Hol volt, hol nem volt, élt egy szegény kutya egy icipici házban, kiskutyáival, szám szerint hárommal, egy kis rét közepén. Így éltek, éldegéltek szegényesen, szerényen, de szeretetben. Míg nem egy kora őszi napon, a kutyus, aki Bundás névre hallgatott, elindult élelmet gyűjteni a réten. Ment, mendegél és egyszer csak találkozott a medvével, aki éppen a rét végében ült egyes egyedül, és sok-sok finomabbnál finomabb ételt majszolt. A kutya először nagyon elcsodálkozott a látottakon, majd félénken közeledett a nem éppen kicsi medve felé. És illendően üdvözölte azt. A medve azonban fel sem nézett a hatalmas tányérjából, csak falatozott nagy nyugodtan tovább, mintha a kutyus ott sem lenne. Majd Bundás tett még egy kísérletet arra, hogy felkeltse a medve figyelmét, de nem ment vele szegény semmire. Így hát mit volt, mit tennie, elkullogott és tovább rótta a hosszabbnál hosszabbnak tűnő métereket a réten élelem után kutatva, hogy megtömhesse kiskutyái bendőit. De hosszú órák múlva sem talált semmit, ráadásul közben teljesen besötétedett. Teljes elkeseredésében végül arra jutott, hogy megkockáztatja akár azt is hogy esetleg a medve megeszi, de megpróbál kérni tőle egy-két falatot, hiszen neki úgy is olyan sok van. Így is tett, felkereste újból a medvét. Aki ugyanazon a helyen ücsörgött, mint pár órával ezelőtt. A kutyus megint megszólította, de a medve minden további nélkül elhajtotta, és ráadásul kikérte magának, hogy hogy meri zavarni, mikor éppen azon töri a fejét, hogy milyen legyen az új háza, amit most fog építtetni, mert a régit már megunta. Bundás persze megpróbálta elmagyarázni neki, hogy muszáj ennivalót vinnie a kiskutyáinak, de sajnos a medve valószínűleg oda sem figyel rá. Így hát szegény kicsi Bundás hazaindult, de sajnos ennivaló nélkül, és kiskutyái éhen maradtak. Így ment ez napokon keresztül, csak néha-néha talált valamicske elemózsiát. A medve pedig eközben ugyanolyan nagy pompában élt, mint eddig. Már a házát is elkezdte építtetni. Bundás már nem is kopogtatott nála segítségért, hiszen az szemrebbenés nélkül visszautasította a kutyát. Bundásnak pedig egyre nehezebb volt ételt lelnie, hiszen már az első hó is leesett. Míg nem egy hideg, zord téli napon, hatalmas vihar kerekedett a réten. A medvének már eddigre felépült a háza, szép volt, sőt egyenesen gyönyörű. De amikor is ez a vihar végig söpört rajtuk, szó szerint összedőlt a medve éppen csak felépült háza. Úgyhogy a medve úgyszólván utcára került. Ázott fázott szegény hosszú órákig ezen a most nem éppen barátságosnak mondható tájon. Míg nem eszébe jutott a kutya. Talán lakhatnék egy kis ideig nála?-morfondírozott magában. De kis idő múlva el is vetette ezt a gyorsan jött ötletet. Hiszen miért segítene neki Bundás, mikor ő nem hogy nem segített neki, de még csak tudomást sem vett róla.-gondolta. De a vihar pár óra múlva sem csendesedett. Csak fújta a nagy faágakat és esett szüntelenül. Eddigre a medve már teljesen átfázott. Így hát mit volt mit tenni, erőt vett magán és elindult a kutyához. Kopogtatott azon a pici ajtón ami a kutyacsaládhoz vezetett. S Bundás pár pillanattal később már ajtót is nyitott. Először nagyon meglepődött a medve láttán. Majd ránézett és rögtön tudta mi járatban van, így hát gyorsan beengedte, és főzött neki egy jó forró teát….
