Tudjuk jól, nem végtelen az emberi emlékezet sem. Hát még az Állatoké! Ezért mondom el most nektek annak a történetét, hogy mikor és hogyan is lett a mi Erdőnk olyan, amilyennek ma láthatjátok.
Történt egyszer, hogy a Nagy Medve rendkívüli nagygyűlést hirdetett meg. Annyira rendkívülit, hogy még a szokásos „A megjelenés minden állatnak kötelező!” szöveg sem szerepelt a hirdetmény végén. Amint a medvekaparással írott papír felkerült az odvas tölgyfára, máris megjelentek körülötte a Főállatok, na és persze a Birkák. Előbbiek lefordították a furcsa betűkkel írt szöveget az utóbbiaknak – és kivételesen szóról szóra ugyanazt mondta a komoran ünnepélyes Farkas is, amit a ravaszul veres Róka. És ezúttal a máskor csak a fejét forgató Bagoly sem vitatkozott velük.
A Birkák, miután megértették azt, ami szerintük a lényeg volt, azonnal el is vonultak a mezőre, és a Kosok vezetésével kezdték gyakorolni a szokásos bégetéseket. Szükség is volt rá, hiszen a rövid emlékezetű Birkák csak a szokásos november és május elejei időpontok előtt egy héttel álltak neki feleleveníteni mindazt, amit a koreográfiáról korábban tanultak - és másnapra oly könnyedén el is felejtettek.
A Farkas, a Róka, a Vaddisznó, a Tücsök és a Hangya még ott maradtak egy darabig, megbeszélni a Teendőket. A Kerekasztalhoz telepedtek le. A rendkívüli helyzetre való tekintettel próbálták visszafogni magukat, ami legtöbbjüknek ideig-óráig sikerült is. Legtovább persze a Rókának – és legelőször persze a Vaddisznó vesztette el a türelmét. Ami főleg azért volt baj, mert a Kerekasztal körül oldalgó Sakálok a Vaddisznó dühkitöréséről készült képeket és filmrészleteket vitték el az Erdei Tévéhez, meg a Harsonához…
Eközben erdő-szerte beindult a suttogás is. A Nyulak közül azok, akiknek kiterjedt rokonsága élt a Másik Erdőben, elkezdték terjeszteni, hogy a Medve meghívta nemcsak a Grizzly-t és a Pandát, de még sok egyéb, Fontos Állatot is. Suttogtak arról is, hogy a gyűlésen már nem a Hiénák fognak vigyázni a rendre. Végül az a hír is elterjedt, hogy a Nagy Medve lemond majd az erdő vezetéséről, azután visszavonul a barlangjába, és viszi magával a Hiénákat is! És tavasszal majd az összes állat együtt fog szavazni arról, ki is legyen az erdő Vezetője.
Ilyen körülmények között zajlott az élet, mint egy felbolydult méhkasban. Számtalan jel mutatta, hogy a levegőben vannak a változások. Szinte minden állat másképpen kezdett el viselkedni, és más lett a viszonyuk egymáshoz is. Az erősek, akik előtte jóban voltak a Medvével, de nem foglalkoztak a gyengébbekkel, most elkezdték azok kedvét keresni. A kicsik, akik előtte még egymás között sem mertek rosszat mondani a nagyobbakra, felbátorodtak. Naphosszat csapatokba verődve vonultak fel és alá, azt kiabálva: „Minden állat egyenlő, minden állat szavazhat!”. Mind többen álltak sorba az erdei boltoknál, ahol most már nem a pult alól árulták a Túlnani Mézet, meg a többi titkos finomságot, és meg lehetett vásárolni a Szabad Madártoll című újságot is, a szokásos Erdőszabadság és az Állatszava mellett. Persze elolvasni csak kevesen tudták az idegen nyelvű lapot. És akik elolvasták, azok furcsán rosszkedvűek lettek egy idő után. Valahogyan a munka sem úgy ment, ahogy előtte. Mindenki a várakozásra figyelt, türelmetlenül és hangoskodva vitatkozott a többi állattal.
Azután eljött a Nagygyűlés napja is. Rövid volt az egész ceremónia, még éneklés sem volt, mielőtt a Medve fellépett az emelvényre. A díszpáholyban a szóbeszéd ellenére sem a Grizzly, sem a Panda nem volt ott, csak néhány külföldi Bagoly, meg néhány elegáns ruhájú Disznó ült a fatönkökön, akiket az Állatok korábban egyáltalán nem ismertek. A Medve gyorsan elmondta, hogy „mostantól Szabadság van, az Erdőt Erdei Köztársaságnak hívják, az Állatok maguk döntik el, ki vezeti őket, maguk intézik az ügyeiket. Beleértve az Oroszlánoknak fizetendő éves adót, meg a Másik Erdőgazdaságtól korábban felvett hitelek törlesztését is, természetesen.” Azzal lelépett az emelvényről, és hátán egy irdatlan nagy zsákkal eltűnt a hegyre vezető úton, a bokrok között.
Az Állatok meg csak álltak ott, néztek egymásra, és hümmögtek. Csalódottak voltak egy kicsit. Persze, győzködték egymást, hogy holnaptól minden más lesz, de valahogy elromlott a kedvük. Pedig akkor még nem is tudták, hogy az Erdei Bank kasszájában nincsen semmi, és hogy másnaptól kezdve hosszú-hosszú évekig minden héten lesz legalább két nagygyűlés a Réten: egyet a Róka, egyet a Farkas fog tartani. És miközben ők felváltva szidják majd a másikat, az erdőbe előbb-utóbb visszatérnek a Férgek, a Puhatestűek, sőt, még azok az Elűzött Állatok is, akik addig csendben lapultak a Folyó túloldalán. És azóta élünk itt, az Erdei Köztársaságban, szegényen, veszekedve, marakodva – de azért Szabadon.
Mindebből pedig a napnál is fényesebb tanulságként lássátok Ti is: „nem egyszerű dolog az embernek Szabadságban és Demokráciában élnie! Hát még akkor, ha az ember Állat!”
