(Félig igaz történet, mely íródott Heltai Gáspár Ötvenhetedik fabulájának ötlete alapján.)
Emide-amoda ugrált két csöves kinézetű bolha az aszfalton. Addig-addig ugráltak, mígnem egymásra akadtak.
– Csá, haver! – kiáltott fel a dörzsöltebb kinézetű, aki ilyenkor nyáridőben is norvégmintás, kötött sapkát viselt.
- Csá, pajtikám! – ugrott közelebb a másik. Aztán ahogy az lenni szokott, összehaverkodtak, és percekkel később már együtt hörpölték fel a sarki kocsma kövezetére cseppentett pálinkát.
Spicces állapotban aztán őszinte szembenézésre kényszerültek a sorsukkal.
– Nagyon unalmas itt ugrándozni. Én bizony idegen földre megyek – kezdte a dörzsöltebb. Mondják, más országban édesebb meg zsírosabb a vér. Valszeg észt is lehet vele magunkba szívni. Itt meg kinézik a magamfajtát mindenhonnan. A legretkesebb állat is porba pusszogó, haszontalan vérszívónak tart bennünket. Olyan ország való nekem, ahol elfogadnak mindenféle másságot.
– Veled tartok, haver! Micsoda produkcióim vannak! Hármat csettintesz, négyet ugrok, négyet csettintesz, ötöt ugrok. (Hogy bizonyítsa, elkezdett gajdorászva jobbra-balra ugrálni.) Mindig logikusan eggyel többet. Fogod, haver? Dől a lóvé, ha felfedeznek. Csillagnak születtem. Csillag leszek, apám! Az tott. Ettől aztán egészen belelkesedett, hadonászott, szemei kidülledve csillogtak-villogtak.
Meghányták-vetették a dolgot, mint jó szántóvető a termőföldet, és eleinte hosszú ugrálásokkal, majd kóbor kutyákon kutyagolva eljutottak a fővárosba. El biz’ ám, egyenesen a repülőtér legnagyobb termináljára! A fal mellett óvatosan, aprókat ugrálva sodródtak a tömeggel. Közben figyelték a sok utast, a nyafka, kikent-kifent cicákat, nyomukban a pumaléptű kandúrokat, a butuska, tipegő libuskákat, az öregecske tyukicákat, a páváskodó kakast, a drága tafotába öltözött fülemülét. Kisvártatva elhúzott mellettük egy dölyfös vadászkutya, nyomában meg egy furmányos róka haladt sokdiotriás szemüvegben, lompos farkával seperve a műmárvány járólapot. Utánuk fehér nyakkendőben, laptopos táskával a kezében egy oroszlán tűnt fel. Olyan méltóságteljesen haladt, mintha színpadon mozogna. Aztán elosontak mellettük gyors mozgású egerek, hanyagul öltözött patkányok, rosszarcú varjak és keselyűk is.
– Haver, figyusz, azt a pulipalit figyeld! – térítette észhez a társát a dörzsöltebb bolha. Szót fűztek szóba, és nagyjából megállapodtak abban, hogy a puli farka alatt lévő csupasz bűztanyán fognak találkozni, mivelhogy ott könnyű vért szívni, nem beszélve arról, hogy nem lesznek kitéve halálos kimenetelű vakarózásnak, mert egy ilyen pulipali szégyelli majd testének azon részét nyilvánosan megvakargatni. Fel is ugráltak hát a dús szőrű pulira egymás után. De jaj! Egy hatalmas rengetegben találták magukat, amelyben többször eltévedtek. Néhányszor körbejárták a puli izmosra gyúrt combját, míg végre a megbeszélt helyen, egymás nyakába borulva az örömtől, elkezdték új életüket a valóságos bolhaparadicsomban. Mohóságukban annyira megszívták magukat, hogy egyikükön szétrepedt a keshedt ing meg a nadrág is egy helyen.
Mikor az újhazába megérkeztek, széles ívben huppantak le, és elkezdtek mentegetőzni, köszönetet mondani, amiért a puli miattuk megerőltető cipekedésre kényszerült.
– Nem éreztem a súlyotokat, igazított egyet a nyakán lógó hatalmas aranyláncon az ebfi, mint ahogy könnyebbséget sem érzek most, hogy leszálltatok rólam – mondta kissé fölényeskedő modorban. Egyre megy, ha a farkam alatt vagytok, vagy ha nem vagytok ott, ti marcona férgek.
– Na, ha mindegy, akkor vissza is ugrálunk – mondták. Ezzel el is tűntek a puli szőrmókos lábszárán. És ott élnek a puli gyakori vakarózásához hozzászokva, ha meg nem haltak azóta.
Értelme
Olyan hitvány emberekről szól a fabula, akik mindenhol megtalálják az ingyenéléshez szükséges körülményeket és okokat. A kutyának a farka alá valók, ahogy Heltai mester írta, mert csak vágyaik vannak, de azok eléréséért nem tesznek semmit. A flegma puli viselkedése pedig azt mutatja, hogyan jár az, aki félvállról veszi a problémát. A mesehősök úgy tesznek, mintha Salamon tökét a fejükhöz ütötték volna, noha csak az alfelükhöz (tisztességgel mondva) ütötték azt.
Jegyzés:
Az tott: az tény, az biztos
Tafota: selyem
Furmányos: furfangos
Salamon tökét valaki fejéhez ütni szólás értelme: Salamonhoz hasonló okossággal rendelkezni.