Az oroszlán egy igen éles tövisbe lépett. Dagadt a lába, kezdett begyulladni. Nagy fájdalmai voltak. Annyira, hogy semmi pénzért nem állt volna rá. A barlangja mellett építkező kis hangyák kérdezték tőle, mi bántja, de nagy fájdalma közepette rájuk sem hederített, vélve, hogy annyira aprók, úgysem értik az ő nagy fájdalmát. A fájdalom úgy elhatalmasodott rajta, hogy még bele is rúgott az épülő hangyavárba. Nagy kínlódásában elindult, és elért a tisztás orvosához, a majomhoz. Mert azt hallotta, hogy ez a majomdoktor igen bölcs. De hosszú sor várakozott ám a doktorra. Beállt hát a hosszú sorba, hogy mutathassa meg a lábát, ami egyre kínkeservesebben fájt. Az oroszlán szinte már ordítani szeretett volna a fájdalomtól, de annyi madár meg szarvas volt ott a sorban, hogy félt, hátha kinevetik. Egyre csak várt. A lába pedig egyre csak dagadt. Egyszer csak számokat kezdett osztogatni a majom segédje, és elküldte a sort, hogy jöjjenek vissza holnap. Panaszkodni kezdett ekkor az oroszlán. Kérte, könyörgött, hogy őt vizsgálják meg, mert nagy fájdalmai vannak. Szigorúan eléállt a majom, és feltett egy kérdést, hogy haza tud-e menni rajta. Az oroszlán próbált ráállni a lábára, de csak nagy fájdalmak árán sikerült. Azt mondta a majom, menjen haza, és holnap reggel jöjjön vissza, semmiség az egész. Vagy menjen el a szomszédos erdőbe, a bagolydoktorhoz, de az jó sok egeret és patkányt kér a gyógyításért. Vagy elmehet a szomszéd tisztás doktorához, igaz, messzebb van, meg talán két-három őzbe is belekerül, de ő hamar végez. Az oroszlán elszomorodott, és hazaballagott. Aznap éjjel nagy üvöltések rázták meg barlangját, de végre megvirradt, és elindult a majomhoz. Hát mintha látomása lett volna, ugyanaz a sor állt előtte, és kínos lassan fogyott. Tűzött a nap, és tolongás volt. Már majdnem ő került sorra, ám megint megjelent a majom segédje a számokkal. Elkérte a tegnapit, és kapott újat. Mosolygott az oroszlánra, hogy ez már csak egyjegyű, és hamarosan meggyógyul, ne féljen. Az oroszlán már nem nyögött. Már némán folytak a könnyei. Másnap reggel nem jelent meg a doktorra váró sorban. Senki nem vette észre, csak aki megörült, hogy eggyel előbb került sorra. Az oroszlán a barlangjában feküdt, éjszakai láztól nedves bundája már száradt a beszűrődő napfényben. Nagy fájdalma hallatára a barlangja előtti hangyaboly szorgalmas lakói az oroszlán segítségére siettek. Megkérdezte az egyik hangya: „oroszlán, van-e akaratod a gyógyulásra?” Az oroszlán azt felelte, nagyon szeretne meggyógyulni, mert igazán szereti a napfényt és pusztát, ahol él, és szeretne újra jókedvűen futni és vadászni. A hangyák azt mondták, aludjon el abban a hitben, hogy reggelre vidáman ébred. Az oroszlán megköszönte, és elaludt. A kis hangyák nekiláttak a seb kitisztításának, gyógynövényeket gyűjtöttek és az oroszlán sebére hordták. Reggel az oroszlán fáradtan ugyan, de fájdalom nélkül ébredt. Megköszönte a hangyák segítségét, és attól kezdve vigyázott a hangyabolyra, és meg-megállt beszélgetni a kis hangyákkal.

Értelme

E fabula arra inti az embereket, hogy ne féljenek segítséget kérni és elfogadni a legapróbb teremtményektől, vagyis azoktól a lényektől, akiket jómódukban nem becsülnek, vagy az önmagukra való nagy gondolásban elfelejtenek észrevenni. Mert a más formájú teremtményeket is ugyanarra teremtette a Jóisten: élni a közösen kapott Földön. És a Jóisten minden teremtménynek más-más tudást adományozott. De a jóságot minden lélekben elhintette, ne felejtsük tehát el a figyelmességet és a jóindulatot. Mert aki szívesen segíti a másikat, annak nem nehéz kérni sem a segítséget. Mert azért teremtette az Isten az embereket, egyik a másiknak szolgáljon, mint a testben egyik tag szolgál a másiknak. E mellett arra is int minden embert, hogy hálaadó legyen, és semmi jótétéről el ne feledkezzen. Ha a törvényes világ magára hagyja az embert, tanulja meg kinyitni a szívét, becsukni a külsőt látó szemét, és segítséget fog találni.

Oláh Júlia 2009. november