Attila a legjobb haverom. .Mindenben politikai kérdésben egyetértünk, egyezik az ízlésünk, egyforma autónk, mocink és bulldogunk van, ugyanazt a márkájú sört isszuk. Bár külön lakásban, de egy társasházban lakunk, és a lakásaink kis túlzással klónok. Együtt rendeztük be, mint egy jó házaspár. Hiába, ha két férfit gyerekkori barátság fűz össze… A szakmánk más, Atti biztonsági őr a bankban, én meg a szervizben karosszériázom. Ezen kívül állandóan együtt lógunk, ugyanaz a hobbink, gyúrunk, mozizunk, szombat esti láz, vasárnap reggeli okádás.

Mindent együtt választunk. Hobbiállatot is. A kiállításra is egy kocsival mentünk, ott aztán már könnyű dolgunk volt. Előre megbeszéltük, hogy milyet keresünk, mennyit szánunk rá, ha már a kalitka megvan, könnyű megtalálni bele a madarat. Mentünk egy-két kört, egymásra néztünk, bólintottunk.

Azt a két feketét néztük ki magunknak, amelyikek szótlanul gubbasztottak leghátul. Néha hallatszott felőlük egy-két gyönge csipogás, de alapvetően két gyönyörű madarat fedeztünk fel. Továbbmentünk, hogy kettesben maradjunk, ne lássa senki, hogy lelkendezünk.

– Enyém a jobboldali!

– Oké, én úgyis a balost néztem ki magamnak. Menjünk fel a teraszra, onnan jól rálátni a standra.

Aztán csak ültünk, és bámultuk őket. Néha egymásra néztünk.

– Nézd, milyen szép fényes fekete.

– De ezek ugye nem sokat esznek.

– Nem-nem, és gyönyörű járásuk van. Osztályon felüli fészekalj.

– Ja. Nézd a jobboldalit, szinte mutogatja magát, nem?

– De. Szerintem ne is keresünk máshol, vigyük ezeket.

– Igen-igen, két gyönyörke madárkánk lesz!

A két madárért nem igazán alkudoztunk, tudtuk, megérik az árukat. Az úton sem volt semmi gond, hazáig csöndben voltak, de a lakásba érve Atti választottja végighúzta frissen manikűrözött körmét a bőrgarnitúrán, és csicseregve kérdezte:

– Ugye ez igazi bőr?

Atti riposztja nem késett.

– Nem mindegy? Pofa súlyba, a karmod meg húzd be bébi, nem fogsz itt lakni. Csak ma estére vagytok a házi kedvenceink kicsirigó, több picsogást nem akarok hallani.