Nemzeti Állatkert - Kortárs fabulák

Kortárs fabulák a Literán.

 

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök – Litera - az irodalmi portál

Kapcsolat:

nemzetiallatkert@gmail.com

litera@litera.hu

Friss topikok

2009.11.23. 12:41 nemzeti állatkert

Módos József: Nem az a farkas és nem az a bárány

Címkék: 2009 módos józsef

A címet talán magyaráznom kellene. De fölösleges. Hiszen világosan látszik, hogy nem arról a farkasról és nem arról a bárányról van szó.

Voltaképpen ez a mese emberekről szól majd. Olyanokról, akik rendelkeznek állati tulajdonságokkal. Embermese ez, de állatmesének írjuk meg, hogy könnyebben átcsusszanjon a cenzúrán. Persze, én tisztában vagyok vele, hogy már nincsen cenzúra, de aki nem tudja, majd csodálkozik, hogy nicsak, ez a szerző milyen jól odamondogat a hatalmasoknak! Na, hát bátorságból aztán nálam nincs hiány. Reggelente adalékokkal dúsított sárkánytejet iszom. (Aki nem hiszi, járjon utána!) Ha tehetem, oroszlánszívből készítek pörköltet, bőven dinsztelek alá veres hagymát, a csípős paprikát pedig túlzóan adagolom, de ezt most nem részletezem, s főleg nem közlöm, hogy milyen borral öntöm föl. Bátor vagyok azért is, mert tudom, hogy véd engem a legerősebb páncél: a jog! (Ha olvasó lennék, ezen most jót kacarásznék. De magammal szemben ezt igazán nem tehetem.) Ebben a mesében is bátran nekimegyek én az ipari multiktól kezdve, a környezetvédőkön át, még a frakcióvezetőknek, elnököknek is. Csak az a kérésem, hogy a mese végén mindenki öltse fel a magára illő inget (állatbőrt), meglátja, éppen passzentos lesz. Nem kell ezen csodálkozni, hiszen mérték után dolgozom. A mesében lesz majd goromba rész is, a gyengébb idegzetűek ott csukják be a szemüket, vagy egyáltalán ne is olvassák tovább. Keressenek inkább maguknak való, szelídebb meséket. Ott vannak például a gólyások. Hangyások.

 

Nosza, kerekedjen hát a mese! Utoljára szólok, hogy emberekről szóló, igaz történet, de eleinte tegyünk úgy, mintha szimpla állatmesét olvasnánk!

 

Megszomjazott egyszer a farkas. Lemegyek a folyóhoz, gondolta magában, iszom egy jót a folyó hűs vizéből. Elment a farkas a folyóhoz, de még nem is érintette tikkadt nyelvét a víz tükréhez, midőn nem messze tőle, a folyó felsőbb szakaszán valaki elkezdte kavarni a vizet. A bárány volt az.

Az ordas úgy gondolta, legjobb volna jól kupán vágni a szemtelen bárányt. De tudta , hogy ennek a balga birkának milyen magas rangú összeköttetései vannak, úgyhogy egyáltalán nem ajánlatos vele patát húzni. Ezt megfontolva a farkas szomjasan eloldalgott.

Másnap ismét lement a folyóhoz, hogy szomját csillapítaná. Ám, amint az orrát beleütötte volna a vízbe, ott feljebb a folyón a bárány egy hosszú bottal nekilátott a víz kavargatásának, hogy felettébb zavaros legyen.

A vérengző fenevad (tudott bárányul, ez lényeges) szelíden imigyen szóla:

- Ejnye, bárányka, hát úgyis eléggé nitrátos ez a víz, annyi benne az egészségre káros vegyület, mint égen a csillag, s mégy eggyel több. Ugyan, mire való felkavarni a meder aljára leülepedett szilárd szennyezőanyagokat? Szeretnék egy jót hörpinteni, kérlek, ne kutyuld előttem a vizet, mert szomjan pusztulok.

Ám az ártatlan báránykának nem használt a szép szó, vidáman csápolt a folyóban, s közben kacarászott, de úgy ám, ahogyan csak egy vidáman csápoló bárány tud kacarászni az aranyló nap sugarában, hogy milyen eszesen kitolt a nagyerős ordassal.

A kitikkadt farkas harmadnap üsmeg csak leballagott a folyóhoz. De akkor már úgy kívánta a vizet, mint kereskedelmi tévécsatorna a nézettségi index növekedését. Veszettül. No, gondolta magában, megvárom, míg ez az olajfolt leúszik előttem, s iszom egy hatalmasat, jöhet bármi, műanyag flakonra ügyet sem vetek, úgysem nyerek vele sose, hiába küldöm be a kupakot, iszen megvan annak a nyereménynek előre a gazdája. Az ám, de az olajfolt még el sem távolodott, mikor a bárányka ott föntebb beindította a kézi vezérlésű, nagyteljesítményű iszapfelkavaró berendezését. A készülék olyan magas hatásfokkal működött, hogy mire a víz a farkashoz ért, már nem is víz volt, hanem valami sűrű, furcsa színezetű zagyvalék.

Betelt a pohár. Ahogy mifelénk mondják, még ki is csurrant. A farkas immár nem tudott gátat vetni indulatának. Az őt ért aljas pimaszságtól feldühödve fogta magát, és úgy megette a bárányt, hogy csak a kézi vezérlésű, nagyteljesítményű iszapfelkavaró berendezés maradt belőle. Ja, meg még a csatlakozó kábelek, de azok jelentős értéket nem képviseltek, éppen csak említésre méltóak. Másra nem.

A sokat szomjúhozott farkas végre senkitől sem zavartatva, jól teleihatta magát.

Az ordas másnap fölfordult.

A víztől. Úgy bizony.

 

Tanulság tetszőlegesen választható:

 

Első tanulság: Bármennyire együgyűek, s mégoly ártalmatlannak látszanak is, hagyjuk tevékenykedni rosszakaróinkat. Alantas, kicsinyes dolgaikkal néha az életünket menthetik meg.

Második tanulság: Ha iszunk, azért múlunk ki, ha nem iszunk, azért. (Cigire ez nem érvényes. Komolyan mondom. A tüdőgondozóban meg lehet nézni a kimutatást.)

Harmadik tanulság: Lépjünk be az éppen győztes pártba, s mi magunk kavarhatjuk a vizet. Is. 1,5% előny bármire feljogosít. Ugyan már, mi bajunk lehet?

És végül a kedvencem: Azért a víz az úr.

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetiallatkert.blog.hu/api/trackback/id/tr981545938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.