Jó napot kívánok, Sünné vagyok. Bemutatom a férjemet, Sün Richárd oklveles gépészmérnököt. Ez a történet nemrégen esett meg velünk. Képzeljék el: őszre járt az idõ, vasárnap reggel volt, virágzott az őszirózsa, a nap fenn ragyogott a tiszta égen, a tarlón fürgén surrant tova a langyos szellő, a magasban énekeltek a pacsirták, a méhek vígan döngicséltek a virágok körül, az emberek a templomba ballagtak; boldog volt minden teremtett lélek, elégedett voltam én, a férjem is.

Kint álldogált a kapuban, karját összefonta, kikukkantott a reggeli fuvallatba, és egy nótácskát brummogott maga elé (padum-ba-dum....). Dünnyögött, zümmögött jól is, rosszul is (inkább rosszul), hol hegyesen, hol meg reszelősen, egyszóval olyasformán, ahogyan egy ilyen szép őszi vasárnap reggelen egy sündisznó nótázgathat.

Hát ahogy ott félhangon dudorászott, egyszerre csak gondolt egyet, s úgy megörült neki, hogy rá is füttyentett. Azt mondta magában: „Mit támogassam én itt tétlenül a kapufélfát, amíg odabent az asszony a családot mosdatja meg öltözteti? Nem való ez a visongatás gyenge idegzetemnek.... Inkább járok egyet a ház körül, megnézem, hogy érik az alma.” Mert a lakásunk körül bőven volt almafa, és tudni való, hogy igen kedveljük ezt az gyümölcsöt; így hát erősen a szívünkön viseltük a termés sorsát.

Na, becsukta szépen a kiskaput, és nekivágott a mezőnek. De nem jutott messzire, csak a mezõ szélén a kökénybokorig, s ott éppen le akart térni az almáskert felé, amikor szembetalálkozott azzal a pökhendi nyúllal, aki a flancos Mondeójával repesztett az úton. Az is hasonló járatban volt: ő meg a nemrégen uniós agrártámogatással megszerzett káposztaföldjét akarta megszemlélni.

Mikor észrevette a nyulat, szerencsés jó reggelt kívánt neki „Szerencsés jó reggel!”– bár nem nagyon kedvelte ezt a nagyképű frátert, de azért tartsuk meg a jó viszonyt egymással. Hanem a nyúl a maga módján szerfölött előkelő úrnak képzelte magát, mindig a parlamenti képviselő barátaival hencegett akikkel együtt szokott bulizni, amellett dölyfös is, kényes is; eszébe sem jutott, hogy fogadja a sün köszönését, hanem csak úgy foghegyről, kevély gúnnyal odavetette neki:

- Vazze, hát te mit lótsz-futsz már ilyen korán reggel a réten? Gyalog, mi ? Biztos nem indult az öreg autód.

- Sétálok - felelte tisztességgel.

- Sétálsz? - kacagott a nyúl. - Ha nem csalódom, jobbra is használhatnád a lábadat, mint sétifikálásra!

Ez a pökhendiség mérhetetlenül felbosszantotta a sünt. Mindent békén el tudott viselni, csak azt az egyet nem, ha a lábát meg az öreg autómat emlegetik. Hát nem épp elég baj neki, hogy görbe lábúnak született, még hogy ez a pojáca csúfolja is érte!

- Te talán azt hiszed, hogy többre mégy a lábaddal, mint én? - vágott vissza kelletlenül.

- Alap! - felelte hetykén a nyúl.

- Tudod, mit? Tegyünk próbát! - ajánlotta neki - Fogadjunk, hogy elhagylak, ha versenyt futunk!

- Na ne röhögtessél már! Ezzel a karikalábaddal? - kevélykedett a nyúl. - De ha olyan nagy kedved van rá, nem bánom, legyen meg. Mi a tét?

- 100 OTP részvény meg egy üveg panyolai szilvapálinka - mondta a sün gazda. Persze, volt a nyúlnak mindkettőből bőven: nemrég vette meg a pálinkafőzdét kedvezményes bankhitelből amit az OTP-s bankigazgató rokona szerzett neki. A nyúl fölényesen kidüllesztette a mellét, még a bajusza is remegett a nagy önteltségtől, mikor kezet nyújtott neki:

- Áll az alku, haver. Rajta, kezdjük!

- No, annyira azért nem sürgős - felelte a sün. - Én még ma nem ettem egy falatot sem, éhes vagyok, előbb hazamegyek, és jól megreggelizem (4 kifli vajjal és szalámival, egy nagy tál Cini-Mini, 1 bögre tea 3 cukorral és a végére egy kis csoki). Ki hallott olyat, korgó gyomorral versenyt futni? Hanem ha neked is úgy tetszik, fél óra múlva itt találkozunk.

