Nemzeti Állatkert - Kortárs fabulák

Kortárs fabulák a Literán.

 

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök – Litera - az irodalmi portál

Kapcsolat:

nemzetiallatkert@gmail.com

litera@litera.hu

Friss topikok

2009.11.20. 14:46 nemzeti állatkert

Barabás Mónika: A kis kolibri útja

Címkék: 2009 barabás mónika

A kis kolibri az állatkertben lakott mielőtt elindult felfedezni a világot. Mikor a szökés tervét kiötölte, elmesélte legjobb barátjának, a majomnak, aki inkább úgy vélte, a jelen életéből kell kihoznia a legtöbbet. Hívta a szarvast, de az biztos volt benne, hogy gyönyörű agancsával feltűnést keltene a városban és mássága csak bajt hozna rá. Beavatta tervébe az öreg baglyot is, ám szerinte az ő korában kimozdulni a bizonytalanba már nem való. A papagájt nem merte megkérdezni, nehogy elkotyogja titkát, a jegesmedve pedig napszúrásban szenvedett, nem kelhetett útra. Így magára maradva egy szép napon egyedül vágott neki, mikor a gondozó egy percre kinyitotta a kalitka ajtaját.

Huss, és máris az erdő közepén találta magát. Pár kör után úgy döntött, megfigyeli új környezetét, hátha tanul valami hasznosat. Egy ágon ülve figyelte a madarak zúgását, a rohanó állatsereget, amikor kiabálás ütötte meg fülét. Egy zsiráf jött felé ordítva:

- Takarodj innen, bepiszkítod az ételemet, még betegséget hozol rám! - a kis kolibri, bár nem igazán értette, mi rosszat tett, fogta magát és odébbállt.

Átrepült a parkba, gondolta, egy kis fészekvizitet tesz a verébnél, hogy feledje az erdő őrületét. Épp csak megvetette lábát az egyik ágon mikor Verébmama ráförmedt:

- Nem veszünk semmit!

- Barátkozni jöttem – mondta a kolibri.

- Nekünk nincs szükségünk senkire!

- Talán hozhatnék néhány ágat, hogy megjavítsuk a fészek falát – érvelt a kolibri.

- Törődjön a maga dolgával, nekünk senki sem segít – jött a replika.

- Hát a csimpánzok? Ügyes kezük van és okosak is.

- Még mit nem, ők verték szét az előző otthonunkat is! Kotródjon a házamból, a fiókámnak, pedig a közelébe ne merészkedjen!

A kis kolibri megszeppenve látta, hogy bizony itt sem talál új barátra. Elment hát az erdei templomtoronyhoz, ahonnan szép a kilátás. A magasban sétálva találkozott egy kisegérrel.

- Jó napot Egér úr!

- Napot! Segíthetek?

- Átutazóban vagyok s gondoltam, körülnéznék errefelé. Tud valami érdekeset ajánlani?

- Sajnos nem sok jóval bíztathatom. A templom már régi, az erdő lakói ma már másban hisznek, elhanyagolták ezt is. Egyre fogy az élelmünk, szegényedünk. De holnap ünnepnap lesz, olyankor páran még eljönnek és díszeket hoznak.

- Mit jelent az, hogy ünnep?

- Amikor örülünk. Valami, amit minden nap kellene. Töltse nálunk az éjszakát, kint hűvös van már ilyenkor egy madárkának. A kis kolibri hálásan elfogadta a meghívást. Mielőtt korgó gyomorral álomba merült, azon gondolkodott, amit addig látott és elszomorodott. Egy nap alatt még senkivel sem találkozott, aki örült volna bárminek, az állatok látszólag elidegenedve bolyongtak világukban.

A következő nap azonban más volt. A kolibri a templom ablakából figyelt, s pont, ahogy Egér úr mondta, jöttek az állatok, hoztak virágot, gyertyát és énekeltek. A kis kolibri úgy döntött, közelebb megy, hogy többet láthasson. Ezek az állatok mások voltak. Kopott volt a bundájuk, és csillogó a tekintetük. A páva meg a szarka, sőt a tigris is kerülték őket, még a közelükbe sem mentek.

Aztán a kolibri vette a bátorságot és leszállt egy padra, egy kismalac mellé. Kíváncsi volt, észreveszi-e egyáltalán vagy hogy ő is elüldözi-e. De a malac felkacagott.

- Kis kolibri! Új szép lakója van az erdőnek!

A kis kolibri hazakísérte Malackát és örömében nagy köröket írt le a levegőben. Hazafelé már nem az éhségére gondolt, hanem a reményre, és az örömre, mely betöltötte szívét. Valaki észrevette őt!

Reggelre elgyengülten ébredt. De éltette a szeretet, s a hideg, szeles időben útra kelt, hogy meglátogassa a malacot. Csendben leszállt az ablakpárkányra és várt. Amikor Malacka kinyitotta az ablakot, néhány kenyérmorzsa volt a kezében.

- Gyere madárka, hoztam ennivalót. Igaz, csak ennyi van nekünk is, de szívesen odaadom. Ne félj, nem bántalak. Majd én vigyázok rád. S a kis kolibri szíve felderült, mert látta, hogy a világban van még szeretet és törődés. És megértette, hogy az állatok jósága nem a körülményeiken múlik, hanem azon, szívükben lakik-e szeretet.

 

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetiallatkert.blog.hu/api/trackback/id/tr121539814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csuthi 2009.11.21. 12:42:39

Nagyon tetszett, gratulálok! Csuthi

Bartha Tibor 2009.11.23. 11:44:34

Hmm....mese ez vagy több is? Mi ihletett? Az Élet vagy a mesélni vágyás? Mindazonáltal teljesen rendben van és nagyon tetszik:-)

Realdream 2009.11.23. 13:42:36

@Aurorasa: Köszönöm! Az ihlet jött, még a témán sem gondolkodtam, csak írtam, írtam.
Csak arra gondoltam, olyan mesét szeretnék írni, amely kicsit idötlenebb és akár gyerekek számára is érthetö. Annyira távolodunk egymástól...