Az Oroszlán ágynak esett vala. Hívá az orvost, leljen gyógymódot. Szertefuta házanépe, keresik a kígyót, nem lelék. Jövé akkor a gyík és így beszéle: „Elmén a kígyó a folyón túlra, mert az apja begethesedett.” Az oroszlán összehívá erre az erdő bölcseit, akik tanakodának egy napig, s végül úgy látják, követet eresztenek a kígyóért, mert a baj igen megülte az erdőt. Hallván a róka, dörgölődik az Úrhoz: „Vajon kit eresztesz a baján után? – Tán a legsebesebb állatot kéne? A leggyorsabbat, máshogy bizonyos a pusztulásod. Küzdelemben dőljön el, ki az!”. Az erdő bölcsei megtanakodák ezt s egy nap múltán azt találák, igaza van a rókának. Az Oroszlán hítta a rókát, keresse ki a legsebesebb állatot. A róka így beszéle: „Adj tíz szál kolbászt a húsevőknek, tíz fej káposztát a fűevőknek és két fiad engedd el az engedetlenek részére!”. Az Oroszlán megadá és elbocsátá.
Három nap múltán az Oroszlán már halálán volt, kérette fiait. Egyik fiai igen megkeseredetten, összemarcangolva járulá elé. „Mi okán nincs véled a fivéred?” – kérdezé. „Apámuram, ennek oka, hogy ő immár az én ellenségem!” – feleli az oroszlán fia. Az Oroszlán ekkor parancsolá, mondá el, mi volna fivére terhe, amiért megutálták azzal egymást. Az oroszlánfi elbeszélé a históriát emígyen.
Elmondá, hogy midőn három napja apjok őket eleresztette, a róka összeszedeté a kolbászt és a káposztákat, majd az odujába viteté. Ottan egy pár kolbászt a róka egyszeriben megevé. Aztán összehítták az állatokat a nagyrétre. Aki nem gyütt, azokért elküldött. Mikor minden állat ott vala, a róka ekként beszéle: „Urunk beteg, a baján messze vala, a folyón túl az öregapját kúrálni. A leggyorsabb állatok ezért versenyt fogának futni, s a győztes megyen a kígyóér. A nyerő megkapá a kolbászt vagy a káposztát, amelyiket szereti az szerint.” Az állatok megörültek ennek, így mind indulni akará. A róka ekkor több csoportot alkotá, ezt mondá: „Sehol ne legyen túl nagy és túl sok állat együtt!”.
Midőn álló nap tartott a verseny, a győztesek győztesei következtek utoljára. A nyúl, a szarvas, a fecske, a tekenősbéka, a rák és a farkas állták fel. Kérdé ekkor a szarvas: „Hogyan lehetséges, hogy a rák és a teknősbéka köztünk vala, hisz lépésemmel messzebb vagyok, mint ezek fertájóra elteltével?”. A róka azt válaszolá: „Ezek voltak a bajnokok a maguk csapatjában, most már hallgass, ha akarsz ma futni!”.
Az első futást a fecske nyeré, de a róka ekkor így szóla: „Ez a verseny nem döntött, mert a folyón túlra kell jutni, az úton úszni is kell. A fecske úszni nem tud, így ő nem mehet”. A fecske megbúsulá ezen és egy fára fölröpüle. A róka ezzel hozatott az odujából egy kolbászt és megevé.
Másnapon a farkas győzé. Ám a futáson eltűnt a nyúl, s a szarvas is igen megsántúla. A szarvas szóla: „A farkas megevé az nyúlt és magam is megsebesülék, mert a rák ollója megsérté az én lábamat”. A róka ekkor megint kezde: „Nem érvényös futástok, a farkas megcsalá. Újra kell mennetek, de a farkas nem futhat!”. A farkas ekkor ráveté magát a rókára, de az oroszlánfiak igen megverték és bedobák a folyóba. „Én immár nem futék, sebesült lábammal nem tudok.” – mondá a szarvas. A róka bólintá erre s hozatott az odujából egy szál kolbászt és megevé.
A teknős és a rák maradt hát a másnapon tartott, futásra. A bajvívást a rák nyerte. Szóla a szarvas: „A fecske, látám, mikor felkapá a rákot és vivé”. A fecske pedig modá: „A teknős csalárd vala, a forrásánál kerülé meg a folyót, mert nem tud úszni!”. A róka igazságot akará tenni, erre hívá az oroszlánfiakat. Az egyik a rákot pártolá, a másik a tekenőst. A róka a fecskét s a szarvast szapulá, minek végére az állatok háborúskodásba kezdettek.
Midőn az Oroszlán fia a végéhez ért, apja meghalván feküdt a trónján. Látá ezt az oroszlán fia, bizony rögvest a helyére üle.
ÉRTELME
Hazánkat sok veszély fenyegeté. Minden dolgunk tetteink bonyolultságába, felebarátink pénzéhségébe, másoknak álnokságába és nagy ostobaságokba bukik fel, közben elpusztul, amiért eredetileg küzdöttünk.
