A medve nem volt egy jellem. De nem is vágyott rá. Jól megvolt anélkül is.

- Minek az nekem? – mondogatta a haverjának, a farkasnak, aki csak a beteges gondolkodású fabulaírók elméjében volt az ellensége, amúgy meg a legjobb barátja vala.
- Az apámnak sem volt, meg a nagyapámnak –morfondírozott tovább- meg az ő apjának sem. Erről is a barnamedvék tehetnek.
- Te is barnamedve vagy – jegyezte meg a farkas.
- Én világosbarna medve vagyok, de most a sötétbarna medvékről beszélek.

A farkas bólogatott. Fogalma sem volt róla, hogy miről magyaráz a barátja, de igazság szerint nem is érdekelte. Inni szeretett, nem pofázni. Szívós alkoholista volt. A szívóssága abban rejlett, hogy még a medvénél is jobban bírta az ivást, az alkoholizmusa meg csak úgy volt és kész.

- Én azért iszom –motyogta a farkas-. De nem tudta befejezni, mert a barnamedve, jobban mondva a világosbarna medve a szavába vágott.
- A sötétbarnamedvék miatt.
- Nem. Saját magam miatt –motyogta a farkas- Mi bajod van a sötétbarna medvékkel?- kérdezte a barátját.
- Ronda a pofájuk –vágta rá a medve- és tavaly megzabálták az összes málnát az erdőben.
- Azt hittem, az te voltál – csodálkozott a farkas, akinek ha volt is jelleme, nyilván volt, hisz azért ivott, elméjében fogyatkozása vala.

A medve, a világosbarna, azon gondolkodott, hogy most beverje-e a barátja fejét ezért az égbekiáltó szemtelenségért, de ahogy a másik bárgyú pofájába nézett rájött, hogy hiábavaló fáradozás lenne, mert a farkas világnézetén az sem segítene. Szomorúan felsóhajtott.

- Te – mondta a farkasnak- verjük meg a rókát.
- A rókát? – csodálkozott a farkas- Miért nem a sötétbarnamedvéket? Mi bajod a rókával?
- A rókával semmi, de a sötétbarna medvék sokkal erősebbek.

A farkas egyetértően bólogatott. Kétségtelen tény: a rókát könnyebb megverni. Feltápászkodtak tehát, és elindultak megkeresni a rókát. A rókát nem volt könnyű megtalálni. Nagyon elfoglalt volt. Folyton az erdőben cikázott. Három családot tartott el, négy műszakban dolgozott és mindenkinek tartozott. Egyszóval nem volt könnyű megtalálni. A farkas és a medve egy tisztáson látta meg a rókát, aki éppen egy kakassal intézte halaszthatatlan dolgát. A kakas nem nézett ki túl jó, a róka viszont nagyon elszánt volt. A két barát, a medve és a farkas érdeklődve figyelte a ravasz ügyködését.

- Szegény kakas –mondta a farkas.
- Látod, mondtam én, hogy érdemes egy verésre a róka.

A róka közben már a kakas beleit tépte ki. A vér hatalmas sugarakban fröcskölt szét. A róka teljesen belegabalyodott a belekbe, amelyek buján fonták körbe a mancsait. Egy máj zuhant a medve lába elé. A farkas majdnem elhányta magát. A medve lehajolt a májért és gyorsan lenyelte. A vérnyomok ott maradtak a szája szélén. A farkas úgy érezte, hogy ezt csak alkohollal lehet bírni. Elővette a butykosát és jól meghúzta.

- Nincs mese – szögezte le a medve- a rókát iszonyúan meg kell verni, mert egy állat.

A farkas erre az egész butykos tartalmát megitta. Ekkor vette észre őket a róka.

- Mit akartok –kérdezte.
- Meg kell vernünk téged –mondta a medve.
- Menjetek a p…..- válaszolt a róka.

Még sok minden mást is mondott, de azok nem a fabula műfajába valók. A medve elbizonytalanodott. A farkasnak elege lett az egészből.

- Izé – makogta a medve- látjuk, hogy nem érsz rá, izé…akkor majd később visszajövünk.

A farkas elindult hazafelé. Elhatározta, hogy egy hétig nem mozdul ki otthonról, csak inni fog, és abbahagyja ezt a hülye barátkozást a medvével.

Tanulság:

A tanulság, hogy nincs tanulság. A sötétbarnamedvék mind hülyék, bár nem látta őket még senki az erdőben.