A csiga a kutyaól közelében méltósággal haladt ismeretlen célja felé. Néha megállt, és fölnézett az égre. A kutya gyanakodva figyelte. Mi néznivaló lehet az égen?

– Nem nehéz mindig cipelni a házadat? – kérdezte a kutya, csak hogy mondjon valamit.
– Azt hiszem, könnyebb, mint láncon lenni – felelte nyájasan a csiga.
A kutya megsértődött.
– Gúnyolódsz velem, te nyálasan csúszkáló, nedvdús állat? Én azért vagyok láncon, mert fontos vagyok! Őrzöm a házat! Ez a szegény, süket vénasszony meg se lenne nélkülem!
– Tudom, kutya, tudom.
– Te meg mit csinálsz? Semmi hasznosat!
– Valóban. Nincs rangom, sem szerepem a világban, ezért ráérek a fontos dolgokkal foglalkozni.
– Ugyan mik azok? – kérdezte ingerülten a kutya.
– Gondolkodom élet és halál kérdésein.

Közben a csiga rejtélyes célú útvonalán már az alacsony kertkapu elé ért, amelyen éppen akkor szökkent át egy könnyűlábú betörő. A kutyának ugatni sem maradt ideje: a zsivány egyenesen a csigára ugorva elcsúszott, beverte a fejét és ott maradt elterülve a földön. A csiga, mondanunk sem kell, visszaadta lelkét Teremtőjének, bizonyára a megfelelő időben, hiszen éppen ezen gondolkodott.

A hosszú láncra kötött kutya odaügetett az ájult emberhez, mellső jobb lábát a nyakára tette, és vonító ugatásba kezdett. Az öregasszony kitotyogott a házból.

– Oh, te hűséges házőrző eb! Megmentettél! – mondta, és mindenesetre ő is rátette jobb lábát az ájult ember testére. Nehogy fölkeljen.

A kutya büszkén megrázta magát, és hosszú, dallamos ugatásba kezdett, amiből a falu összes kutyája megtudhatta hőstettét.

Jött a mentő, elvitte a bűnöst, aki tudta az igazságot, de nem mondhatta el, mert nem volt magánál.

Másnap a falu zugkocsmaként is működő, egyetlen boltjában, ahol a fontos hírek mindig gazdát cserélnek, arról beszélgettek a népek, hogy milyen nagyszerű, életmentő jószág a Rozi néni kutyája. Mindenki példát vehet róla.

A csiga összetört teste fölött senki sem mondott imát.

Tanulság:

A dolgok másképpen szoktak történni, mint ahogyan utóbb elbeszélik.