Szörnyű zaj rázta meg az erdő csendjét. Az állatok riadtan bújtak a rejtekhelyeikre. Futott mind amerre látott.

Boldi az öreg barnamedve kapkodva szedte a lábait, Oszkó, a vastagsörényű oroszlán egy szikla mögé bújt, és a madarak is szárny csattogtatva hasították a levegőt. A sün orra alig látszott ki az avarból, reszketve várta, hogy elmúljon a hangzavar.

Mikor abbamaradt a puffogtatás, Marci a mókus, óvatosan leereszkedett a fáról. A tisztás felől valakit közeledni látott. Nézte, nézte, de nem tudta kivenni, hogy ki lehet az. A sün csendben lapult, mozdulni sem mert a rémülettől, ám Marci kíváncsian előrébb merészkedett.

- Te, ha jól látom Csalfa, a róka jön ott! – suttogta izgatottam. Hangjára Mocorgó kidugta az orrocskáját a levelek közül.
- Biztos vagy benne? - kérdezte összehúzva magát. Én félek tőle. Nagyon nem szeretném, ha ránk találna.
- Nyugi pajtás! – intette le Marci. A róka nyöszörgő hangokat hallatva imbolygott feléjük. Valósággal vonszolta magát. Időnként meg-megállt, mintha új erőt akarna gyűjteni, de látszott, nagyon nehezére esik minden mozdulat.
- Mocorgó, valami nagy baj történhetett Csalfával!
- Miből gondolod?
- Olyan furcsán megy. Maradj itt, megnézem!
- Vigyázz, tudod, milyen kiszámíthatatlan, ne menj hozzá közel! Lehet, hogy trükk az egész, és a végén elfog! - kiáltotta utána a sün, miközben lerázta magáról a faleveleket.

Csalfa, aki mindig bátor és rémisztő volt, most ernyedten terült el a füvön. Szemében a korábbi hamisság helyett bágyadtság költözött.

- Hát téged mi lelt?- kérdezte tőle a mókus.

Csalfa felemelte a fejét és a hátsó lábára mutatott.

Marci odahajolt.

- Hisz te csupa vér vagy!

Mocorgó is odaért ekkorra, s hüledezve nézett ő is a tátongó sebre.

Csalfa elgyengülve feküdt, arcát eltorzította a fájdalom.

- Csapdába estél? - kérdezte a mókus.
- Rosszabb. A Vadász volt...- nyújtotta el a szavakat.

Mocorgó közelebb mászott hozzá.

- Látom, csúnyán eltalált. - állapította meg.
- El, de nem csak engem, a kis gidát, meg Vázsit, a vadkacsát is a tónál.
- És velük mi lett?
- Nekik nem volt szerencséjük.
- És a gida anyja?
- Ő megmenekült, de gondolhatjátok….- sóhajtott a róka.

Kétségbeesetten néztek egymásra.

- Csalfa, azonnal el kell látnunk a sebedet, így nem maradhatsz. Húzódjunk ide a fa mögé, itt nagyobb biztonságban leszünk.- szólt Marci, s azzal a rókát az öreg tölgy alá támogatta.

Fentről, Szenke a ritka tollú szarka csodálkozva nézte a három erdőlakót.

Csalfa, Marci és Mocorgó?- Mi ez a nagy egyetértés közöttük?

Lerepült az alsó ágra. Ekkor vette észre Csalfa vérző sebét.

- Mi történt vele? - kérdezte rekedten.

Marci a hang irányába fordult.

- Meglőtte a Vadász.

Szenke idegesen csattogtatta a csőrét.

-És hogy került hozzátok? - szállt le közéjük.
- Erre menekült.
- És most mit akartok csinálni? - rázta meg magát.
- Segítenünk kell rajta, különben vége lesz.
- De mégis hogyan?
- Te például hozhatnál vizet a csőrödben a közeli forrásból, hogy kimossuk a sebét.
- Látod milyen mély? Ezt bizony alaposan ki kell tisztítani, meg a golyót is ki kell szednünk valahogyan.- mondta a mókus, miközben a szeme megakadt a szarka csőrén.

Szenkének rossz előérzete támadt.