Azzal elváltak, mert a nyúl nem emelt kifogást a dolog ellen, és elment a bárba hogy bedobjon egy whiskey-t.

Ahogy a sün szép kényelmesen hazafelé cammogott , így tûnődött magában:

"Ez a nyúl nagyon megbízik abban a pipaszárlábában, de én bizony kifogok rajta! Akármilyen nagykutya haverjai vannak ennek felkapaszkodott újgazdag, ez mégiscsak egy izomagyú fráter; na majd én jól ellátom a baját!"

Beballagott a házba, és odaszólt nekem:

- Na kapd össze magad asszony, jössz velem a mezőre!

- Mi a francnak mennénk oda? - kérdeztem.

- Fogadtam a nyúllal 100 OTP részvénybe meg egy páleszbe. Versenyt futunk.

Összecsaptam a kezem megrökönyödésemben.

- Uram teremtőm, megháborodtál? Hát hogy futhatnál te versenyt a nyúllal, te szerencsétlen lúzer? Nem vagy te versenyző!

- Hallgass! Ez az én dolgom. Ne ártsd magad a férfiak ügyébe. Egy-kettő, szedelőzködj, és menjünk!

Mit mást tehettem? Akár tetszett, akár nem, a sün az úr a háznál, úgyhogy baktatott zsörtölődve utána. Hátraszólt nekem:

- Na figyelj csak! Látod ott azt a hosszú szántást?

- Látom hát, madárnak nézel ?

- Jól va na. Azon lesz a verseny. A nyúl szalad majd az egyik barázdában, én meg a másikban. Onnét fentről kezdjük. Neked nincs egyéb dolgod, mint hogy beállsz ide a barázda végébe, és amikor a nyúl amonnét túlról ideér, szembekiabálod vele, hogy: "Én már itt vagyok!"

Bólintottam, és máris a szántóhoz értünk. Megmutatta a helyemet, õ maga meg szép nyugodtan felsétált a tábla túlsó végére. A nyúl már türelmetlenül várta, addigra 3 Red Bull-t is bedobott, szinte remegett a túladagolt adrenalintól.

- Na, kezdhetjük?

Mindegyikük elfoglalta a maga barázdáját.

- Ok, induljunk.

A nyúl hármat számolt.

- Egy! Kettő! Há-rom!

És nekiiramodott, akár a szél.

A sün éppen csak úgy tessék-lássék vele szaladt egy-két lépést (attól is úgy lihegett mint állat), aztán lekuporodott a barázdában, és meg sem moccant többet.

A nyúl vad vágtában közeledett a szántóföld túlsó végéhez. Hanem a szomszéd barázdában egyszeriben fölágaskodtam, és harsányan odakiabáltam neki:

- Én már itt vagyok!

A halálfáradt nyúl úr elképedt, szinte gyökeret vert a lába. Egy pillanatra sem hitte, hogy nem sün gazdát látja maga előtt; tudvalevő ugyanis, hogy nálunk sünéknél az asszony szakasztott olyan, mint a férfi. Legalábbis külsőre...

"Ez nem tiszta dolog" - gondolta a hosszú lábú koma, és nagyot rikkantott:

- Még egyszer! Vissza!

Azzal megint nekiiramodott, hátracsapta a fülét, nyargalt, mint a szél; én meg ottmaradtam nyugton a helyemen.

Futott a nyúl, porzott a föld a nyomában; egykettőre fölért a szántás felső végére. Hát uramfia, a sün már ott várta! A nyúl magánkívül volt mérgében.

- Még egyszer! - kiáltotta. - Vissza!

- Felőlem ahányszor csak akarod – dünnyögte kényelmesen.

A nyúl még hetvenháromszor nyargalt ide-oda, de mi sünök álltuk a versenyt. Mert valahányszor a nyúl a cél közelébe ért, akár fönt, akár lent, vagy én, vagy a férjem beszólt neki, hogy:

- Én már itt vagyok!

Hetvennegyedszer nyúl koma már nem bírta végig, a szántóföld közepén összerogyott. A férjem pedig fogtam a nyereséget, az OTP részvényeket meg az üveg pálinkát, kiszólított a barázdából és békességgel hazakocogtunk, ittunk egy-egy kupicával a jóféle kisüstiből - s attól fogva mind a mai napig egyetlen nyúlfi sem mert többé élcelődni a sünnemzetség kurta karikalábán.