- Barátaim, földijeim, állattársaim! Gratulálok mindannyiunknak! Fegyelmezetten kiürítettük a Zónát. Mind egy szálig megmenekültünk. – tartott rövid beszédet, vagyis inkább afféle breefinget a róka a köré tömörülő álltaseregnek.

- De most mihez kezdünk? Itt minden száraz, kopár és barátságtalan. Otthagytuk a folyóinkat, a jó földeket, a kövér füvű legelőket. – sóhajtott a nyúl.

- Mindannyian felelős, önállóan cselekvő felnőtt állatok vagyunk. Majd feltaláljuk magunkat. A Zónában a kór mindenkit megölt volna…

- Há’ egyen egy dögkeselyű a disznó májából! – rikácsolta a majom. És átkozta magát, hogy nem fogadta el a távoli keleti rokonai meghívását. Akik még szemtelenebbül lopnak és garázdálkodnak, mint ahogy tette ő a Zónában, ráadásul hatalmas, alkontinensnyi területen.

- De kérem, alaptalanul ne vádoljuk sertés állattársunkat. Nem ő tehet az új típusú kórról. – utasította rendre a róka a többi állatot a politikai korrektség jegyében.

- De most mi lesz velünk? Róka koma, ne hagyj minket magunkra! Vezess minket új hazába! – tolmácsolta a legtöbb állat aggodalmát a borz. Kiscsillagként villant fel gomb szemében a reménység apró szikrája, hiszen a csendes többséghez hasonlóan, kiszolgáltatott, gyámolatlan, hazátlan kivert állatnak érezte magát.

- Jaj, hát nem vagyok én egy vezér típus. - hárított szerényen a róka, majd szokásához híven, higgadtan, szakszerűen, érthetően folytatta a mondókáját. - A nyomába se léphetnék néhai oroszlánkirályunknak. Csak egy picit segítettem összehangolni mindannyiunk akaratát. Bárki megtehette volna, de most mindenkinek azt javaslom, hogy külön-külön iszkoljunk minél távolabb a Zóna határától. Mert ha neadjisten valamelyikünk mégis megkapta a kórt, akkor hiába menekültünk ki a Zónából, tömegesen megfertőződhetünk. – és jó példával szolgálva, úgy elfutott, mint egy mérgezett egér.

- Az állataim terepszemlét tartottak. A Zóna tökéletesen üres. Gratulálok róka úr, önnel öröm üzletet kötni. – köszöntötte nyájasan a hiéna a jól álcázott tisztásra lihegve befutó rókát.

- Ebben állapodtunk meg. Hisz profik vagyunk, hát nem? – kacsintott cinkosan a róka a hiénára. – Ugyan kettőnk közül Ön az ingatlanguru, de annyit azért én is konyítok a dologhoz, hogy lakottan töredékét se érne a terület, mint így, hogy tiszta lappal indulhatnak neki a fejlesztésnek. – Még, hogy nem konyítassz az ingatlanüzlethez, te minden hájjal megkent méregkeverő? – morfondírozott magában a hiéna. – Mintha tegnap történt volna, amikor beprotezsálta saját magát a róka, miután a népe fölött felelősen uralkodó oroszlán majd’ széttépte az ajánlatával őt megkereső hiénát. Aztán a hiéna, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, lepacsizott a rókával, aki mérgezett antilopcomb ajándékával megmérgezte az egész királyi családot, a rejtélyes kór hivatalosan nyilvántartott első áldozatait. A többi már történelem. És a hiéna persze azt is nagyon jól tudta, hogy egy ingatlant a legjobb úgy eladni, ha azt kétszer is eladják. És azt is nagyon jól tudta, hogy a krokodil is előrukkolt egy ingatlanfejlesztési projekttel. Ő a folyót felduzzasztaná és Aquaparkot létesítene. Még gátlástalanabbul drágább belépőt szedne, mint a hiéna cége a Kánaán Szafari Parkban, igaz a krokodil a belépőhöz egy-egy logós pólót is adna. Szóval nem sokat akart itt cicózni a rókával, mielőtt az őt is kicsinálná. Egy igazán zsíros üzlet a felek egymás iránti kölcsönös tiszteletén alapszik. A róka is tudta a hiénáról, hogy egy alattomos szaralak, aki az ő jutalékának a töredékéért kicsináltatná a sakállal, vagy valamelyik másik erre kapható állattal, ezért ő is mielőbb szeretett volna túllenni az egész tranzakción.

A hiéna mintha csak mindezt megérezte volna és a további udvarias small talkot mellőzve szó nélkül átadta a slusszkulcsot, majd a tisztás szélén parkoló hűtőkamionra mutatott. A róka villámgyorsan körbeszimatolta a járművet. Kinyitotta a hűtött rakodószekrény ajtaját és elégedett vigyorral a pofáján nyugtázta, hogy a hiéna most az egyszer tényleg állta a szavát. – Istenem, még ha tíz életem lenne, akkor se tudnám mindet felfalni! Az életbe nem kell többet a bőrömet kockáztatva vadásznom. Csak az élvezeteket fogom habzsolni. Bármelyik tökéletes alakú és igéző pofázmányú, a világbékéről egy percig folyamatosan mosolyogva beszélni képes rókica kisasszony a lábaim előtt fog heverni! – ujjongott magában a ravaszdi. – Csak mélyen a szemükbe nézek, enyhén megremegtetem a dús, vörös, lompos farkam, megpörgetem a hűtőkamion slusszkulcsát és ennyit kérdezek: - Meghívhatom egy csirkefejre?

Tanulság:

Nincs. Ez pusztán egy oktondi, elavult állatmese. A XXI. századi emberi társadalomban természetesen ilyesmi nem fordulhat elő.