A holló a sajtgyár előtti fán éhesen tollászkodott és mellőzött gondolati költőnek érezte magát. Valaha jó iskolákat végzett, ünnepélyes, sötét öltönyben járt, és szárnyalása közben az állati társaság felett hordta a csőrét. A róka jól tudta mindezt és egyszer úgy tett, mintha felnézne rá emiatt, megdicsérte egyéni, különleges hangvételét, közben ellopta tőle családi örökséget képező sajtjának receptjét. A holló mély, belső életet élt, főleg az angol költőket szerette, így nem bánkódott sokáig a sajtrecept után, mert az nem rímelt és az ötödfeles jambusok is hiányoztak belőle. Inkább a létezés alapvető gondolatainak megéneklésére koncentrált, így kimaradt a privatizációból.

A róka a hatodik általánosig sem jutott el, mert a családban sok volt a gyerek és hamar zsákmányt kellett szereznie. Mindig görbe, sötét utakon vadászott. A recept kapóra jött neki, mert az első adandó alkalommal beapportálta a szorgos egerek által dolgozói program keretében magánosított sajtgyárba, ahol azóta már csak az egerek dolgoztak látástól vakulásig, mialatt a róka a legkiválóbb bundát hordta és egy kényelmes, bár gyomorforgatóan csicsás, számtalan üregből álló odúban lustálkodott.

A holló tehát a sajtgyár előtti fán sóvárgott, mert elfogyott a betevője, különösen, amióta tél lett, hideg meg globális gazdasági válság. Az járt az eszében, hogy amíg ő sajtmorzsákból tengeti életét, amelyeket az egerek a gyár hátsó rámpáján rakodás közben elpergetnek, az a ravasz kis vörös az odúja előtti panorámás verandán egy egész guriga trappista mellett ücsörög.

Morzsákat elcsenni nem kifizetődő, gondolta, inkább az egész gurigára kell menni. Vissza kell lopni a rókától azt, amivel tartozik.

- Kedves róka, kaphatnék-e hitelbe egy egész sajtot? – röpült az odú előtt díszelgő, márványból készült, ál-tizenhetedik századbeli róka-szobor fejére a holló.

- Ilyen kiváló minőségűt? Az én asztalomról? Lehet szó róla. Lízingbe vagy rövid lejáratú kölcsönbe adom magas téháem mellett, ha megkapom a zálogjogot a tojásaidra – piszkálta a fogát a ravaszdi.

Tojásainak emlegetése a hollót érzékeny pontján érintette meg. Hiszen nincs mása, azokban van a jövője. Viszont az is igaz, hogy ha így halad előre a válság, tavaszra úgy megszorulhat, hogy már tojni sem lesz képes. A róka meg futhat a kölcsönbe adott, elfogyasztott sajt után.

- Áll az alku – mondta a holló és piszkosul agyafúrtnak vélte magát.

- Sajnos írni-olvasni alig tudok, - panaszkodott a ravaszdi – ezért inkább csapj a mancsomba, ahogy a becsületes bizniszben szokás és máris viheted a sajtot.

A holló odarepült a róka mellé, hogy korrekt üzletfélhez méltóan végtagját a másik végtagjába tegye.

A róka abbahagyta a fogpiszkálást, majd hamm, bekapta a hollót. Miután tollastul, téháemestül, kölcsönöstül befalta, újból elővett egy fogpiszkálót és türelmesen tovább várt.

Hátha az egerek is megszorulnak.