A Parla-menta nevű virág igen ritka, négyévente csupán egyszer nyílik. Így mikor eljön a nagy esemény ideje, az erdő apraja-nagyja kíváncsian előbújik egy óriási, nyüzsgő hangyabollyá változtatva a kicsiny tisztást.

De van valami, ami együtt jár Parla-menta virágzásával, ilyenkor ugyanis komoly szavazás dönt egy fontos dologról: ki lesz az a szerencsés, akit az a megtisztelhetés ér, hogy az amúgy hatalmas és színpompás virág illatát a kilencedik sziromról megszagolhatja, és nemzetségével együtt gondoskodhat a virágról az elkövetkezendő négy évben.

Ez a feladat kihívás volt minden állat számára, így nem volt titok, hogy egyesek a népszerűség kivívása érdekében halmozták el ígéretekkel az erdő lakóit, mely gyakran vitát szított az állatok közt. Ezek a veszekedések olykor mindennapossá váltak, függetlenül attól, hogy emlékezett-e rá bárki is, miért kezdődtek. Két szomszédos lapulevél alatt éldegélt két ilyen egymással folyton zsörtölődő család. A Hangya családban már hosszú évek óta viselte Vendel a családfő címet, a Tücsök családban viszont viszonylag gyakran került új főnök, és senki nem tudta, hová vándoroltak az elődök, vagy hogy egyáltalán mi lett velük.

- Erre a feladatra születni kell kedves szomszéd! Nézze meg daliás termetemet! Rólam a dédapám is csak úgy beszélt, mint aki egyszer majd megszagolhatja Parla-mentát.

- A dédapja? Kedves szomszéd, úgy tudom, önök nem élnek túl hosszú ideig, de legalábbis a dédapja biztosan nem ismerhette önt. És a termete? A Cselló név illik önre, olyan girbe-gurba egész potroha.

- Jól mondja, hogy a Cselló név illik rám, de közel sem azért, amiért ön mondta, sokkal inkább azért, mert lyukat tudok beszélni bárki hasába.

- Már aki hagyja…

- Gúnyolódik kedves Vendel szomszéd? Emlékeztetném rá, hogy ígéretekben ön sem marad el mögöttem.

- Milyen szegény lennék, ha még ígérni sem tudnék, nem gondolja?

- A nemzettségük is igen gazdag tagokkal büszkélkedhetett, ha ilyen takaros házat épített fel az örökségből.

- Hát a becsületes, munkával megtakarított pénzről ön is mesélhetne.

- A családunk megbecsüli a dolgos kezeket. Nekem már a nagyapám is Nagybőgő volt. Ön mit tud felmutatni?

- A családunk azt a mezei focipályát építtette, mely a Harmadik dombtól a Zöld Fenyőig tart.

- És ön melyik lábát használja a hat közül a gólszerzésre? Vagy ön csak parkgondozóként vesz részt a csapata életében?

- Bár már nem rendszeresen rúgom a bőrt, azért még itt is tekintélyem van a környezetemben.

- Nagy szavakkal dobálózunk kedves szomszéd.

- Ó, nem tudtam, hogy a kézilabdában is otthon van…

Amint így civakodtak, észre sem vették az idő múlását, hogy az erdő kezdett újra kizöldülni. A természetbe a napfény visszacsalogatta a színeket és már közeledett a Nagy Nap.

A szavazás eredményének ünnepélyes kihirdetésére Uhut bízták meg. Az állatok egytől-egyig ott tolongtak a tisztáson és csodálattal teli várakozással nézték a bölcs baglyot. Azt már mindenki tudta, hogy kik a legesélyesebbek a helyre és ez meg is osztotta a hallgatóságot.

- Nagy megtiszteltetés számomra, hogy bejelenthetem, hogy ki ülhet fel a kilencedik sziromra Parla-mentán. Persze amennyiben az illető méretei ezt nem teszik lehetővé, a pozíció csak képletesen értendő. Ez a kiváltság egyben nagy felelősség is, az erdő szabályait szigorúbban be kell tartani, így kérem most lépjen vissza, aki nem érez magában akkora elhivatottságot, hogy a szavazás által ráhárult kötelességet teljesítse.

A tisztáson enyhe moraj futott végig, majd lassan minden elcsendesedett, de senki nem emelt szót.

- Jól van, nos akkor nem szaporítom tovább a szót: Vendel és Cselló egyenlő szavazatot kapott, így a törvények tekintetében kénytelenek együttműködni az elkövetkezendő négy évben. Ha ezt valami miatt nem tartják célravezetőnek, úgy meg kell egyezniük, hogy valamelyikük lemond a másik javára.

Uhu szavait döbbent csend követte, és bár senki sem szólalt meg, minden viszály ellenére mélyen magában abban mindenki egyetértett, hogy képtelenség kompromisszumra juttatni Vendelt és Csellót. Ám mind a két nyertes abszolút győztes szeretett volna lenni és egymást próbálták letaszítani Parla-mentáról. Azt, hogy hogyan jutottak fel ilyen hirtelen a virágra, senki nem tudta. Egy biztos volt, Parla-menta ezt a civakodást már nem sokáig bírta, hol egyik, hol másik irányba hajlott meg szára a rajta birkózók miatt.

Ekkor egy csapat kislány érkezett a tisztásra, kezükben kosárkákkal virágot gyűjtöttek. Az egyikük messziről kiszúrta Parla-mentát, ahogy leszakította a virágot, Vendel és Cselló a földre pottyantak. A kislány elment és ők mind a ketten Parla-menta nélkül maradtak.