- Na, ne, én nem tudom, hogyan kell…- tiltakozott, de Marci megragadta a szárnyát.
- Neked jó éles a csőröd, ki tudnád szedni vele. Lásd be, hogy hármunk közül erre csak te vagy képes!

Szenke idegesen ide-oda totyogott.

- Értsd meg, nincs más lehetőség. - ismételte, miközben Mocorgóval lefogták a rókát. Csalfa aléltan feküdt az avarban.

A szarka erőt gyűjtött, megfente a csőrét a tölgy vastag kérgén, majd hozzálátott a műtéthez. Teste megfeszült minden csőrcsapásnál. A harmadik nekirugaszkodásnál kicsippentette a golyót. Csalfa feljajdult fájdalmában, s kétoldalt a szemeiből könnyek peregtek.

- Végre, sikerült kivenni!- lélegeztek fel mindhárman. Most repülj Szenke és hozz vizet!- Mi addig Mocorgóval szedünk friss leveleket, meg indát, amivel átköthetjük a sebét - adta ki gyorsan a feladatokat a mókus.

A szarka felreppent, Mocorgó meg elment a levelekért.

- Ezek jók lesznek? - kérdezte visszaérve.
- Igen, nagyon ügyes vagy! Most te maradj mellette, én addig arról a bokorról - mutatott előre -, tépek néhány indát. Mire visszatért, Szenke is megérkezett a forrásvízzel.

Marci nekilátott a tisztításhoz.

- Csúnya, nagyon csúnya ez a seb.- motyogta. Még legalább kétszer fordulnod kellene, hogy tökéletesen rendbe tehessem.

A szarka engedelmesen ismét útra kelt.

Csalfa lassan kinyitotta a szemeit.

- Meg fogok gyógyulni? - kérdezte halkan.

Marci és Mocorgó egymásra néztek.

- A nehezén már túl vagy. -felelte a mókus.

A róka az égre emelte szemeit, ahonnan a szárnycsapásokat hallotta. Riadtan húzta össze magát.

- Ne félj, ez csak Szenke.- Vizet hoz a sebedhez.- nyugtatta Mocorgó.
- Szenke? - nézett rá hitetlenkedve.
- Igen, ő szedte ki a golyót a lábadból - mondta Marci, majd harmadszorra is átmosta a sebet. Aztán ráerősített két falevelet, és jól átkötötte az indával.
- Így jó is lesz.- mondta elégedetten. Néhány napig viszont pihenned kellene! Maradj itt mindenképp! Itt biztonságban leszel.

A róka furcsán méregette őket.

- Tulajdonképpen miért segítettetek rajtam? – kérdezte. - Ahogy én viselkedtem eddig veletek, akár a sorsomra is hagyhattatok volna.

Marci elmosolyodott.

- Igaz, hogy nem vagyunk barátok, de az még nem zárja ki, hogy baj esetén, segítsünk egymáson. Az erdőnek megvannak a maga törvényei, ezt mindannyian tudjuk, hisz eszerint élünk, ám van úgy, hogy a szívünk olykor mást súg nekünk. Én most a szívemre hallgattam, és a barátaim is. Te bajban voltál, nagy bajban, és csúnya dolog lett volna, ha nem veszünk rólad tudomást. A vadász mindannyiunk ellensége,- vele szemben mind tehetetlenek vagyunk. Most te, a gida és a vadkacsa esett áldozatául, de holnap, akár mi is azzá válhatunk.

A róka mélyet sóhajtott.

- Köszönöm a segítségeteket!

- Pihenj most! - intette le Marci. - Később majd mindent megbeszélünk. A fontos, hogy mihamarabb erőre kapj és a régi légy.
- Nem, én nem akarok olyan lenni, mint régen. Szeretném bebizonyítani nektek, hogy megváltoztam, és szeretnék rászolgálni a bizalmatokra.
- Ha komolyan gondolod, rajtunk nem fog múlni, hiszünk benned. – mondta Mocorgó. De várjunk az ígéretekkel, várjunk a gyógyulásodig. Ha akkor is ugyanezt gondolod, mi örülni fogunk, ha pedig nem, hát azt is elfogadjuk.
- Én később is így fogom gondolni.- vágta rá a róka, s ismét megpihentette fejét a füvön.

A mókus, a sün és a szarka meghatódva nézték.

Először fordult elő velük, hogy nem kételkedtek a szavaiban.