Nemzeti Állatkert - Kortárs fabulák

Kortárs fabulák a Literán.

 

A LITERA SZERZŐI

IMPRESSZUM

Nagy Gabriella és Szekeres Dóra projektfelelősök – Litera - az irodalmi portál

Kapcsolat:

nemzetiallatkert@gmail.com

litera@litera.hu

Friss topikok

2009.11.17. 16:01 nemzeti állatkert

N. Péntek Zsófia: A tyúk és a rigó

Címkék: 2009 n péntek zsófia

A nagy hegyek egyik völgyében, a faluvégén, ahol az erdők rengetege kezdődik, élt egy anyóka. Kutyáján, öreg kandúrján kívül csak egyetlen tyúkocskája volt, a Juli. Ő is magányos, mióta az erdőből belopakodó róka áldozatául esett kedves párja, a Gyuri.

A tyúk szorgalmasan tojogatott, de vidám „káricsálása” – mint régen, mikor egész nap „enyelegtek” Gyurival a többi „asszonysággal” együtt – nem töltötte be az udvart. Naphosszat „gubbasztott” szárnya alá dugott csőrrel. Nem volt kedve a kapirgáláshoz, pedig eső után ceruza vastagságú giliszták bújtak elő, ami ínycsiklandozó csemege a baromfiak népének.

Ahogy ott ült az orgonabokor alatt – lássatok csodát –, feje fölött vékonyka hang szólította.

- Szép napot, csip-csirip! Hát te miért búsulsz ott a bokorban.

Juli kinyújtotta kopasz nyakát, úgy kérdezte:

- És te ki vagy? Ismersz engem?

- Rigó vagyok, és üdvözöltelek. Miért szomorkodsz?

- Én meg Juli, és sajnos, jaj-jaj özvegy, ja-aj, kot-kot-kotkodács.

- Jó, jó, részvétem! De bocsáss meg, nem vagyok süket, nem kell „ide csődíteni” az egész udvart.

A tyúkocska szégyenlősen pislogott, és csendesebben folytatta.

- Sajnos rajtam kívül egyetlen szárnyas sem él a házban, sőt még a szomszéd porta is néptelen. Ez a magány oly nehéz, kotkodács! És benned kit tisztelhetek? - kérdezte érdeklődéssel.

- A nevem Csengőcske, a cserfes kis rigó. Vidám vagyok, mindenkivel szeretek beszélgetni. Te se búsulj, most itt vagyok, mondd el nekem, hogy élsz ebben a takaros házban, én meg elmesélem, merre jártam, mit láttam.

Ó a szeretet, az a legszebb - „káricsálta” elérzékenyülve a tyúk.

A rigó egyetértve bólogatott.

Most magányos vagyok, ám vannak szép emlékeim - élénkült fel Kopasznyakú Juli.

Őszinte érdeklődést látva elkezdte életmeséjét.

- Ebben a házban láttam meg a napvilágot, tizennyolc testvéremmel együtt. Közülük, sajnos többen piacra kerültek, rá se merek gondolni, mi lett a sorsuk.

De belőlem helyre kis jérce lett mire a fecskék elköltöztek. Még a negyedik udvarból is átrepültek a „snájdig” kakasok udvarolni - kuncogott.

A rigó figyelmesen hallgatta.

- Nekem csak a mi ragyogó vörös bokrétával pompázó Gyurink dobogtatta meg a szívemet.

- Ó, de szép is a fiatalság!

Sóhajtott, és kapirgálni kezdett.

- Mikor a népetek visszatért, már együtt tervezgettünk a szemétdomb tetején.

Csibéből huszonegyet akartunk, de nem egészen úgy történt…

Azt te is látod – folytatta – a mi otthonunk nem olyan „puccos”, mint a többi ház, ezért Marcsa néni nem tudta vállalni a nagycsaládot.

Mikor elérkezettnek láttam az időt, a fészekben maradtam „kotlani” Gyurikám hangos örömére. Asszonyom oda ült mellém, előadta a „tényállást”: Kért, vállaljam el, hogy nekünk a párommal csak öt gyermekünk legyen. Az enyéim mellett költsek ki öt kacsa, öt pulyka, és két libatojást. Ezeket szomszédból kapta, és neki ennyi baromfi elég.

Nem tagadom, elszomorított a „béranyaság”, de nem mondhattam nemet a jó asszonynak, hiszen nagy jóindulattal volt hozzánk. Ez biz’ életem legjobb döntése lett, mert annyi örömet, szeretetet, no és nem utolsó sorban – itt Juli büszkén feltartotta bóbitás fejét –, csodálatot az egész falu részéről még egy kotlós sem kapott.

Az újságban is szerepelt a családi képünk, ahogy kamasz gyermekeimmel végig vonultam az udvaron. Az öt csibéből három jérce engem „hajazott”, a két kakas „kiköpött” Gyuri lett, de nem is kerültek levesbe, a faluban alapíthattak családot.

Az öt szeplős pulykatojásból három kelt ki, kettő ne tudta feltörni a tojást. De az öt sárga pelyhes kiskacsa… festeni nem lehet szebbet.

A két libáról – nálunk zsiba –, regényt kéne írni, olyan cserfes, izgága jószágok voltak. Hiába óvtam őket! Még most is beleborzongok… Sétáltunk a kis tó partján mindahányan, hát ők a kacsákkal együtt fejest, zsupsz a vízbe. Én azt hittem oda vesznek, nekem meg az ijedtségtől megáll a szívem.

De visszakacagtak rám, és csak bukfenceztek.

Ó Istenem, be szép is volt! A legfontosabb mégis az, hogy az én Gyuri párom mind a tizenötöt egyformán szerette, nem válogatott, melyik az ő vére. Büszkén kísérte a vegyes „kompániát”.

Te, Csengőcske sokfelé jársz, látod az embereket – gyűlölködnek: Pedig példát vehetnének rólunk. Az emberek nem különböznek oly jelentősen, mint az én gyermekeim, mégis bántják egymást.

Az én kedveseim annyira másként néztek ki, mégis egyformán szerettük valamennyit, ők pedig jó testvérek és gyermekek voltak.

Ha te annyifelé jársz a világban, mondd el az embereknek, hátha tanulnak a történetemből, és több lesz a szeretet és megértés a földön.

 

A madár némán végig hallgatta, de nem lett volna „locsi-fecsi” rigó, ha nem sietett volna hírül vinni az embereknek.

Egy őszi délutánon én is tőle hallottam!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nemzetiallatkert.blog.hu/api/trackback/id/tr551532069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása