Hol volt, hol nem volt, volt egyszer két szúnyog. Repültek. Repültek, és repülés közben az élet értelméről beszélgettek. A szúnyogok köztudottan nem élnek sokáig, és bölcsészkarral sem rendelkeznek, bölcsészek látogatta vendéglátóipari egységekkel meg még úgy se, ezért nekik ilyen hevenyészetten, ha más nem, repülés közben kell az élet értelmét, illetve azt a néhány kapcsolódó topikot, ami belefér, átbeszélni.

Bár az igaz, ők nem gondolják, hogy rövid lenne az életük. Ők azt hiszik, az a normális, amennyit ők élnek. És mivel olyan egyformák, individuális szemlélettel is csak csekély mértékben rendelkeznek, ezért a halálnak sem kerítenek olyan nagy feneket. Bár azért az sem állítható, hogy jókedvre derülnének, amikor eszükbe jut az egyszer majd elkerülhetetlen vég.

A szúnyogoknak nevük sincs, nevezzük tehát az egyszerűbb elbeszélhetőség kedvéért Szúnyog1-nak és Szúnyog2-nek őket. Szúnyog1 néhány nappal idősebb Szúnyog2-nél.

— Sose találnád ki, honnan jövök épp — dicsekedett Szúnyog2.

— Hát tény, hogy nem én vagyok a Szúnyogbuddha — felelt Szúnyog1.

Szúnyog2 erre csak intett a fejével hátrafelé, vigyorogva: onnan, arról.

— Onnan, arról? — rökönyödött meg Szúnyog1 — Úgy érted, onnan?, onnan, amire én most gondolok?

— Onnan bizony! A strandról J

Szúnyog1 és Szúnyog2 nem tudta, hogy ahol ők élnek, valójában az sem egyéb a strand a hátsó, elvadult részénél, és hogy az a dágványos tömpöly, amiben lárvakorukban úszkáltak, valamikor, ezer és ezer szúnyognemzedékkel ezelőtt ugyanolyan steril, ember-úszómedence volt, mint az összes benti.

— De hát mit kerestél ott? Mimimi… mi nem megyünk oda!

— Ugyan miért nem? Ott az a sok meztelen bőrű ember…

— Felejtsd el! Valóban, nekik van a legcsalogatóbb bőrük… Épp azért olyan veszélyesek!

— De hát mi olyan veszélyes rajtuk?

— A-a-azt én sem tudom… Emberből nem szívunk vért és kész.

— De hát te még soha nem is szívtál vért…

— Ööö… ez igaz, ez igaz…

— Akkor honnan tudnál bármit?

— Hát, én azért már beszéltem olyannal, akinek már megvolt!, akkor, amikor te még

meg sem születtél! A vérszívás nagyon nagy esemény egy szúnyog életében!

— Bla-bla-bla, közhelyek! Holnap visszamegyek és keresek egy szép embert.

— Ne! Én… elviszlek inkább a Szúnyogbuddhához.

— Emlegeted folyton azt a Szúnyogbuddhát! Nem is létezik! Csak egy kitalált történet az

egész.

— Sok szúnyog tagadja, hogy létezik, ez igaz. De nem tűnt még fel, hogy egytől egyig

ezeknek van rossz élete? Ha eljössz velem és meghallgatod, te is hinni fogsz benne.

— Mér, te már beszéltél vele?

— Ööö, nem. De tudom, hogy lehet megtudni, merre keressük! Holnapig kiderítem!

Ez ugyan nem volt túl meggyőző, Szúnyog2 mégis úgy döntött, hogy egye fene, Szúnyog1-gyel tart és elmegy vele ahhoz a Szúnyogbuddhához. Legfeljebb annál nagyobbat nevet majd rajta, ha beég, és utána is még mindig kirepülhet újra a strand nyitott részébe.

— Légy üdvözölve, Szúnyog2 — szólt a Szúnyogbuddha, Szúnyog1-re ügyet sem vetve —

Hogy szolgál a kedves apukád és anyukád egészsége?

— Ez hülye — mormogta Szúnyog2 Szúnyog1-nek. — Ez lenne a nagy Buddha?

— Ne válaszolj neki, ne válaszolj neki — mormogta vissza Szúnyog1. — Csak ő beszél!

Szúnyog2 azonban pimaszul mégis megfelelt a Szúnyogbuddhának:

— Te, a nagy Buddha, még azt sem tudod, amit minden ma született lárva tud, hogy mi

nem ismerjük a szüleinket, mert jóval azelőtt elpusztulnak, hogy szárnyra kelnénk?

— Bizonybizony! — helyeselt a Szúnyogbuddha — Ez a szúnyogok nagy keresztje! Az

előző nemzedék elenyészik, mire a következő világra jön, így nem adhatja át neki a tudását, tapasztalatait. Bizony, bizony. 93 millió éve van szúnyog a Földön, és 93 millió éve minden egyes szúnyognak, aki csak megszületik, elölről, a nulláról kell elkezdenie a tapasztalatszerzést. A szúnyoganya leteszi a pete-tutajt, és meghal. És a megszülető új szúnyogokat semmi, de semmi nem segíti az eligazodásban, csak az a néhány primitív szoftver, ami már 93 millió éve is elavult volt, de amit, meg kell hagyni, genetikusan minden szúnyog megörököl.

— Te értesz egy szót is abból, amit beszél? — súgta Szúnyog2 Szúnyog1-nek.

— Nem baj, ha nem értesz mindent elsőre — beszélt tovább a Szúnyogbuddha. — Ez a

hímszúnyog test, ami hordoz, holnap vagy holnapután elpusztul, ám Szúnyogbuddha mindig újjászületik egy következőben, így nekem módom van évmilliók tudását felhalmozni, és így, egy kicsit, nekem megadatik a lehetőség, hogy pótoljam azt, amit az evolúció elvett a szúnyogoktól, de azt kérlek nézd el nekem, ha nem áldozok időt a mérlegelésre, mi hasznos és mi feldolgozható információ a te számodra: az már a te dolgod lesz, hogy továbbrepülvén, elmélkedj mindazon, amit tőlem hallottál. Az ember mellett szól mindennemű szaruképződménytől mentes bőre, mely alól a vér könnyedén kinyerhető, igaz. Ámde az ember természettől elszakadt, torz melegvérű, a vére, nem mondom, hogy rossz, de nem is a legjobb, a teste bármely pontján leszállást végrehajtani viszont borzasztó veszélyes, mert hajlékony a rohadék, egyszerűen nincs a testén olyan pont, ahol ne lenne képes elérni a szúnyogot, ha az odaszáll. Erre nem sok melegvérű képes, ezért hát testvérem, tedd fel magadnak a kérdést: miért épp az ember vérére szomjazom? Repülj arra, vagy arra, vagy amarra, csodás patás állatokat találsz, sajnos mi nem vagyunk olyanok, mint a kullancsok, hogy vérnyerési kísérleteink észrevétlenek maradjanak, figyeld tehát a bögölyöket, ők hova szállnak, mert ők nálunk sokkal erősebbek, és kibírják, ha egyszer-kétszer leseprik őket, mielőtt rájönnének, honnan érdemes a vért venni, de emberrel még ők sem kezdenek. Az még nekik is a biztos halál.

— Értetted, és elfogadod, amit a Szúnyogbuddha mondott? — kérdezte később

Szúnyog1.

— Van benne ellentmondás — mondta Szúnyog2, akire szemmel láthatóan nagy hatást

tett a találkozás a Szúnyogbuddhával, mégis, az istennek nem próbálta volna meg, hogy a fölényességéből visszavegyen. — Azt mondta, az ember élhetetlen. Akkor mitől lenne mégis olyan veszélyes?

