Késő délutánra járt az idő. Sejtelmes árnyak borították az erdő alját, ezt jól látta Fakopáncs, aki éppen egy vén lucfenyő fájós derekát kopogtatta végig, aztán hogy megtalálta a bajt okozó férget, el is pusztította egy másodperc alatt, majd megpihent az egyik ágon.

Pillantása ráesett a szomszéd fa redves törzsére, aztán lejjebb siklott, annak tövéig és szomorúság fogta el, amikor meglátta Sün anyóék ablakpárkányán azt a fonnyadt vackort, ami Sün apó egy szál, még ki nem hullott tüskéjére ragadt a múlt héten.

Fel is sóhajtott és így morfondírozott magában. - Nem tudom, mi van az öreg Sün nénivel és Sün bácsival – akik itt laknak a földszinten, épp a Mókus alatt. Állandóan fenyőgyantát kérnek tőlem. Jó, megértem, hogy nem tudják megvenni, amióta felment az ára, mert olyan kevés a nyugdíjuk, hogy lófing gombára sem elég, de nem bírok rájönni, minek nekik annyi fenyőgyanta.

Talán a vén szúette bútoraikat ragasztgatják össze, hogy szét ne hulljanak.

Jó lesz, ha meglátogatom őket és utána nézek a dolognak.

Átröppent hát a szomszéd fa tövébe és kopp-kopp- bekopogott hozzájuk.

- Jó, hogy kopog Fakopáncs úr - ugyanis a csengő nem szól, mert kikapcsoltattuk az áramot – selypegte Sün néni ajtót nyitva és megigazította azt az egy szál tüskét a fején, ami még ragaszkodott a koponyájához.
– Az a szomorú helyzet, hogy nem tudjuk kifizetni azt az óriási villanyszámlát amit a Patkány ró ránk. Ezért aztán lemondtunk a tévéről és a rádióról is. A tévéműsort úgy sem láttuk a régi rossz okulárénkkal, új szemüvegre meg nem telt. A rádiót pedig kivágta az öregem tegnap a tisztás közepére. Nem akarjuk hallgatni, amióta megszüntették a Danubius és Sláger rádió műsorát. Jövő héten meg lemondunk a telefonról is. Így legalább ki tudjuk fizetni ennek a nedves üregnek az adóját a Patkánynak.
- Hát ez igazán elszomorító. Sajnálom, hogy a gyerekeik az Óperenciás Tengeren túlra költöztek és megfeledkeztek magukról. De ne féljenek, amíg engem látnak, amiben tudok segítek. Mondja kedves Sün anyó, hol van a férje, Sün papa? – érdeklődött Fakopáncs és kíváncsian nézett körül a kopott bútorok között. - Csak azért kérdem, mert megszoktam, hogy mindig meghív a vén tüskés kópé egy parti ultira.
- Jaj, ne is kérdezze Fakopáncskám. Szegény drágám ott búsul a sarokban a komód mellett.

Bekukkantott Fakopáncs a sarokba, hát ott ült Sün bácsi alsónadrágban, az egy szál kornyadt tüskéjével a hátán és nem fogjátok elhinni, gyantával volt beragasztva a szája.

- Ne csodálkozzék fadoktorkám, három napig az én szám volt beragasztva – magyarázkodott Sün néni - most három napig az övé lesz. Ez így demokratikus. Ezzel még spórolunk annyit, hogy miután kifizetjük a közös költségeket a Patkánynak, marad pénzünk három csalánlevélre, mert nagyon gyötör a reuma. A maradék pénzből aztán minden második napon tudunk venni egy negyed büdös bogarat és öt csepp harmatot. És ha szerencsénk van, akkor a felettünk lakó Mókus egy héten háromszor is ránk rázza ebéd után az abroszt. Így néha még egy kis mogyoró is kerül az asztalunkra. A tegnap pedig még egy szem dióbél is ránk hullt. Mit mondjak? Lukulluszi ebédünk volt!
- Haj, haj – mondta Fakopáncs sajnálkozva, miközben megkopogtatta a szuvas szekrényt. – Amióta Patkányék átvették az irányítást az erdőben, egyre több panaszos állattal találkozom nap mint nap. De remélem majd csak megsegíti magukat az Erdő Szelleme.
- Én is remélem – bólogatott Sün mama – Tudja, minden este, amikor elcsendesednek a madarak, azért imádkozom a nagy és jóságos Szellemhez, hogy a felettem lakó Mókust nehogy munkanélküli segélyre küldjék az Erdei Gyümölcsfeldolgozó Vállalattól, mert akkor talán már soha többé nem rázza ránk az abroszát. S azon túl már annyit sem fog érni az életünk, mint egy lófing gomba.

Tanulság: Sokszor többet segít a rászorulókon egy-egy jó szomszéd, mint a rokonok vagy az erre hivatott minisztérium,