Nemzeti Állatkert - Kortárs fabulák

Kortárs fabulák a Literán.

 

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök – Litera - az irodalmi portál

Kapcsolat:

nemzetiallatkert@gmail.com

litera@litera.hu

Friss topikok

2009.11.10. 17:37 nemzeti állatkert

Thurii Sybaris: George, a homár

Címkék: 2009 thurii sybaris

Láttam már lazacot, márnát, bálnát, osztrigát, és vörös csigát, de mikor, már lassan nem is tudom. Rabságba estem Új–Foundland partjainál, és az óta nem láttam mást, mint várost, autót, embert, és homárt. Emberben láttam öreget, gyereket, férfit, nőt, színeset, és fehéren bámulót, de nem értettem a tettük okát. A Park-Avenuen lakom, lakhelyem csillogva metszett kristálypohár, vagy tudja nyű, talán kicsit nagyobb.

 

Én homár vagyok, lassan 140 éves, s hiába éltem ennyit, most hogy lábam szárazföldre tettem, kacag az Úr, nevet csak most adott. George vagyok, a rákfélék legnagyobbika, ki az út végére emberhez méltó szabadságot kapott, ráadásul a név is tetszik, mert jópofa. Jó itt, nagy a forgalom, pörög a sokadalom, bár helyem kevés, van pár heves homár, ki ifjonc, ki eltúrna lefoglalt sarkomból, mert onnan minden látható, a többi hely látnivalóban kopár. Fel, le, és előre bámészkodom, élvezem a langy meleget, és örülök, nincs rablóhal, ki túrná utánam a fövenyt, hogy megegyen. Milyen szép az akváriumból a világ, bár néha félek, mert pajkos nők, és pajzán férfiak reám mutogatnak nagy hévvel. De véd a séf, nem enged, izzó üstbe fortyogó vízbe nem dob be engem, arra ott vannak társaim, míg én a sarkomban kucorgom, s hogy kisebbnek látszódjam, magam alá húzom lábaim.

 

Ma komoly képet vágó emberek állták körül vízálló ketrecem, az egyik sírt, a másik gyermekként elpityeredett. Állatok védői e nemes lelkek, kik ellenállnak a környezetrombolásnak, de lám az egyik, tele pofával eközben hot-dogot evett, és nem áldozott elég időt a sliccgombolásnak. Szegény marhára gondolok, ki nem rablásra született, mert mint neve is mondja, vágóállat csupán ő is, és gyereke, és nincs, ki megvédje őt is, legfeljebb kinek hiányzik néhány kereke. Én megéltem éveim, családtagjaimról, ha vannak is, nincsenek képeim, mert mi, - mint szól a mondás - élünk, mint hal a vízben, bár sánta a szólás, mi homárok büszke népe vagyunk, és kutya sem szedte rímbe tetteink.

 

Megrémülök! Ezek rólam beszélnek, az egyik nagy hévvel, ujjával rám mutogat, miközben könnye szakad, a másik jesszusmáriázik, bár látni, könnyzacskója a jóságtól már végleg elapadt. Mit akarnak ezek most, hogy öreg éveimre a biztonságot adó helyet egy véletlen folyamán, az akvárium szegletében megleltem? Nézném a forgatagot, az est gyönyörű, villódzó fényeit, bebújva a sarokba, míg az ifjak gyalulják hátamat, ráadásul az egyik különösen neveletlen, és feltűnően otromba.

 

Kegyelmet esdekelnek a rívó alakok részemre? Ki kérte? Én nézem a séfet, fixírozom, s próbálnám mondani, ne engedj, de ő széttárja kezét, kimondja a végszót, - hát legyen, emberek vagyunk, ezért adjunk az öreg homárnak kegyelmet! Ki kérdez engem, ki az üde vízben, mint ősz homárosz jólétben elvagyok. Az óceánba többé nem kívánkozom, inkább halok hősi halált forró serpenyőben, de megízlelt szabadságom önként nem adhatom. Láttam én már márnát, osztrigát és vörös csigát, húztam muréna elől farom, de mondd, az üres szólamért cserébe mi újat, mi mást kapok? Hiába minden, meghitt vizünkben háló lebeg, végével tuszkolják testemet, bár ellenkezem, végül mégis becsusszanok, és már a neccben kuporgok, mint egy bús, rab madár, ki nem is hal, csak egy ősz, öreg homár.

 

Kennebunkport szikláinál szabadság jutott osztályrészemül, de a víz nem az a megszokott, inkább hideg, nem látok fruskákat, délceg nőket, krakéler jampikat, csak egy sügér nevet fűrészesen, s szól, vigyázz! – a rablóhalak lent várnak a lesen.

 

Kennebunkport sziklás lábainál a vég végleg véget ért, balga jótevőim jóságos hite ellenére, és a szabadság, mit elvesztettem a híres jelkép, a Szabadság-szobor alatt, már csak emlék, és hit, mivel az élet is bevégeztetett, mert lent a sötét mélyben, míg rejteket kerestem, egy éhes muréna, jóízűen csámcsogva megevett.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetiallatkert.blog.hu/api/trackback/id/tr581515895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.