Nemzeti Állatkert - Kortárs fabulák

Kortárs fabulák a Literán.

 

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök – Litera - az irodalmi portál

Kapcsolat:

nemzetiallatkert@gmail.com

litera@litera.hu

Friss topikok

2009.11.19. 13:47 nemzeti állatkert

Végh Zsuzsanna: Az utolsó lepke

Címkék: 2009 végh zsuzsanna

Aki akkoriban valamit is adott magára, az nem a szederbokor alatti kocsmába járt, hanem abba a bárba, amelyik a szomszédos rózsabokor alatt bújt meg. Itt ugyan szintén vizezték a tüskepárlatot, de a hígításhoz legalább nem pocsolyavizet használtak, mint a Szederben, hanem reggelenként összegyűjtötték a rózsabokor levelein remegő kövér harmatcseppeket, abból főztek, és azt öntötték a tüskepárlatos hordóba is.

A Rózsabimbóba járt esténként a hangya, hogy munka után felhajtson egy pohárka tüskepárlatot, egy kupica hangyabólét és egy kehelyke morzsakoktélt; minden este pontosan ebben a sorrendben.

Idejárt a sáska is, akit mindenki csak Szöcskének hívott. Ő maga egyébiránt meg volt róla győződve, hogy valójában tücsök, és hazafele menet gyakran, ha senki nem volt a közelben, elővette a hegedűjét (egy botot, melyre három rókaszőrt feszített), és eljátszott egy csupabánat dalocskát.

Szintén a törzsvendégek közé tartozott egy kabóca, egy remegő szárnyú kőrisbogár és egy megöregedett, de a fiatal úrfik iránt annál élénkebben érdeklődő katicabogár. Ez utóbbi különösen akkor fényesítette ki pöttyeit, ha a szépreményű hernyó – vagy ahogyan ő saját magát nevezte: előlepke – tanulótársaival együtt megjelent a Rózsabimbóban. A hernyó termete hatalmas volt, teste izmos, élénkpiros szőréhez hasonlót pedig még katicabogáremlékezet óta nem látott senki ezen a világon. Azonban hiába reménykedett a katica: a hernyó az első látogatásától kezdve inkább a csinoska molylepke pincérnő szárnyaiba duruzsolt szép szavakat.

Mindenki, a Rózsabimbó közönsége és az egész hernyótársadalom biztosra vette, hogy ha rászánja magát a bábozódásra, ő lesz a leggyönyörűbb pillangó, aki ezen a földön valaha is létezett. Ahogy azonban azt sokszor kifejtette a Rózsabimbóban, erre majd csak tanulmányai befejeztével kerül sor. Sokat kell ugyanis tanulni, hogy egy hernyó ne fojtsa meg magát, miközben a gubóját szövi. Meg kell találni a megfelelő helyet, hogy ne bukkanjanak rá a madarak, ne roppantsák ketté a bábját erős csőreikkel. Azt is meg kell aztán tanulni, mikor kell előbújni, nehogy a végén egy szárnnyal lépjen a világ elé. Felelősségteljes feladat ez, melyet nem szabad elsietni.

Telt-múlt az idő. A hangya úgy elbutult, hogy nem talált el a Rózsabimbóig, a sáska egy hajnalban öngyilkos lett, a katica pedig összeállt egy középkorú csótánnyal, és a Szederbe kezdett el járni. A szépreményű hernyónak (ill. újabb önmeghatározása szerint prelepkének) a társai már mind bebábozódtak, némelyik megfulladt, némelyiket megették, némelyikből pedig állítólag lepke lett. Őt mindez nem zavarta, hisz nem döbbent rá arra, ami így történetének tanulsága lett (halogatás az élet megrontója), hanem élte világát: a csinoska molylepke még mindig minden nap örömmel tárta szét szárnyait, ha meglátta, a sarokban heherésző kabóca és kőrisbogár pedig minden poharát a perlepkénkre! vagy kereplénkre! felkiáltással ürítette ki.

Lassan-lassan azonban a sok tüskepárlattól a hernyó szőre megszürkült, teste összeesett, hangja rekedtes lett, beszéde nehezen érthető. Nyílt titokká vált, hogy az erdő más területein már járványszerűen terjedő kébászban (késleltetett bábozódási szindrómában) szenved, mely kór ellen nem volt orvosság. Az egyedüli lehetőség az lett volna, hogy falevélből speciális eljárással készített szárnyakat varrjanak rá.

Varrott szárnyakat? Soha! ütögette esténként részegen az asztalt, ha belepusztulok is, bebábozódom!

Az egyik reggel aztán, nyitáskor a csinoska vénlány molylepke ott találta a Rózsabimbó hátsó szobájában a hernyó tetemét. Ott himbálódzott egy gerendán: hogy be akart-e bábozódni, vagy szándékosan akasztotta föl magát, rejtély maradt. Milyen szép lepke lett volna, zokogtak temetésén egykori társai, színpompás szárnyaikba törölve könnyeiket. A szertartás után összeölelkezve sétáltak el a Rózsabimbóba, a torra; varrott szárnyai miatt egyikük sem tudott repülni.

Ez már azon időszak kezdete volt, amelynek folyamán az erdőből kipusztultak az igazi pillangók.
 

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetiallatkert.blog.hu/api/trackback/id/tr461536719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

-gyaloggalopp- 2009.11.20. 09:03:56

No ez hihetetlen jó! :)

kondor ervin 2009.11.22. 18:59:09

Ez a második legjobb szerintem. Báger után. K. E

Hontalan Frigyes 2009.12.09. 22:59:06

NAGYON SZÉP! HAJRÁ! :)(Engem nagyon megérintett)