Nemzeti Állatkert - Kortárs fabulák

Kortárs fabulák a Literán.

 

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök – Litera - az irodalmi portál

Kapcsolat:

nemzetiallatkert@gmail.com

litera@litera.hu

Friss topikok

2009.11.23. 13:12 nemzeti állatkert

Mucsina Norbert János: Kilakoltatás

Címkék: 2009 mucsina norbert jános

Már napok óta kereste ezt az ügyfelet. Tudta, hogy nehéz lesz, munkatársai is óvták ettől, de a főnöke csak rábeszélte.

- Mit is tehettem volna – morfondírozott magában – hiszen egy olyan nagy és erős bogárral ki mer vitatkozni? Meg egyébként is: mióta megnősültem rettegek otthon lenni...

Sose hitte volna, hogy igaz lehet, amit másoktól hallott... Hiszen ŐK MÁSOK... VELÜK előfordulhat, hogy az anyjuk egy... egy.... Brrrr... Még rágondolni is riasztó.. Kannibál... Velük megtörténhet... Ridegen és makacsul kapaszkodott anyja meséjébe, hogy apja még születése előtt elhagyta őket és a messzi erdőszélre ment dolgozni... Aztán végül egy éhező pocok bendőjében végezte, miközben hazafelé bandukolt. Ma már tudja, hogy apja nem dolgozni járt, sőt – nem is járt már... Egyáltalán nem mozgott, miután... De még mindig ragaszkodik anyja meséjéhez.

Lassan megérkezett a kedves kis pók által megadott helyre. A tavaszi szellőben lengedező zöld fűszálak között megpillantotta azt a nagy gombát, ahol utoljára látták a keresett személyt.

„Jobb is, ha nem vagyok otthon – fűzte tovább gondolatait – így még élek... De ki tudja meddig? Otthonról az asszony túláradó érzelmi kitörése zavar el, az irodám meg nem is létezik. Egész álló évben csak gyalogolok és keresem a megadott ügyfeleket. Igaz, ez a munka éppen nekem való. Minden jó adottságom megvan hozzá: délceg termet, veszélyes küllem – még a haragos tekintet is. Viszont, ha kell, tudok olyan is lenni, mint valami egyszerű, lágyszívű tiszteletes a közeli hangyavár mellől.”

Lassan odaért a gombához is, de közben már a feladat lebegett a szeme előtt: „Szedd össze magad! - ripakodott önmagára – Fejet fel, csápokat a magasba! Így. Mellső lábak rendben? Igen! - nyugtázta – Minden rendben.” Miközben így győzködte magát oda is ért Pomátia úr lakásához. Illetve: magához Pomátia úrhoz, aki éppen estebédjét fogyasztotta háza előtt, mintegy piknikezve. Most már nem kellett győzködnie magát: „És még ez nem fizeti a számláit? Hiszen még piknikezni is van ideje! Sőt! - Horkant egy nagyot, mikor észrevette, milyen jó fekvésű a telek – Még nekem sincs ilyen hajlékom!” Bár erre a gondolatra kicsit megijedt, mert eszébe jutott a párja, majd az apjáról szóló történetek... Megrázta magát és a lehető leghivatalosabb hangján szólította meg Pomátia urat:

- Jó estét kívánok, Pomátia Félixhez van szerencsém?

- Igen – jött az egyszerű válasz. - Önben kit tisztelhetek?

- Nevem Mantis Artúr, a Nagyerdei Adó- és Pénzügyi- és Közműdíj-beszedési Hivatal pénzbehajtó- és kilakoltató biztosa vagyok.

- Pénzbeh...?... Adó...?... Közmű? - szegény Pomátia úr még levegőt is alig kapott, úgy megrémült. - M-m-m-mit tehe-he-hetek Önért? - Dadogta, miközben agya szélsebesen pörgött, hogy e hivatalnok jövetelének valamily' csekély okát is felfedezze – de nem járt sikerrel. „A házamat még anyámtól kaptam – vette sorra a lehetőségeket – a telek, ahol vagyok nem az enyém ugyan, de én is csak átutazóban vagyok itt két hete. A bérletet meg ilyenkor – a Nagyerdei Polgári Törvénykönyv értelmében – nem kell kifizetnem. Víz? Villany? - sorolta egyre gyorsabban – Gáz? Tévé? Neeeem. Nekem egyik sincs. Ez biztosan valami tévedés.” - nyugtatgatta magát.

- Igen, Adóhivatal – válaszolta keményen Artúr – Nyilvántartásunk szerint ugyanis Önnek egészen pontosan 21 havi elmaradt víz-, villany- és fűtésszámlája van. Ezenfelül a tulajdonlási adót sem fizette még ki az idei évre. Valamint – egy kisebb darab útilaput kapott ki akkurátusan az aktatáskájából és sorolta tovább a tételeket – a kötelező csatornázást is elmulasztotta, azzal indokolván – idézem - „házamba nem fér el nemhogy egy csatornahálózat, de rajtam kívül senki sem!” Kérem – hajtogatta össze a lapulevelet – minket nem érdekel az Ön kényelme. Törvényben van, hogy minden lakóházat csatornázni kell – ergo: a Magát is! Punktum! Mivel Ön ezt elmulasztotta, hivatalból a házát lefoglalom, s a jövő héten már egy arra érdemesebb családnak utaljuk ki. A döntés természetesen nem az én feladatom, hanem a Nagyerdei Adó- és Pénzügyi- és Közműdíj-beszedési Hivatal Lakások Újrakiosztásáért Felelős Bizottságának tagjaié. A hivatali értesítést többször elküldtük, de mivel egyikre sem válaszolt, a kilakoltatás a mai napon hatályba lép. Kérem, hagyja el a házát! - az utolsó mondatnál kicsit megkeményítette a hangját, bár nem mert Pomátia úr szemébe nézni. Elnézett valahol a két szeme között. Éppen rálátott a szóban forgó ingatlan tetejére.

