Innét hetedhét országon túl is, van egy csodálatos erdő, ahol soha nincs zord, hideg tél, csak kellemes, szép nyár, és a fák beszélni tudnak egymással.

Ott él egy gyönyörű, fehér ló, akinek a homlokát fekete csillag díszíti, és ezüstből van a farka, a patái pedig gyémánt veretűek. Nem tudja a saját nevét sem, ide egy varázsló vezette el, aki segíteni szeretne rajta. Ballagott az erdőben, körülötte meseszép növények, virágok, bokrok, cserjék és még szebb fák virítottak. Szépséges fejét fölemelte és hangosan kezdett gondolkodni:

-Óh, bárcsak tudnám, honnét származom, és hogy hívnak engem! De csend borult rá, mert még a madarak is abbahagyták a csivitelést. Végül már annyit sóhajtozott és vágyakozott, hogy a fák nagyon megsajnálták. Egy öreg tölgyfa megrázta a lombjait, és mély, kedves hangon így szólt:

-Menj el a tóhoz, rúgj egyet a víz felszínére, a gyémántveretű patáiddal, és megkapod a választ. Így is történt. Feljött a vízből egy ugyanolyan ló, mint ő, és elmondta neki, hogy a neve Hamis, és egy messzi, távoli bolygóról érkezett, és az a feladata a földön, hogy a szépséget és a jóságot hirdesse. Megértette ezt Hamis és boldogságban, szeretetben élt ott a csodálatos erdőben a növényekkel és az állatokkal.

Sosem veszekedtek, türelmesek voltak egymással, így az idő sem fogott rajtuk, örök fiatalok maradtak.