Egyszer volt hol nem volt volt egyszer egy nyuszika. Szegényes otthona egy kihűlt vulkán tövében feküdt, ott tengette szorgalmas életét. Egy nap a vulkán kitört. Senki sem számított rá, nem is tudtak felkészülni erre a rettenetes katasztrófára. Nyuszika háza volt a legközelebb, így az ő otthonát égette fel a leghamarabb. Mentette az irháját, kis családjával rohant árkon-bokron keresztül, míg nem ki­lyukadt a medve barlangjánál. A medve otthona csendes homályában éppen családjával gazdagon megterített asztalnál ebédelt.

Nyuszika szerényen kopogtatott a bejáraton, mire a medve kelletlenül feltápászkodott és zsíros szájjal az ajtóhoz ment.

-Mi akarsz? - kérdezte dörmögő, fenyegető hangon.
- Elvitte a láva a házunkat. Megszállhatnánk nálad éjszakára? Talán akadna valamilyen mun­ka mellyel meghálálnánk kedvességedet. Esetleg ha akad egy kis káposztalevél a konyháról, hálásan megköszönnénk. - felelte alázatosan nyuszika.
- Nincs hely nálunk, sajnálom. Alig férünk el négyen a tíz szobában. Ételünk is alig akad, már csak csont és bőr vagyok én is. - A medve zekéje majd szét repedt hasán, gombjai szinte már lepattantak, annyira telezabálta magát. Rettenetesen haragudott nyuszikára, hogy megzavar­ta az ebédjét és ilyen haszontalan kéréssel zaklatta. Elkergette.

Telt múlt az idő. Egy nap a medve házát is elérte a láva, menekülniük kellett, ha nem akartak el­pusztulni. Felkereste barátait, akikkel hangos jómódjában együtt múlatta idejét.

Elsőre a farkashoz ment.

- Kedves komám, jó barátom, te aki mindig a legfinomabb falatott kaptad tányérunkról és a legjobb bort ittad asztalunknál, segíts rajtam. Elvitte a láva az otthonunkat. Had húzzuk meg magunkat egy ideig, míg minden rendbe jön. Oszd meg velünk otthonodat. - kérte nyájas hangon.
- Eszem ágában sincs! A láva miatt kevesebb lett az étel, alig jut nekünk is. Nagy a család, az unokaöcsénk is nálunk lakik már. Oldd meg magad! - azzal az orrára vágta az ajtót.

Ment a rókához.

- Kedves barátom, te legszebb selymes szőrű, táncos lábú örökifjú komám. Emlékszel milyen jókat múlatunk együtt a barlangomban. Bajban vagyok, elvitte a láva az otthonomat. Hadd húzzuk meg magunkat nálad, míg újra talpra állunk.
- Még mit nem! Nincs semmid, mivel fizetnéd ki a szállást és az ételt? A „majd megadom” nem biztosíték, még csak házad sincs, amit elárverezhetnék! Minek költöztél olyan közel a vulkánhoz! Magadra vess! - azzal ő is az orrára vágta az ajtót.

Lógó füllel ment a macskához.

- Kedves Cicamica, Cicusmicuskám!

- Mi hír medve koma? Nem voltál velem ilyen kedves régebben!

- Jaj! Cicuskám segítened kell rajtam, hidd el meghálálom. Megvédelek a farkastól és a róká­tól, és mindenkitől ki csak erre jár! De segíts rajtam, elvitte a láva az otthonomat, nincs hol laknom, nincs mit ennem. - kérlelte a brummogó.
- Most jó lennék? Régen sem kellettem, hát most se keljek! - azzal faképnél hagyta a macska.

Már alig vonszolta magát a medve, szeme kopogott az éhségtől, bundája lógott, csapzottan nyalta bokáját. Ekkor megpillantotta a nyuszika házát. Kidült-bedült falairól a szegénység árulkodott. Mit sem törődve a múlttal, bátran bedöngetett. A házigazda kedvesen kinyitotta otthona roggyant ajtaját, meghallgatta a medvét és asztalához fogadta répavacsorára. A répa nem volt elég vérszomjas hasá­nak, és egy óvatlan pillanatban bekapta nyuszikát, meg az egész nyúl családot.