Szegény Pomátia úr úgy megilletődött ettől a kemény hangtól, valamint Artúr magas és veszélyes termetétől – különösen a két mellső, fűrészes lábaitól ijedt meg – hogy percekig csak néma döbbenettel forgatta szemeit, majd lassan lelógatta mindkettőt, szinte a földig. Nem értette. Nem értett semmit...

- De... - suttogta halkan, földre sütött szemmel – nekem nincs is bevezetve se víz, se villany, se fűtés... Kérem... Nem is férne el... - mutatott hátán lévő kicsiny lakására.

- Azt a vak is láthatja – mormogta Artúr – hiszen ebbe a lakásba még Ön is éppen hogy befér. De a szabály, az szabály! Költöznie kell!

- De kérem! Én nem hagyhatom el a házamat!

- Tudom, tudom! - vágott közbe ingerülten Félix – Hadd találjam ki: nincs hova mennie, igaz? Nos, ez már nem a Hivatal gondja. Önnek feladatai voltak, meg számlái, amiket nem teljesített, nem fizetett ki. Adatbázisunk szerint Önnek 21 havi elmaradt víz-, villany- és fűtésszámlája van. Ezenfelül a tulajdonlási...

- Igen kérem – vágott közbe Pomátia úr – már hallottam! - Lassan kezdett megjönni a hangja, de még mindig félt. – De nézze kérem: ez csak valami félreértés lehet. Tudja én még nem hallottam soha, hogy egy csigaházba villanyt, vizet, vagy pláne fűtést szereltek volta. Nézze meg kérem, hogy biztosan engem keres?

Ezen Félix is gondolkodott már, hiszen még ő sem hallott ilyet. Nem is látott, még csak a Hivatalbeli Képes Nyilvántartóban sem hasonlót. De mivel a főnökei szerint – meg az adatbázis is ezt mondja – így van, akkor tévedés kizárva.

- Nem kérem, nem lehet tévedés! - Hangja határozott volt, mint mindig, ha akadékoskodó ügyfelekkel tárgyalt – Az adatbázisunk megbízható, feltöltéséről a legjobb szakemberek gondoskodnak: a Formica Kft. dolgozói. Megbízható, pontos és gyors iratkezelés, adatbázis-létrehozás! - Hadarta egy szuszra, ahogy a főnökei bemagoltatták velük. Igaz, még sosem találkozott egy Formica-alkalmazottal sem, de biztos volt benne, hogy ők a legjobbak. Igaz, mostanában kételkedni kezdett... Túl sok ilyen furcsa esetet kapott, mióta a bükkfasori Tű-Tőzsde csődöt jelentett... Ahogy nézte a hebegő Pomátia urat, a hátán billegő, háznak nem igazán nevezhető valamit egyre inkább megerősödött benne a gyanú: valami nem jól van...

- ... de még ha volna is hová mennem – hallotta meg Pomátia úr litániájának utolsó mondatait – hogyan hagyjam el a házam? Nem látszik eléggé, hogy hozzám van nőve?

- És ez minden csigánál így van? - kérdezte megütközve, kissé tanácstalanul Artúr.

- Igen, kérem – felelte kissé csodálkozva a hivatalnok tudatlanságán Félix.

- Sajnálom – szedte össze maradék erejét Félix. Hiszen neki dolgoznia kell, ez csak egy munka – de ez a Hivatalt nem érdekli. Kérem: hagyja el a házat... - szeme még egyszer a kis ingadozó ingatlanra tévedt, majd Pomátia úr siránkozó arcára. Mérhetetlen szomorúság és végtelen gyűlölet bugyogott fel lelkében a Hivatal iránt. Valami megpattant benne... Most már ő is csak állt, motyogott valamit, hogy kérem, őrá ne haragudjon, ő is csak a munkáját végzi, meg, hogy várják a jelentését, hogy azt is betáplálhassák az adatbázisba. Mert neki is meg kell élnie valamiből, meg hát az asszony is már gyereket szeretne, ahhoz meg ugye pénz kell és hát ez neki csak a munkája...

- Mert, kérem, ha az adatbázis hibásan lenne feltöltve, akkor összeomlana minden. - szinte győzködte már Pomátia urat. - Ha most nem megyek vissza, akkor azt hiszik, hogy Ön nem is lét... - hirtelen megakadt a mondókájában. A szomorúság mély iszapja lassan letisztult lelkében, megtört szemébe pajkos fény költözött. Eszébe jutott valami, és ahogyan tovább szőtte gondolatait, úgy lett egyre vidámabb. Végül csak ennyit kérdezett Pomátia úrtól:

- Mondja kérem, nem tudja véletlenül: a szomszéd gomba alatti telek már foglalt?...

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetiallatkert.blog.hu/api/trackback/id/tr41546017

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.