Úgy adódott, hogy macska létemre, kutyák közé születtem, alapállásból mínusszal indítva kis életemet. Fohászkodtam esténként, hogy jelenjen meg a háromkívánságos vén néni, avagy az aranyhal, és repüljek át őseim földjére, a megcsonkított, szép Oroszlánországba. No, ez megtörtént. Pedig nénit, aranyhalat nem is láttam. Biztosan már kimentek a divatból, gondoltam. És egy reggelen hogy, hogy nem, oroszlánföldön ébredtem. Fel sem ocsúdtam boldogságomból, amikor szikrázó üvegpalotát láttam meg. Nosza, fürgén felszaladtam a márvány garádicson.
Fura világba csöppentem, azt meg kell adni. Ott serénykedtek a macskafajták, hiúzok, párducok, sovány oroszlánok a legalsó szinten. Az üvegemeleteken meg sokfejű, barátságtalan, pikkelyeseket láttam henteregni. Első nap, megismertem Főoroszlánt. Csak ne nézett volna kutyának! Oroszlánul szólaltam meg, nyávogással bizonygatva macska voltomat. De ez a főmufti tudatta velem, hogy lévén kutyák földjéről való, szolgának érkeztem ide, és az állandó vigyorgáson kívül, hason csúszáshoz kell szoknom. Már a következő napon sok csúsznivaló akadt, meg sok kötelesség. Sok vigyorogás. Kutyanyelven káromkodtam, de csak magamban. Csúszva mostam, főztem, takarítottam, etettem a pikkelyeseket, cipeltem őket. És telt-múlt a madárcsőrű, ólomszárnyas idő. Erősen rosszul.
Mert az oroszlánok palotájában sárkányok uralkodnak. A pikkelyesek. Ezerfejű, és szemű királyuk, a kristálykupolában tanyázik, lávát okád, mely betegséget és szerencsétlenséget hoz. Ezt a Sárkánykirályt régen-régen, még a világnak kezdetén, elküldték hazájából, mert valami nagy galibát okozott, és féltek, hogy még több kárt tesz imádott világukban. Így került ide. A palotát benépesítő oroszlánfélék leszegett fejjel dolgoznak fennhatósága alatt, és sárkány-nyelven pitiznek neki.
Szegény Sárkánykirály. Rossz az álma. Hiába jelent Főoroszlán neki mindent, a legfontosabbat mégsem tudja. Azt, hogy mi lakozik a pórnép fejében. Kitalálja hát, hogy szépen, nagy csendben egymásnak ugrasztja őket. Sikeredik neki. Két hatalmas táborra szakad a palota, hallgatóznak, gyűlölködnek, és jelentgetik a másikat. Eme szép, új világ közepében, a munka színe-java rám maradt, mert a többiek nagyon el voltak foglalva a figyeléssel. Igyekezettel dolgoztam tovább. Igen ám, de a csuda megfelelni akarás következtében, oly fokra tökéletesítettem magam, hogy a sárkányok egy idő után, képtelenek voltak létezni a segítségem nélkül. A nagy búbánattól és figyeltségtől dorombolni sem tudtam már. De minek is doromboltam volna? Hiszen Főoroszlán valósággal üldözött. Szépen megkérdeztem, hogy mi baja velem. Á, ez sem tetszett neki. Azt vetette a szememre, hogy kutyáktól jöttem, és pofázok. Így volt. Ezek után már tényleg nem bíztam az aranyhalak és vénasszonyok megjelenésében. Csak magamban. Elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, kijutok e csicsás-vigyorgós, istenverte világból. Ez elég hamar bekövetkezett. Egy éjen, öt percecskét, ha aludtam, de ezalatt úgy meglökött valaki, hogy kiestem a kapun. A garádics alján feküdtem, összetörve. És hirtelen nem tudtam, kihez forduljak segítségért. Visszamenjek a kutyákhoz? Oroszlánok között akartam élni, oroszlánul beszélni. Maradtam hát. Esténként kis, púpozott vackomról lesek a gyémántpontként villanó vár felé. A palota sárkányaira gondolok. Meg sem tudnak mozdulni. Csak dülled a szemük, és buta parancsaikat osztogatják az oroszlánféléknek. Emezek meg csúsznak, gyűlölködnek, és ki akarják nyírni egymást. Meg is teszik. Vigyorogva. Annyi eszük nincs, hogy használják is valamire azt. Mert hát a sütnivaló sok mindenre jó. Mondjuk, ki kéne eszelni, de gyorsan, hogy miként lehet orvosolni ezt a sárkány-nyelvű, átkozott nyomorúságot.
Oroszlánországban meg egyre több palota épül. Már mindent betemetnek, naponta nőnek ki újabbak a földből, akár a gombák, eső után. A sárkányok szorgalmasan építik csillogó, cifra üvegváraikat. És az élet egyre nehezebb szép Oroszlánország valamikor nagy földjén. Az évszakok összekeverednek, kevés az ennivaló, néha szárazság pusztít, máskor özönvíz, és sáskahadként szaporodnak a sárkányok. Beleszólnak minden állat életébe, uralják napjainkat, korlátozzák jogainkat, és azt is meg akarják szabni, hogy mit álmodjunk. A sárkányok uralmuk alá akarják hajtani a nagyvilágot. Már meg is tették. És mi, párducok, oroszlánok, hiúzok, kutyák, észre sem vettük ezt. Hogy a macska rúgja meg, milyen figyelmetlenek vagyunk.
