A tyúkok vígan éldegéltek a tojóházban. Vígan, mondom, mert gondtalanul éltek. Gondos Kéz minden jóval ellátta őket. Akkor ettek, amikor akartak, akkor ittak, amikor jólesett, és ha a zsúfolt ketrecekben álomra szenderedtek, pihegve várták a holnapot. Ilyenkor boldogan növesztették magukban a kötelező tojást. Nos, igen, a kötelező! Becsület és dicsőség dolga volt, hogy minden áldott napon minden tyúk egy tojással ajándékozza meg Gondos Kéz családját.

Csakhogy néhány tyúk kezdte megunni ezt az idilli állapotot. Unalmassá vált számukra az egyforma meleg, a tojótáp jellegtelen íze, a napok szürke eseménytelensége. A békétlen tojók egyre morogtak, susogtak.

- Nem jól van ez így! – szólt egy napon Kopasznyakú. Az életünk olyan, mint az előre programozott robot, semmi öröm, semmi újdonság! Szakadásig tojunk, de foglyok vagyunk.

-Tartsd a csőröd! Lehet, hogy foglyok vagyunk – válaszolt egy hófehér tollú egyed –, de megbecsült foglyok! Vagy tán hiányt szenvedtek valamiben?

-Éppen ez az!-vágott vissza az itatóvályú széléről Kopasznyakú. Mindenünk megvan, de szabadságból hiányt szenvedünk! Sza-bad-ság-ból! Érted? Itt élünk, itt halunk, közben tojunk és tojunk! De nem vagyunk a magunk urai. Szolgaság ez, akárhogy nézzük!

-Úgy van, jól beszél! – zúgta a lelkesült tyúktömeg. Azonnal kezdjünk tárgyalásokat a szabadságunkért Gondos Kézzel!

Kiválasztották a delegációt, amelynek vezetésével Kopasznyakat bízták meg. Nem is sok idő múlva eredményre vezettek a tárgyalások. Méghozzá a tojótyúkok teljes sikerével! A felek megállapodtak abban, hogy ettől kezdve nyitva lesz a Ház ajtaja, szabadon járhatnak a tyúkok ki-be, de táplálékukat maguknak kell megszerezniük. Megszűnik az egyenletes meleg, a párásítás, továbbá melegben nem lesz hűtés. A tyúkok boldogan beleegyeztek mindenbe, hiszen a szabadság ígérete, az önrendelkezés ragyogása elhomályosította tyúkeszükben az óvatosságra intő gondolatokat. -Sebaj! Nem kell fűtés, sem hűtés! Ha fázunk, összebújunk, ha melegünk lesz, hűsölünk a szabadban! Páránk lesz a hajnali harmat és az eső, terített asztalunk az udvar és a mező! – osztotta meg terveit Kopasznyak a hallgatósággal.

-Derék tyúk ez a Kopasznyak! Ez volt az általános vélemény a tyúkok között. Bár kétkedők most is akadtak. „Gondos Kéz nem fogja önként megadni nekünk az önrendelkezést! Miért is tenné, hiszen a hatalom nála van!” – mondták a szkeptikusok.

Ámde a kétkedés ellenére eljött a Szabadulás Napja. Gondos Kéz tartotta a szavát. Megnyíltak a tojóház kapui. A tyúkok boldogan rohantak a szabadba, a szabadságba… Csakhogy valami nem stimmelt. Az első nap jó volt, jó még a második is, de kezdték a tyúkok megunni a folytonos vadászatot, a táplálék keresgélését. Hol esett az eső, hol ronda szél fújt, hol olyan meleg lett, hogy a tyúkok csak pihegtek.

Először csak néhányan sóhajtozták vissza a régi szép időket, majd egyre többen emlékeztek szeretettel a vidám tojóházi napokra, amikor mindenük megvolt, úgy, hogy a szárnyukat sem kellett megmozdítani érte.

Sorra alakultak a nosztalgia-klubok, amelyek a múltat dédelgetőknek adtak módot édes emlékezésre. A fiatalok füvezni kezdtek, némelyek a nyílt udvaron, mindenki szeme láttára, kéjelegve csőröztek. A szélsőséges fehér tojók Jobb Szárny néven masírozó szabadcsapatokat szerveztek a sötét tollúak ellen. A konzervatívok továbbra is naponta tojtak, miként az génjeikben öröklődött, de a szabadság csőrösei fennen hirdették a szabad tojás ideológiáját. Sajnos, egyre nagyobb számban hagyták el a baromfiudvart a jól felkészült szaktyúkok, akik nyugati karrierre vágytak, kakasok híján pedig kezdtek jogokat követelni a saját nemük iránt érdeklődő tyúkok.

Egy sajnálatos esemény eldöntötte a jövő kérdését. Történt, hogy Gondos Kéz hűséges házőrzője beszabadult a baromfiudvarba, és csúnyán megkergette a tyúkokat. Az egész társaság lélekszakadva rohant be a tojóházba, és követelték, hogy a tárgyaló delegáció csinálja vissza a dolgot; minden legyen úgy, mint régen. A nagy felzúdulás hatására megtörtént a csoda: A tyúkok maguk kérték, hogy folytatódjék a fogság, legyen Gondos Kéz az uruk, álljon vissza a vidám tojóbarakkos hangulat, nosztalgia, retró, oldszkúl…

És a tyúkok boldog egyhangúságban, szürkén, de biztonságban élték tovább életüket a tojóház óvó falai között. Mondogatják is egymásnak azóta: Legyünk inkább boldogan békés foglyok, mint szomorúan zűrös szabadok!

Értelme: Ostoba népnek ostoba vezetői – baj, mert a szabadságot fel sem ismerik. Ostoba népnek okos vezetői – nagy baj, mert a szabadságot elrejtik. Okos népnek ostoba vezetői – nagyobb baj, mert a szabadságot eljátsszák. Okos népnek okos vezetői – a legnagyobb baj, mert a szabadságot meg akarják javítani, pedig úgy jó az, ahogyan van!