Volt egyszer egy kis állat, valamilyen, aki nem akart többé semmilyen mesébe kerülni.

Nemrég történt, szinte egyidőben, az állatok mind összefogtak, hogy nem akarnak többé mesében létezni. A meséket úgyis az emberek írják, azok meg malmukat saját hasznukra forgatják. Az emberek, mint egymás között az állatok leszögezték, egészen máshogy élnek. Ráadásul az álságos színjáték, mintha az emberek állatokkal egyenrangúak lennének. Belebújnak bőrükbe, pedig csak birtoklási vágyukkal kéjelegnek.

– Kerekeket megállítani! – hangzott a jelszó. Volt, aki kitörni akart minden forgó kereket.

Az úgy történt, hogy minden állatra jutott egy malom, mert az emberek legalább annyian voltak, mint az állatok. Csakhogy az ember torkos, nem egy, hanem egyszerre több malmot is birtokol. Volt nagy bonyodalom, kire melyik ember jusson, össze is vesztek miatta. Miközben nagy volt a zsongás-bongás, egy kicsi állat éppen a kör közepén búslakodva, magába roskadva üldögélt. Hiába a nagy kavarodás, egyszerre mégiscsak feltűnik ez a magában üldögélő kisállat. Kérdőre is vonják gyorsan, mit húzza a napot, mikor ilyen fontos nagydolog előtt állanak. Serkentették volna munkára, de a kicsi állat továbbra is ugyanúgy üldögélt. Lett nagy baj, mert amikor végre megszólalt, hogy ő emberek ellen se akar fordulni, csak egyszerűen nem kerülni bele többé semmilyen mesébe, minden haragos szem felé fordult. Mégis hogy képzeli, amikor itt csoportmunka folyik, bármi más szabályt állíthat. De aztán a kicsi állat egyszerre mintha szárnyra kapott volna, felbátorodott, és teljes hevületben, égre tárt csillogó szemmel fedte fel a nagy állatok előtt, hogy ő magának saját valóságos világot építene mesék helyett. Saját malmot? – kérdezték most már magamagukban a tekintetek. Na, erre összehúzták belül a szemüket, kíváncsiak lettek a hatalmas nagy állatok, hogyan építhet egy ilyen kicsi állat saját kereket. Így nagy kicsikén, miféle világra gondolhat.

Aztán tovább üldögélnek a kicsi állat, körülötte a nagy állatok, és várják, hogy ez a mese is egyszer a végére érjen. (*)

*

Ez nem járja. Miért nem lehet rövidebb mesét írni. Ha hiszen a mintapélda is mutatja. A heltai gáspáré. Hogy kicsi mese is lehet még jó mese. Aztán itt ücsöröghetek magamra. Az én mesém bizony aprócska. Kisebb a megengedett határszámnál, bizony. Hogy nem írtak gyűszűnyivel kevesebbet. Mondjuk éppencsak a minimum határat 3000-ről 2000-re. Mert miért ne lehetett volna éppenséggel 2000 – 4000. akkor pont beleesett volna. Így hiába a mai mesém. Nem illene a nemzeti állatkertbe? Hm…erről sajnos lecsúsztál, nyulacska. (róka, egér, macska… ilyesmi) Pedig nem mondhatja senki, hogy nem igyekeztél. Igazigaz, adódott ma épp a jószerencse, de ez is csak hiába? Hol lesz megírva az…, értem Az a mese, illetőleg, az A mese.

Hát így jártam ma a mai mesémmel.

Mert jójó, húzni lehetett volna, lehetne, kicsit ki a szélére, mondjuk az értelmével, vagy ahogy ma mondhatnánk, tanulsággal, bölcselettel. De hát éppen ez ami a nyulacskamesék (róka, egér, macska… ilyesmi) jellemzője. Hogy nincsen kiírva az értelme. Úgy értem…, értem hogy másképp. most a rózsaszín nyúl… itt más mese. Bizony esopus, igenigen, azok a régi szép idők. De hát ma miért ne lehetne, most, itt, éppenséggel.

Így aztán adódott, hogy nem lesz mese. Az A mese. Mondjuk, ha lehetett volna B. nem lesz bzs

És mi lesz ha mégis? Talán kipofoznak? Betokoznak…befokoznak. lefokoznak.

Lássuk csak. ez a szám itt mennyi. S ha ezzel toldanám? Úgy meglenne? Beleférne-e a mesébe?

…bele bizony. Éppen bele. Értelme helyett? Mi lesz így akkor a mesémmel.

Mindegy. lesz mese, nemlesz mese, egyre megy. A mese végülis ugye csak Mese.

J

Csak ezek a kisbetűk ne keverednének folyton a nagyokkal**

(becsey zsuzsa)

**

na mindegy, így is úgy is majd szokás szerint belesem a lukba. Bár mondjuk, ha engem is egy…mondjuk oroszlán vár, értem, olyan nagy, az nem olyan nagy baj…mégis foltozni kellene a lukakat. mégis foltozni kellene a lukakat? De ez egy más mese.