Megy-mendegél a nyúl a réten, meglát egy nagy kerek dísztököt. Meg is áll mellette.

- Ki vagy te? Te kövér, te sárga, gerezdekből álló? Hogy nézel már ki, te?

A tök nem felel. Nem zavarja a gúnyolódás.

Tetszik ez a nyúlnak, hogy a tök ilyen tök rezzenéstelen, hogy ezek szerint nem hiú, ha tökre ugyanúgy tud viselkedni, mint mielőtt sértegették.

Megy haza a nyúl, de egész úton, és még otthon is végig a tökre gondol. Milyen büszke, milyen érinthetetlen! Tök más, mint ő!

- Szeretlek. – mondja már másnap szemlesütve, kipirult fülekkel a nyúl a réten. Legbelül azt reméli, ki fogja ez a vallomás most billenteni a büszke tököt a nyugalmából.

De a tök nem lép semmit. Csöndben ül.

Azért eléggé másképp hallgat most, mint mielőtt megtettem a vallomást! - mosolyog magában a nyúl, és aztán, mintha észre se venné ezt a nagy érzelmi változást, zavartalanul folytatja.

- Szeretlek, amióta megláttalak! Rád gondolok egyfolytában. Ha meglátok egy nagy, kerek dolgot: ez olyan mint a tök tegnap a réten, mondom magamban. Például a Napra is azt mondom: ez olyan, mint Te! Vagy ha meglátok egy sárga dolgot. Egy tojás sárgáját: na, ez teljesen egy tök, csak kicsiben. Vagy egy gerezdekre osztott dolgot, például!

Erre már nem tud hirtelen példát, de nincs is rá szükség. A tök olyan tök zavarban van – nem sok ilyen vallomást kapott még életében! -, hogy valószínűleg nem veszi észre, hogy a nyúl most nem mondott példát.

- Te is szeretsz? – kérdezi most a nyúl látszólag félénken. De tökre van ám ebben a mű-félénkségben valami lekezelés, valami zsigerből jövő, felülről odavetett lesajnálás, amit a tök nem tudott volna magában megfogalmazni, csak tökre megérezte. De megérezte ám ezt a nyúl is, hogy a tök ezt megérezte. Eléborult.

- Bocsáss meg, hogy nem szerettelek eléggé! Hogy nem úgy szerettelek, ahogy vagy! Hogy valamit vártam tőled, hogy olyan voltam, mint az, aki csak ráaggatott saját díszeiből egy nőre!

Ahá, a nyúl érezte, hogy most egy nagy ősi félelmére tapinthatott rá a töknek. Hogy nem önmagáért fogják szeretni, csak ráaggatott díszekért. Valószínűleg a tök mindig is rettegett attól, hogy egy ilyen féloldalas kapcsolatban éljen – valószínűleg, már legalábbis a nyúl szerint, aki azért tényleg már egyre jobban ismerte a tök lelki barázdáltságát.

Aztán levelezni kezdtek. A nyúl hosszú, szenvedélytől fortyogó írásaira a tök hol szűziesen tiszta, hol fenyegetően erotikus, máskor meg provokatívan bárgyú némasággal válaszolt. Imádták egymást. Olyan intenzív forróság áradt belőlük állandóan, mint egy-egy kályhából. Örült, aki a közelükben lehetett. „Jaj, de tök nagy szerelem ez!”- dünnyögték a környéken lakók.

Na de régen volt ám ez. Azóta megváltoztak a dolgok. A nyúl meg a tök együtt élnek még, a nyúl odújában, ahová annak idején, a szerelem hevétől megtáltosodva, a nyúl betuszkolta. De közben a szerelem lassan elszivárgott. A hétköznapok elfonnyasztották a tököt, nem volt már kerek, hanem kicsi és formáját vesztett. A nyúl viszont meghízott, lezüllött, elérzéketlenedett. Nem volt már többé olyan fogékony a tök csipkeszerűen finomszövetű, sokrétű hallgatására. Ilyeneket mondott:

- Kurvára unom, hogy mindig kussban ülsz, érted?

Néha seggnek is nevezte – merthogy az is több gerezdből áll, hehehe. Most persze eszébe jutott egy ilyen példa.

A nyúl más partnerekkel kezdte betömködni a lelkében tátongó űrt. Aztán mikor egyszer felhozott egy fej káposztát és a tök szeme láttára flörtölt vele, a töknek betelt a pohár. Kigurult az odúból, világgá.

Azóta állítólag összejött egy egérrel, mélyen megismerték egymást és tök boldogok.

ÉRTELME

Tök hülyeség ismeretlenül összeköltözni valakivel.