A macska csapzottan, éhesen kódorgott a patak partján. Időnként keserves panasszal nyávogott, hogy ő neki nem segít senki, vele nem törődik senki.

Meghallotta ezt a lapulevél alatt tanyázó keresztes pók. Gyorsan szőtt egy hálót és megszólította a macskát.

- Hallod-e te macska? Én megetetni nem tudlak, mert az én élelmem nem felelne meg erre a célra. De szőttem neked egy hálót, ülj le a patak partjára és fogjál halat.

A macska megköszönte a hálót, de nem igazán tetszett neki az ötlet, hogy meg kell dolgoznia a halért. Mivel azonban a pók figyelte őt, ezért leült a parton és nézte, ahogy a halak ide-oda úszkálnak a vízben. Egy idő után bemerítette a hálót és kifogott egy kicsi halat.

Gondolta, ha már ez ilyen gyorsan megy, akkor többet is foghat, és majd elad belőle. Letette hát maga mellé a halat és újra bevetette a hálót.

A halacska azonban addig vergődött a part mentén, míg sikerült neki visszaugrani a vízbe és elúszott.

A macska közben kifogott még egy halat, és azt is letette maga mellé. De ezzel sem járt jobban, ez is visszatalált a vízbe. És ez így ment. A macska kifogta a halakat szépen sorba, de azok mindig visszaugráltak, mivel a macska lusta volt a parttól távolabb, biztonságos helyre vinni őket. Hiába fogta ki a halakat, nem gondoskodott a megőrzésükről.

Így aztán egy idő után korgó gyomorral ment haza. Hiába volt háló és hiába volt hal, a macska éhes maradt. Hazafelé mentében így dohogott: - Minek adta nekem ezt a hálót a pók? Jobb lett volna, ha valami készételt ad! Most dolgoztam, mégis éhes vagyok! Eladom a hálót, legalább kapok valamennyi pénzt.

Úgy is tett. A hálóért kapott pénzt elitta a Galóca kocsmában és másnap újra ott kódorgott éhesen a patakparton.

Tanulság: A szorgalmas munka csak akkor válik értékké, ha nem sajnáljuk fáradtságunkat a szerzett javak megőrzésére és megtartására.