Dr. Orv Kira a jogtudományok doktora, a Gesztenyéskertben sétáltatta palotaőr típusú kutyáit, szám szerint tizenhetet. A palotaőr kutyákat a harcos kínaiak tenyésztették ki, az írásbeliséggel megegyező időben és az évezredes nemesítésnek köszönhetően, egyre vérszomjasabb és visszataszítóbb külsőt öltöttek az apró termetű, kifordult szemű ebek. Bármelyik palotaőr kutyával könnyű elbánni, de falkában épp oly megfékezhetetlenek, mint a feldühödött, afrikai gyilkos méhek. Tűhegyes fogaikkal addig marcangolják az áldozat lábát, amíg leesik róla. Ezt követően csak a szemek, és a torok marad célpont.

Dr. Orv Kira rajongott a kutyáiért, fekete egyenruhába bújtatta őket, a hűvös ellen. Minden parányi egyenruhát, mégparányibb, piros-fehér csíkos pajzs díszített, és a kutyák elégedetten szaladgáltak, szimatoltak a Gesztenyéskertben.

A kert közelében lakó többi kutyás, kerülte az órát, amikor az egyenruhás állatok voltak odalent. Csak a többi palotaőr kutyás merészkedett közel, mert mindenki tudta, nem tanácsos sem fürtös, sem bodros, sem füstös kutyákkal a területre belépni, mert számolni kell a széjjeltépéssel. Azokat az órákat kerülték a rendőrök, a belgák, a csivavák és a sajtó munkatársai, csak az ürgék és sünök nem tudtak hová lenni, mert ők itt éltek.

A Gesztenyéskert legszélén laktak az ürgék, ahová a lámpafény nem ér el. Szegényes ürgeházaikban nagycsaládban éltek, sok ürgegyerekkel. Ürge apa azt hozta a kicsiknek, amit talált. Szívesen rájárt a sünök kamrájára, ezért a sünök néha áramot vezettek a kamra kilincsébe. Aztán amikor az egyik süncsalád, feledékeny nagymamáját agyonverte az áram, arról is leszoktak.

Az ürgék naplemente környékén, összeverődve üldögéltek a házak előtt, hogy apraja-nagyja megbeszélje a nap eseményeit. Lehörpintettek néhány pohárral, és táncoltak meg énekeltek, amíg belefáradtak.

A palotaőr kutyák ezt jó régen kifigyelték és egyáltalán nem tetszett nekik az indokolatlan vigadozás, játszódás a kannákkal, kanalakkal. Ezért, amikor Dr. Orv Kira szabadon engedte őket, némán és rendezetten eliramodtak a kert legszéléhez, ahová a fény nem ér el. Az ürgéknek hírmondója se maradt, csak némi vérmaszat a fűben.

A sünöket passzív ellenállásra tervezte a teremtő. Különösebben nem barátkoztak senkivel, elsősorban a családjukkal törődtek, és a többi sünnel. Sünnek, sün elleni támadásáról még nem esett feljegyzés. A sünök passzivitása, elsősorban az őket borító tüskéknek köszönhető. Gyanakvó természetüknél fogva, az első levélzörrenésre szúrós gombóccá húzzák össze magukat.

A kutyák vezérét, Huzavonának hívták. Huzavona kiváló stratégaként, kiokosította a rábízott falkát, a sünök elleni hadviselés fortélyaira. Minden kutyának a szájába rágta, addig kell püfölni, lökdösni, hempergetni a sünt, amíg a hátára fordul. Onnantól nyert ügy van, csak a lágy, hasi részt kell feltépni, a zsigerek maguktól kiömlenek, és a borda alatt dobogó sünszívet könnyű kiharapni.

A sünök, gyakori vakond postával tartották a kapcsolatot a távoli rokonsággal. Nem csak a világ eseményeiről, és sünfilozófiai kérdésekről esett szó, „mi végre is él a sün a földön?”, hanem ínyenc receptek cseréjével, főzéstechnológiai kérdésekkel és az élelmiszer leghigiénikusabb elkészítésével is szívesen foglalkoztak. A sünök napi rituáléja szorosan összefüggött az étkezést és tisztálkodást szabályozó hagyománnyal.

Huzavona által vezérelt kutyák, épp vacsoraidőben támadták meg a sünöket, amikor mindenki együtt evett. Voltak sün apák, akik a testükkel védték sün fiaikat. Mindhiába. A sünök zöme ott vérzett el a Gesztenyéskert puha levélágyán, csak a leggyorsabb, legrátermettebb sünök tudtak elmenekülni a kertből, a vakondok használta titkos alagutakon. A süntörténelem legsötétebb napjaként emlegetik azóta is a historikusok.

Dr. Orv Kira pedig cikket jelentetett meg arról, miért történelemhamisítás, bármikor laktak volna sünök és ürgék a Gesztenyéskertben.