Hősünk őse felröppent, ama bárkáról, hogy megnézze, elvonult-e az özönvíz. És amikor látá, hogy el, ahelyett, hogy visszaszállt volna a jó hírrel, elszaporodott. Galambunk tőle örökölte hegyormok havára emlékeztető tollszínét és nyughatatlan természetét.

Fióka korában szürke pajtásaival az üzleteknél keresett vidám kalandokat. Közel repültek a boltajtók mellett fetrengő hajléktalanokhoz, plütty, letojták őket, majd kalimpáló szívvel suhantak tova, kloakájukat repülés közben óvatosan beletörölve a fagyit majszoló gyerekek selymes hajába, vagy a fodrászatból kilépő nők frizurájába.

Aznap, amikor a galamb rájött, hogy nincs az a szar, ami a hajléktalanokat kihozná egykedvű, pisaszagú sodraikból, egy jól megtréfált hölgy sikítozás, öklendezés helyett csendesen így szólt utána: „hagyjál már, te is, te Disznó.”

A galamb meglepődött. „Bővérű ősanyám jó ideig társ nélkül röpködött a szépen száradó világban – elmélkedett - ki tudja, kivel csillapította vágyát, kinek, minek a génjei kavarognak bennem… Lehet, hogy tollakkal álcázott, kicsi disznó vagyok? – tűnődött. - De legalább fehér vagyok”, búgta a szélbe és mert töprengeni akart még a kik és miért vagyunk kérdésén, huss, berepült egy nagy, takaros épület nyitott kapuján.

A kapubejárón túl jobbról és balról garzonok füzére, szemből tűzfal, rühes macskákra emlékeztető kamarák, ecetfaerdő, az udvar légterében kötelek, száradó ruhák bonyolult labirintusa fogadta.

„Az ecetfa a kitartás jelképe, gondolta, ott verek tanyát”.

- Pipipi, szép fehér galamb, gyere közelebb! - érett, magas asszony nézett rá hívogatóan, haja a combjáig ért. Sörényes Szitakötőre emlékeztetett, ahogy ide – oda rebbenő kézzel szórta felé a magokat. A galamb megkóstolt néhányat, majd felröppent egy kötélre, hogy jobban szemügyre vehesse a nőt. Sűrűn köhécselt, közben.

- Láthatjátok, úgy szállnak hozzám a galambok, mint Szent Ferenc kezére a verebek! - kiáltotta a nő a csukott ajtók felé. – És még azt merik mondani rólam, hogy újságban hirdetem magam, mert kurva vagyok? Leszartad a ruhámat, Disznó?! - hördült fel aztán és a galamb felé dobta a seprűjét. Hősünk tágra nyílt szemekkel szállt a szomszéd párkányra. Zöld kendős, szemüveges néni, Bögöly Beatrix, lépett oda hozzá: - Szívbeteg vagyok, kedves, ma szinte semmit nem árultam, a piacon, de talán 3 R-nél, SzaRvasné BogáR SzeRénnél, találsz valamit.

3R Erdélyből telepedett át, öt éve éldegélt ott, a kisfiával és azt merte híresztelni magáról meg a férjéről, hogy egyetemet végeztek, pedig azt még a fehér galamb is tudta, hogy áruházi tolvajok és a nagy francokat mosogat a férje Angliában, biztosan lesittelték. 3R éppen kilépett, rágyújtani és, hogy megpillantotta a fehér galambot, dúdolni kezdett: „madárka, madárka, csácsogó madárka”. Csácsogó az anyád - gondolta a fehér galamb és tovaröppent. Még éppen idejében, mert Sörényes Szitakötő, miután beverte Bögöly Bea néni ablakát, mert hogy meri magához édesgetni a vén uzsorás, a szaros galambokat, feléjük ugrott, szinte úszott a levegőben, „el akarod lopni a galambomat, te, gyöttment?!”- visította, de nem volt szerencséje, mert 3R ügyesen ellépett és Sörényes Szitakötő nyekkenve az oldalára esett.

Új helyéről a fehér galamb fejcsóválva kandikált be a szobába, a bömbölő televízióra. Alig hallgatott bele a hírekbe, barlangjából kirontott Medve Miklós, nyugalmazott hentes:

- Még a fehér galambokat is elüldözi ez a Rohadt Román Ribanc! – ordította és mérgesen a járdára csapott egy marék darált húst.

- Nem az, ez kell neki, visongtak szemből Medve Miklósra nagycsaládos Verébék borsót pucoló kölykei. Egyik kezükkel a melléjük repülő galambot kezdték etetni, másikkal az öreg fejét célozgatták, aki erre rozsdás bárdjával hadonászva közéjük ugrott:

- Levesbe, minden disznót! – üvöltötte, de ezt a rendőrök, akiket Sörényes Szitakötő titokban értesített, nem hallották, mert addigra már az Öreg is beslisszant, így elvitték Verébék nevelőapját, mint gyanúsítottat, autólopásos ügyben és mindjárt melléje láncolták az éppen hazatántorgó Lódarázs Dezsőt is, volt szalámigyári segédmunkást, mert még hajnalban félholtra harapta a feleségét.

A fehér galamb meg? A fehér galamb, minden bizonnyal a villogó kék fények hatására, megvilágosodott.

Mély hallgatásba burkolózva szállt fel a takaros, polgári stílusú főépület tetejére.

- Gyere, hívták a társai, most verik szét a büfésort meg még a fél piacot, a városképesek, nagy a cirkusz, fotózzuk le őket!

Megy a halál, mormolta a fehér galamb. Tudják is ezek, mennyi belső udvar van még a környéken…

De fennhangon csak ennyit mondott:

-Nekem küldetésem van, fiúk. Hintenem kell a béke vírusait.