Mikor a nagy barna medvén végképp eluralkodott az iszákosság, elgyöngült, tekintélye megcsappant, szenilis lett, és gyakran összevizelte magát. Naphosszat csak vodkázott a réten, egy elhagyott játszótér hintájában üldögélve. Azután egy nap nem látták többet a Keleti erdő nyugati felében. Azt mesélték a költöző madarak, akik felülről mindent látnak: hazacammogott keletre, ott vodkázik most a havas erdei játszóterek vidékén.

A Keleti erdő nyugati szegletében kitört a szabadság. Volt ám nagy öröm és dínomdánom. Többé senkinek nem kellett rettegnie a részeges mackó agressziójától. A drótkerítéseket és falakat, melyekkel a medve parancsára kellett az erdőt körbevenni, lebontották. Az állatok szabadon mehetettek akár a Nyugati erdő irányába is, ha nem szégyellték volna divatjamúlt bundájukat és korszerűtlen tollaikat.

Szóval nagy volt a boldogság, a madarak körbe-körbe repültek, a rókák táncoltak, a nyulak futkároztak.

A pannon puma ez idő tájt futott össze régi szomszédjával, a szlovák szöcskével.
– Rohadjál meg - köszöntötte a puma a szöcskét.
– Dögölj meg - szólt dölyfösen a szöcske a pumához.

A többi állat persze nem nagyon értette, miről is van szó, de a bölcs bagyoly hamar elmagyarázta a többieknek. A pannon puma azt állítja magáról, hogy az egész Keleti erdőben ő tud helyből a legnagyobbat ugrani. Ám a szlovák szöcske is ugyanezt tartja önnönmagáról.
– Tegnap a kocsmában egymásnak estek, kékre-zöldre verték egymást – mesélte a ravasz róka.

Mire idáig jutott az elbeszélésben a ravasz róka, a pannon puma már újra összeverekedett a szlovák szöcskével, alig lehetett őket szétválasztani. A szöcske azt ordította, a pumák lusta és gyűlölködő népek. A puma azt kiábalta, a szöcskék a pumáktól lopták földjüket.

A bölcs bagoly, miután szétválasztották őket, azt javasolta nekik, menjenek el a majombíróhoz, majd ő igazságot tesz ügyükben.

A majombíró fogadta a pumát és a szöcskét, és megkérdezte tőlük, mi a vita tárgya.
– A szöcske egy hazug – szólt a puma.
– A puma azt képzeli, ő ugrik a legnagyobbat. Pedig dehogy. Az egész erdő tudja, én ugrom a legnagyobbat – így a szöcske.

A majombíró megvakarta fejbúbját, és azt mondta:
– Rém egyszerű. Álljatok oda, a bükkfa elé. Háromig számolok, háromra ugrotok. Aki messzebb ugrik, azé a győzelem és az igazság.

Jó, mondta elébb a puma. Jó, szólt a szöcske. De valahogy egyik sem volt meggyőző. Egyik se mozdult tapodtat se. Ugorjon előbb a szöcske, mondta a puma. Ugorjon elébb a puma, mondta a szöcske. Csalóval nem versenyzek, mondta a puma. Nem alacsonyítom le magam egy pumához, semmi szükség a versenyre, mindenki tudja az erdőben, hogy én ugrom a legnagyobbat, mondta a szöcske.

A majombíró sokáig hallgatta a két állat gyűlöletbeszédét, majd megunta, legyintett, s annyit mondott: faszkalapok.

Azzal fogta magát, és visszavonult.

A pannon puma és a szlovák szöcske egy idő után elfáradt a vitában, és együtt sétáltak vissza a tisztás, vagyis a kocsma felé.

Egy sziklaszirten a kőszáli sast pillantották meg, régi ismerősüket.
– Szervusz, sas. Mit csinálsz itt a szirten? – kérdezte a puma.
– Ne hallgass rá, sas! Ez egy kretén. Én kérdezem, hogy mit csinálsz itt? – kérdezte a szöcske.
– Hát – mondta a sas –, az égvilágon semmit. Csak nézelődök, meg verem a nyálam.
– Vered a nyálad – kérdezte a szöcske?
– Tényleg? – kérdezte a puma.
– Ja. Csak verem a nyálam – mondta a sas unottan.
– És sas, verhetem veled a nyálam én is ott a szirten? – kérdezte a puma.
– Ne engedd neki, sas! – szólt a szöcske. – Aljas, hazug egy állat ez. De én, a szöcske, aki tudvalévőleg a legnagyobbat ugrom az erdőben, én verhetem a szirten a nyálamat veled?
 
A kőszáli sas unottan megrándította vállát: – Felőlem...

A szöcske és a puma vad bírkózásba kezdett, hogy melyikük ér előbb a szirtre.
– Nekem mondta a sas – mondta a szöcske.
– Nem, mert nekem. Téged mélyen lenéz a sas, kis hülye – mondta a puma.

Végül, hosszas közelharc után mindketten a szirten ültek a sas mellett.
– Istenem, milyen szép is ez. Csak verjük a nyálunkat itt a naplementében – mondta a szöcske.
– Én és a sas verjük a nyálunkat a naplementében, és közben egy kis mitugrász pofázik – javította ki a puma.

A sas csak ült, némán, világvégi nyugalomban, és verte a nyálát.

Egészen addig, míg a három állat súlyától a szikla le nem szakadt, s elkezdett a szakadék mélye felé zuhanni.

A sas magától értetődő nyugalommal meglendítette szárnyait, és felrepült a magasba. A puma és a szöcske zuhant a sziklával a mélységbe.

A sas lenézett feléjük, s azt kérdezte csodálkozva: – Ti nem tudtok repülni?

A puma: – Repülni nem. Vagy nem annyira. De ugrani. Azt igen. Én ugrom helyből a legnagyobbat az egész erdőben.

A szöcske: – A kurva anyád! El ne hidd, sas! Én tudok ugrani, ennek csak a szája jár.

Mikor az első felhőhöz ért, a sas még mindig hallotta, hogyan marakodik a puma és a szöcske.

A felhő mellé érve szembe jött a levegőben a fecske.
- Mi ez a szörnyű lárma odalenn? – kérdezte.
– A faszom se érti – mondta rezignáltan a sas. – Két idióta seggfej. Nem értem. Egyik se tud repülni, de azért verik a nyáluk.

Egy tompa puffanás, és a ricsaj megszűnt.