Nemzeti Állatkert - Kortárs fabulák

Kortárs fabulák a Literán.

 

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök – Litera - az irodalmi portál

Kapcsolat:

nemzetiallatkert@gmail.com

litera@litera.hu

Friss topikok

2009.11.10. 17:50 nemzeti állatkert

Terdik Roland: Életben maradni

Címkék: 2009 terdik roland

Este még itt volt, reggelre eltűnt valamennyi. Nem maradt utánuk más, mint szürke kaszárnyák, kopott munkaeszközök és hatalmas raktárak, telezsúfolva élelemmel. Tán ismeretlen járvány végzett velük, elemésztve testük minden porcikáját? Esetleg egy idegen hatalom hurcolta el őket? Vagy vándorútra keltek, megelégelvén a nemzedékek óta tartó feszültséget? A tücskök nem tudták, miért kellett hirtelen magukra maradniuk, de gyanították, hogy az utóbbi okból. Hiába ünnepelték önfeledten a hangyák egy-egy nagyobb munkaszakasz végét, körtáncot lejtve a hegedűk szavára, a hétköznapokon már jó ideje bizalmatlanul méregették a szomszédokat.

Az első döbbenet után minden tücsök fékevesztetten vetette rá magát a hangyák raktáraira. Egyesek annyira teletömték magukat morzsával, hogy moccanni sem bírtak, majd halk nyögések kíséretében durrantak szét. Mások szünet nélkül öntötték magukba az édes harmatot, aztán a mezőn fetrengve fulladtak bele a saját hányásukba, vadul rángván a hatalmas nyári Hold alatt, vagy életük legsodróbb erejű hegedűszólóját húzták el révületükben, majd holtan estek össze az utolsó hang után. Megint mások óriási örömtüzeket raktak a munkaeszközökből, hogy azokat körbeszökkenve ünnepeljék a rájuk tört bőséget, ám elkábultak a füstben, és a máglyába zuhanva égtek porrá. Akadtak olyanok is, akik az élelemben dagonyázva szeretkeztek szakadatlanul, úgy sorvadtak el, egymást ölelve, a kéj és az erőtlenség hörgésével lehelvén ki a lelküket.

Aztán a raktárak kiürültek, és érezhetően közelgett a tél. Az erősebb tücskök rettegve nézték végig, ahogy gyengébb társaik éhen halnak, de kővé fagyott testekre is bukkantak egy-egy didergős hajnalon. Sokan nem bírták elviselni a látványt, mert saját jövőjüket látták a halottak tekintetében. Ők legreménytelenebb pillanatukban felmásztak valamelyik épület tetejére, és a mélybe vetették magukat. Egyesek kíméletlenül tépték szét egymást egy maradék morzsa vagy egy csepp harmat fölött.

A megfogyatkozott közösség jelentős része azonban nem adta fel. Éjt nappallá téve tanulták meg az utolsó ép munkaeszközök használatát, és hamarosan újakat is tudtak építeni. Kijavították a raktárak és a kaszárnyák repedéseit, majd még a tél beállta előtt - legyengülve ugyan, de kitartóan - gyűjtögetni kezdtek. Megállapodásuk szerint egy falat morzsát vagy egy kis tűzifüvet sem adtak azoknak a tücsköknek, akik nem voltak hajlandóak munkába állni, ám azoknak sem, akik nem tudtak. A dolgozók zavartan néztek félre minden halálraítélt kéregető láttán. Nemsokára végleg eldobták a hegedűiket is, hogy semmiféle fölösleges tárgy ne zavarja őket munkájukban, a színes ruhák pedig szinte maguktól hullottak a dermedt talajra.

Így lettetek hangyákká. Így éltétek túl a telet.

Amikor aztán eljött a tavasz, már tudtátok: nem érdemes megint megvárni az őszt. Azonnal, teljes erőbedobással dolgozni kezdtetek, kizárva elmétekből a virágzó fák és a ragyogó Nap tétlenségre csábító derűjét.

Nagyon meglepődtetek azon, hogy hamarosan tücskök maroknyi csapata jelent meg a környéken, és le is telepedett egy szomszédos mezőn. A döbbenet fokozódott, amikor néhány tavaly eltűnt hangya arcvonásait véltétek fölfedezni az idegeneken. Elkeseredve gondoltatok gyűjtögetésben eltorzult végtagjaitokra és a teherhordásban megnyomorodott derekak kínjaira.

Most, miközben mesélek, itt ültök körben, ti, egykori tücskök, immár kivénhedt hangyák, folyton fakuló emlékeitekkel együtt, megpihenve egy munkafolyamat közepén. Idáig hallatszik a jövevények dorbézolásának zaja. Hamarosan újra fel kell majd kelnetek, hogy végezzétek a dolgotokat, de mindannyian levontátok már magatokban a tanulságot: ha az idő fogytán, és elvándorolni, megváltozni nincs többé erő, akkor a fokozatos leépülés közben csak a szaporodás jelent némi reményt. Lassú pusztulás vár rátok egy távoli cél átörökítése végett, bele kell halnotok a munkába, hogy néha a szomszédból átszűrődő zeneszóra hozzatok létre utódokat, akik egyszer talán örökre eltűnhetnek innen.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetiallatkert.blog.hu/api/trackback/id/tr631515945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.