Egyszer volt, hol nem volt, mostanra már elveszett. Ténfergésnek hála, talán már a kútba is esett.

Hiába keresték, s kutatták, bizony máig nem találták. Két órája már, hogy a többiek, barátjukat otthon hagyták.

Feszülten figyelt a Nyuszika, s cikázott is ide meg oda. A nagy sietségben kapkodva, teljesen meg volt zavarodva.

– Itt kellene lennie – biztatta magát, s egy kis kupacra mászván, kotorászott, mint valami szürke patkány.

Bár a haverok már sebesen tovaszálltak, ő még sem lelkesedett a marihuánáknak. Ideges volt miatta, magát aztán jól fel is izgatta. Pattogott de rendesen, mikor sietették nagy hevesen.

– Már, hogy néznék ki, a sálam nélkül? Netán menjek mindjárt, a fejem nélkül? Hiszen magad is láttad, a kartondoboz mondta, biza! Mindenkin, mindig az van, még ma! Nem lehetek én a kivétel, ha kell, késő estig turkálok mind a két kézzel!

A Szarka, magát már nagyon unván, így szólott, a padlóra turházván:

– Ez nem mókás te bálna! Szedd a cuccod és irány a bálba! A többiek már rég kinn állnak, hamarosan, mind megfáznak!

– Tessék csak angyalom, mi ez a nagy bonyodalom? Nem hallottam bocsi, a fülembe akadt ez a fránya zokni! Ismételd meg kérlek, addig én itt üldögélek!

Rázta fejét a szarka, s dühödten majdnem haza is zavarta.

– Mondom anyád répáznám! De talán még jól meg is tréfálnám! Jó vagy te úgy ahogy vagy, nincs kinn olyan hideg, hogy estére megfagyj!

– Igazad van pajtás, minek ez a nagy felhajtás? Siessünk hát, menjünk gyorsan, késsünk kicsit, de úgy stílusosan!

Kimentek hát a lépcsőházba, hogy elszívjanak egyet, a liftre várva. Tétovázott ám a Nyuszika, de a végén még is úgy tett, mint egy kicsi birka. Vörös szemmel, könnyen lépvén, végül csak leértek nagy ténferegvén.

Nem volt ott senki, üres volt az utca. Csak az esti lámpa dalolt, mint valami muslinca. Arra jött a Barna Medve, s lelassított jó nagy dzsippel felszerelve. Vitatkozott a két állat, de a végén, még is lett egy jó ajánlat.

– Aztán ide hallgass mézes-pofa, estére bizony, hozd ám vissza! Nem kell nekem a baj, de maradjon rajta némi haj!

– Persze-persze – helyeselt a Medve, s a nyulat az anyósülésre ültette.

Kezet kézfogás, pénzt csekk követte, majd elhajtott sietve, ahogyan az üzletet kötötte. Nyuszika, ezt nem tudta, mert ő az egészet fel sem fogta. Medve helyett bárányt látott, ezen pedig nem mélázott. Fogta, s letolta a nacit, majd jól megdugta a kanos macit.

Bizony, a tanulságnak is van ára, ám az mindenkinek csak a saját kárára.