Nemzeti Állatkert - Kortárs fabulák

Kortárs fabulák a Literán.

 

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök – Litera - az irodalmi portál

Kapcsolat:

nemzetiallatkert@gmail.com

litera@litera.hu

Friss topikok

2009.11.17. 15:39 nemzeti állatkert

Horváth Gábor: A hazudós, kacagó gerle története

Címkék: 2009 horváth gábor

Egyszer volt, hol nem volt, az erdőszélen, napjainkban, valahol Budapest közelében, egy hűvös domb tövében állt egy öreg tölgyfa. Ennek a tölgynek a legfelső ágán fészkelt egy nagy szürke galamb, apró, vörös színű, csillag alakú folttal a mellén. Őt a környéken lakó állatok csak „hazudós, kacagó gerle” néven ismerték. Honnét kapta ő ezt a nevet? Most elmondom, onnét, hogy ok nélkül nagyon szeretett csúfolódni. Mindenkit kigúnyolt, aki csak arra sétált vagy járt, utána pedig jót nevetett rajtuk, vérig sértve őket. Azzal indokolta galád tettét, hogy ő mindenki barátja. Erre bizonyíték tollazatán tizenkettő aranyszínű, csillag alakú jegye, amely még éjszaka is világít a sötétben. Vékony, fémkeretes szemüvege pedig bizalmat ébresztett mindenkiben.

Első „áldozata” mezei nyúlkoma volt, aki egy szép, verőfényes reggelen a közeli cukorrépaföldre igyekezett. Ez a gonosz gerle még meg sem várta, hogy odaérjen, már messziről rákiáltott:

- Szervusz, nyúlkomám, hová nyúlik így le a füled? Akkora, mint egy pék sütőlapátja, hallasz vele egyáltalán, vagy csak engemet hallgatsz ki titokban? A múltkor persze füled-farkad behúztad, amikor rám kellett volna szavaznod az erdei gyűlésen, hogy én legyek a titok miniszter! Jó húspástétom lenne belőled, barátom!

A nyúl megsértődve, hogy csúfot űztek belőle, szó nélkül hátat fordított a galambnak, ugrott egy nagyot, és már el is tűnt a galagonyabokrok takarásában. Fent az ágon elégedetten vigyorgott a gerle, sőt még táncolt is egyet örömében.

Alig telt el egy kis idő, amikor hangos csörtetés zavarta meg az idilli csendet. Egy teljes vaddisznó család jött erre, élelmet keresve az avarban. Az egyik kis vadmalac hátul lemaradt, és orrával a lehullott makkszemeket bökdöste. Egyszer csak hallja ám, hogy valaki odafent, fennhangon az ő nevét kiáltja:

- Kurta farkú kismalac, kaparj csak magadnak! Szaladjál, mert lemaradsz, szedd csak azokat a görbe virgácsaidat!

- Mama, Mama! Azt mondta a gerle, hogy görbék a lábaim! Ugye, ez nem is igaz énrám?

- Ne törődj vele, kisfiam, egyszer még nagyon pórul jár ez a galamb, ha sokat gúnyolódik!

Ezzel a vaddisznócsalád beviharzott a sűrűbe, néhány pillanat múlva már semmilyen zajt nem lehetett hallani sehonnan. A galambocska nyugodtan üldögélt az ágon hatalma és jókedve csúcsán, közben várva, hogy újra jöjjön valaki, akit majd jól kifigurázhat. Nem is kellett sokáig várnia, hiába, mindig nagy a forgalom ebben az erdőben, amely nem is bécsi erdő, és nem is mesél.

Egy fonnyadt vadkörtével a szájában egy sündisznó igyekezett lakása felé, amelyet éppen a tölgyfa gyökerei alá épített magának. A galambunk úgy üdvözölte őt, mint egy ókori szónok:

- Nicsak, itt egy tüskés labda, de nem lesz jó a focimeccsre, inkább csak tűpárnának az erdei szociális otthon lakóinak! Hová gurulsz, te mozgó gyökérkefe, csak nem egyenesen az éléskamrádba? Visszafelé hozzál nekem mindenféle finomságot, diót, mogyorót, mert megérdemlem érdemeimért cserébe.

