Holt-Tisza part. A gyerekek igazán jól érezték magukat a friss levegőn, a csigák, kagylók társaságában. Örömmel nézték a békák ugrálását és a halak köszöntését, akik farkuszonyaikkal hatalmasat csapva üdvözölték őket.

A Tisza halai évszázadokon keresztül békességben éltek egymás mellett, míg egyszer……… a békés és ragadozó halak össze nem vesztek.

A kecsege békés hal, mégis sírva úszott anyjához.

- Azt kiabálta a harcsa, hogy csúnya hal vagyok a hosszú orrommal,

hengeres testemmel, és nyálkás bőröm van!

- Ejnye, bejnye, teremtette! Sok víz van a Tiszában, nem fértek el egymás

mellett? – korholta az anyja.

A ragadozó halak is anyjuktól remélték , hogy igazat ad majd nekik, így a harcsa is.

- Képzeld anyám! Tudod, az a békés ponty a szörnyű pikkelyeivel azt

mondta nekem, nagy lapos fejem van, és micsoda dolog, hogy egy

halnak bajusza van! Erre úgy megcsaptam az izmos farkammal!-

egyből elúszott !

- Te is csúfoltad!- és még kérkedsz az erőddel? Menj gyorsan aludni! -

hallotta anyja hangját a harcsa.

A másik ragadozó, a csuka is eldicsekedett otthon.

- Szerencse, hogy hosszúkás testem van, és tű éles fogam!

A barátommal, a süllővel, akinek igazán erős fogai vannak,

megharaptuk az amurt! – most aztán gyógyítgathatja a sebeit!

- Az amurt, azt a békés halat? Hogyan merészeltétek? Nagyon

haragszom rátok! Elő ne forduljon többet! – és elúszott mérgesen a

csuka anyja is.

Sajnos előfordult másnap is, harmadnap is. A békés és ragadozó halak állandóan viszálykodtak egymással.

A Tisza minden állata tudott már róla, és bizony nekik sem tetszett a dolog.

Épp ezért, nagyon örültek, mikor a hal-szülők egy tanácskozásra meghívták őket is, - mit lehetne tenni ilyen esetben.

Javaslat volt bőven!

Végül megegyeztek, hogy hal-úszóversenyt rendeznek, győzzön a gyorsabb!

Na, ez már igazán tetszett a hal-gyerekeknek! Ha tudták volna, miért ezt ötlötték ki a szülők, bizony nem örültek volna ennyire!

Vasárnap hajnalban, mikor a nap éppen csak kikukucskált az égbolton, elkezdődött a verseny.

Versenyzők figyelem!

Mikor a békák egyszerre ugranak, az lesz a jel az indulásra.

Távolban a víz felszínén látjátok a hálót? Addig kell úsznotok! Az lesz a cél! –

adta ki az utasítást a versenybíró.

A halak, sorban a rajtnál már elhelyezkedtek. A part két oldalán a Tisza összes lakója megjelent, és bizony kíváncsian várták a versenyt.

Figyelem!

Békák!

Egy, kettő, három !

Ugrás!

Elkezdődött az úszóverseny. Gyors iramban kezdtek, amely egyre lassult. A versenyzők kezdtek fáradni.

A nagy szájú harcsának már nem sokat kellett tempózni, - hátranézett, milyen távolságból követik. Nos, nemsokára pödörhetem a bajszom, biztosan én fogok győzni! – gondolta.

Izmos farkával még csapott kettőt, és kiáltásra nyitotta volna a nagy száját, mikor teste megakadt valamiben. Forgott össze vissza, de bizony a háló fogja lett! A többi hal is ugyanígy járt. A pókok ügyes munkát végeztek. Olyan erős hálót szőttek, hogy egy hal sem tudott belőle kiúszni!

Versenyzők!

Mindenki elérte célját! Ti is ! De tudjátok meg, keserű győzelem ez nektek!

Örökre a háló foglyai maradtok!

- Neeeeeem ! Neeeeeeem! Engedjetek ki! – tátogták a halak.

A szülők erre vártak. Odaúsztak a hálóhoz, és kórusban mondták:

Ti bántottátok, sértegettétek egymást, ahelyett, hogy figyelmeztettétek, segítettétek volna társaitokat.

A méreg, a düh elvette józan eszeteket, és bajba sodortátok egymást.

Így jár az, aki nem figyel a másikra!

A békés és ragadozó halak egy ideig még kapálóztak, de hamar rájöttek, hogy mennél jobban ficánkolnak, a háló annál szorosabban fogja őket.

Egy idő után lecsendesedtek, vigyáztak egymásra, és uszonyaikkal megölelték egymást.

Ekkor, a versenybíró intésére a rák , ollójával elvágta a hálót, a halak pedig békében tovább úsztak.

A leckét örökre megtanulták!

Azóta is együtt úszkálnak, a hálót pedig elkerülik.