— Ezt mondta volna? Én nem hallottam ilyet —

— Én nem hiszem azt, hogy meg tudna ölni igazából, ha rászállnék. Ezekből a patásokból

inkább kinézem.

— Akkor pajtás, te még nem láttál patást — mondta erre elkámpicsorodva Szúnyog1.

Szúnyog1 később este még kereste a barátját, mert fontosnak érezte, hogy még egyszer utoljára megpróbálja lebeszélni arról az esztelenségről, hogy a strandon próbál meg embervért venni. Csakhogy Szúnyog2 nem volt sehol, helyette hatalmas felfordulást, bozótban csörtetés nyomait, felajzva összevissza röpködő szúnyogok ezreit találta.

— Hé, te — szólította meg az első szúnyogot, aki az útjába akadt. — Mi történt itt? Nem

láttad Szúnyog2-t?

A másik szúnyog, aki a Szúnyog892154 nevet viselte… khm, ha én ezt tudom, hogy ő is belép majd a történetbe, kiosztom neki idejében a Szúnyog3 nevet, de én most már nem változtatok. Elhiheti bárki: nem gyengén volt macerás meló egyenként megszámozni ezt a sok rohadt szúnyogot… szóval. Ott tartottam, hogy Szúnyog892154 kicsit nehezen higgadt le annyira, hogy beszélni tudjon:

— Szúnyog2 meghalt, pajtás. Ne haragudj. Sok szúnyog odalett.

Szúnyog1 összetett szeme teljesen elborult, amikor ezt meghallotta.

— Mi történt? Meséld el részletesen, most!

— Jaj, pajtásom, idejött egy ember a strandról…

— Ember? Hogy? Ide soha nem jön ember!

— Felkerestük a Buddhát, hogy adja valami értelmezését a történteknek, mert még a

legöregebb szúnyogokis csak azt tudták, hogy ha be is téved néha ide egy-egy ember, az is max. egy kölyök… és mind azonnal, fejvesztve menekül a szúnyogok elől… de ez nem. Ez megállt a tömpöly partján, körbesétálgatta, aztán becsörtetett a fák mögé, bement egész a mocsárig… ott is nézelődött… közben ráérősen ütögette agyon a szúnyogokat… hát ilyet még szúnyog nem látott… Szúnyog2 támadta meg elsőnek, és hát még sokakat befanatizált… vegyük vérét az embernek! vegyük vérét az embernek!, és hát az ember megölt minden szúnyogot, aki rátámadt… Senkit nem tudok, aki a véréből nyert volna és túlélte.

— Átkozott ember! Minek jött az ide? Minek?

— A Buddha szerint az ország egyetlen élővizes strandja, így adják el ezt a strandot,

miközben az élővizes rész, vagyis ez, ahol mi vagyunk, csak valamikor iszonyatosan régen volt valójában fürdő, azóta így megváltozott…

— Hát, ha ez igaz, akkor tényleg igen megváltozott.

— Igen, az ember szemszögéből nézve ez előrehaladott pusztulás… nekünk paradicsom.

Csak éppen mindig akad egy ember, aki az élővíz miatt jön ide, hogy megnézze magának… ez például kamerát is hozott, mert megtetszett neki a mocsár az összevissza dőlt fákkal benne, hogy az milyen jó lenne filmforgatási helyszínnek…

— Anyád! Mi a fene az a kamera? Mi az hogy filmforgatási helyszín? —fakadt ki

Szúnyog1.

— Jaj de jó, te se tudod?... Én se tudom, de a Buddha mondta, és azt hittem ez valami tudott dolog, nem mertem megkérdezni… Sajnálom Szúnyog2-t, szinte gyerek volt még…

— Az volt! És én is sajnálom! — mondta mélységesen felindulva Szúnyog1, és már repült

is tovább, faképnél hagyva Szúnyog892154-et —