- Ejnye, uram, még senki sem figyelmeztette magát arra, hogy nem illik így viselkednie? –korholta a sün.

A gerle válaszszóra nyitotta volna csőrét, de mire erre sor került volna, addigra a süni már beiszkolt gyorsan házikójába.

- Sebaj, ott jön a szarvas, majd jól ráijesztek! –kuncogott magában hősünk, és így kiáltott rá a gyanútlan közeledőre:

- Szarvas bátyám, merre járt? Csak nem szarvazták fel? Vagy úgy látom, elhagyta az agancsát! Nézze csak, letépte egy vastag ág, vagy inkább az éjjel leple alatt ellopták?

- Azt mondod, hogy odavan a szép agancsom? –megrémült a szarvas.

- Ajaj, mit fognak szólni a többiek, ha eléjük állok csupasz fejjel? Mindenki rajtam fog majd nevetni!- s kétségbeesetten futott a közeli patakhoz, hogy megnézze magát a víztükörben.

- Ej, a kutya úristenit, te fékomadta, de hiszen a fejemen van a koronám, miért csaptál be, te haszontalan! Talán irigy voltál rám, mert neked nincsen koronád?- megrázta fejét a szarvas, és elbődült haragjában.

- Miért vagy olyan ijedős nyúlbéla? - nevetett a galamb, majdnem leesett az ágról, úgy rázta egész testét a nevetés.

- Na, megállj te kavarós, hazudós gerle, egyszer te is meg fogod járni, akkor majd végleg elmegy a kedved ettől a szégyenletes dologtól, amit művelsz!

A szarvas szökkent egy nagyot, átugrott egy göcsörtös faágon, és már el is tűnt a rejtekadó erdő sűrű homályában.

A galamb nevetve nézett utána. Egészen kihajolt a fészkéből, és nem vette észre, hogy hirtelen minden állat eltűnt a máskor zajos környékről, és körös-körül gyanús, szinte síri csend lett, olyan igazi, vihar előtti csend támadt. Fönt a magasban, egyidejűleg egy hatalmas árnyék növekedett a fák lombja felett. Horgas csőrű ragadozó körözött körbe, szélesre tárt szárnnyal, könnyű zsákmányt kutatott: egy óriási méretű királysas hasította a levegőt. Egyszer csak észrevette a galambot, és zuhanórepülésbe kezdett, előrenyújtott, borotvaéles karmait kieresztve elkapta áldozatát.

Megragadta lábával, és elrepült vele egy közeli tisztásra, ahol letette őt:

- Én vagyok az állatok bírája és ítéletvégrehajtója. Az a vád és panasz érkezett veled kapcsolatban, hogy minden társadat csúfolod, lenézed, és hazudsz folyamatosan. Az ítéleted halálbüntetés, de ha megbánod bűneidet, akkor örökös száműzetés vár rád egy állatkertben. Melyiket választod, mi a döntésed?

- Szeretem rongy életemet, szánom-bánom bűneimet, és inkább a fogságot vállalom, mint a halált! – rebegte-habogta az eddig mindig magabiztosnak tűnő vádlott.

Mire a Nap lenyugodni készült volna az ezüst kék égen, hősünk már a Gellért-hegyen lévő állatkert rácsai között találta magát, és innét nézett le könnyes szemekkel imádott városára. Névtáblájára ez volt kiírva: ”Hazudus Hungaricus Gerlicus”. Itt aztán bőven volt ideje gondolkodnia elrontott életén.

Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed el, látogasd meg a hegyen, kérlek, végre!

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetiallatkert.blog.hu/api/trackback/id/tr901531998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.