- Dr. Hu? – dugta be a fejét az ajtónyílásban a görény.

A bagoly, a tisztes őszülő tollazatú lejjebb csúsztatta csőrén a szemüveget.

- Dr. Uhu. – mondta kioktatóan, jól hallhatóan megnyomva az első szótagot. - Mit tetszik?
- Muszáj bejelentkeznem Önhöz, de az asszisztensét sehol sem találtam, így bejöttem. Sürgős.
- Általában nem fogadok senkit előzetes bejelentkezés nélkül. – mondta a bagoly, és tüntetőleg visszatért a jegyzeteihez.
- Tegyen kivételt. Vészhelyzet van. – a görény szinte dobbantott.
- Nem is tudom, nem szokásom az ilyesmi. – micsoda faragatlan nőszemély, gondolta a bagoly.

A görény búgó hangra váltott.

- Önt ajánlották. Azt mondták, a legjobb a városban.

A bagoly hiúságát finoman legyezte a mondat. Hm, talán tehetek egy kivételt, gondolta.

- Tessék befáradni. Foglaljon helyet.
- Szék nincs? – kérdezte a görény. – Azt jobban szeretném.
- Csak a dívány van. Én pszichoanalízist végzek. – mondta a bagoly, éllel a hangjában. Szárnyait finomat megzörgette, így nagyobbnak hatottak. – Ha nem tetszik, elmehet.
- Hát… egyelőre ez is megteszi.

A görény leült a dívány szélére, bozontos fekete-fehér farkát lassan, szertartásosan oldalra hajtotta. Büszke pillantással nyugtázta a mozdulatot.

- Nos, akkor jöhet az anamnézis. Először is, miért érzi szükségét, hogy pszichiáterhez járjon?

A görény habozott egy percig, hosszú szempillái rebegtek, majd tekintetét határozottan a bagolyra függesztette.

- Minden élőlény büdös körülöttem. Az életem elviselhetetlenné vált.
- Kifejtené ezt, kérem? – kérdezte meglepetten a bagoly.
- Úgy van, ahogy mondom, nemigen van ezen mit cifrázni. Reggel felkelek, ott fekszik mellettem az elviselhetetlen férjem. Flamingó. Kinyitja a száját, és megcsap a halszagú, áporodott lehelete. A két gyerekem idegesítő kis vakarcs. Rókamanguszták. Folyton csipognak, szaladgálnak ide-oda, tiszta sár és por mind a kettő. Takaríthatok miattuk, reggeltől estig. A munkahelyemen meg egy szobában ülünk öten. Szinte nem tudom a munkámat végezni, annyira büdös mindenki, a delfin, a hattyú, a bárány és a nyúl is. Egyszerűen rossz közegben vagyok. Elfásultam. Talán vakációra kellene mennem. Vagy a szaglásommal lehet valami. Netalán a világ így fejezi ki, hogy jobb vagyok bizonyos élőlényeknél. Hiszen allergiás leszek rájuk. Irritálnak.
- Nézze, ne haragudjon, de mondanék valamit. Ön mégiscsak görény. Lehet, hogy a probléma megoldását máshol kell keresni, és egyszerűbb, mint hinné. Megpróbálom egy példával illusztrálni. Ha többedmagammal állok egy szobában, és rajtam van egy hátizsák, teli ürülékkel, akkor esetleg azt gondolhatom, hogy rajtam kívül a szobában mindenki büdös. Pedig nem erről van szó. Hiszen a hátizsák rajtam van, tehát én vagyok a büdös.
- Nem értem, hová akar ezzel kilyukadni.
- Nos, lehet, hogy nem a többiekben van a hiba.
- Micsoda?! Milyen pszichiáter maga?! Ezért még én fizetek? Istenem, nagyon rossz helyen járok. Nem is tudom, ki ajánlotta magát, biztos az is valami büdös, ótvaros állat volt. Maguk egytől egyik idióták. Nincs is nekem szükségem pszichiáterre, elvetélt ötlet volt az egész. Azt hittem, tud segíteni, hogy valahogy elviseljem a világot.
- Nézze, azt hiszem, ez pont fordítva van.
- Hogyhogy? Most meg öngyilkosságra buzdít? Megőrült? Fel fogom jelenteni! Úgy kizárják a kamarából, hogy arról kódul. Te jó ég, de megfájdult a fejem.
- Dőljön le inkább, hozok egy pohár vizet. Nyugodjon meg, kérem.
- Dehogy dőlök. Indulok is. És mi ez a fertelmes szag? Hogy ezt eddig miért nem éreztem..!?

A görény hisztérikusan felkapkodta a kabátját, sálját, kesztyűjét, és egykettőre kint termett az ajtón.

Orrfacsaró, csípős szagot hagyott maga után.