A Benő névre hallgató barnamedve kedvetlenül vánszorgott a Nagykörúton. Sokan gyanakodva nézték, mások nagy ívben kerülték. A zsúfolt utcán főleg rohangáló és ideges embereket látott. Ezeknek még a húsán is érezhető a stressz, gondolta, gusztusa sem volt beléjük harapni. Bezzeg, amikor a Kárpátok erdeiben csellengett sok finom falat akadt a fogaira. Se stressz, se légszennyezés.

Lehajtott fejjel ballagott, amikor arra lett figyelmes, hogy egy másik medve közeledik feléje. Legalábbis formáját illetően ugyancsak medvének látszott, csak a színe volt meghökkentő. Fehér. Olvasott jegesmedvéről szóló meséket, de felnőtt medveként ennek már nem dőlt be.

Most meg ilyesforma jön feléje és pont itt a fővárosban. Bűnös város ez, figyelmeztették otthon. Maradtam volna a Kárpátokban, gondolta, de hát a jobb megélhetés reményében mit nem kockáztat a medvefia. A határokat nem húzzák meg újra, állampolgárságot sem adnak külhoni medvének, de van valami EU. Vándorolt hegyen-völgyön át szerencsét próbálni.

A beilleszkedés nehezen ment. Barlangból panelházba költözni az még csak-csak, de a távfűtési díj, számlák horribilis összegre rúgtak. Pár hónap után az utcán találta magát. Minek neki fűtés és lakás, van bundája. Igaz, nagyon kopni kezdett, valószínű a sok mesterséges élelmiszer adaléktól, ízfokozóktól.

Most meg itt áll előtte a hófehér medvelány és szájtátva nézi barna bundáját.

- Fjordina vagyok – mutatkozott be.

- Hát te mit keresel itt? – kérdezte Benő.

- Keresem a helyemet – felelte Fjordina.

- Miért, nincs neked?

- Elolvadt.

Benő elnézően csóválta meg a fejét.

- És hogy kerültél pont ide?

- Csak vándoroltam, de sehol egy jégtábla. Hosszas gyaloglás után egyszer csak

hatalmas színes fényeket láttam, megörültem, hogy a sarki fény. Mire ide értem, nyoma sem maradt.

- Persze hogy nem. Este volt az augusztus 20-i tűzijáték.

Fjordina nem firtatta az esetet, udvariasan kérdezte:

- És te honnan jöttél?

- Hát a Hargitáról - jegyezte meg ingerülten Benő, mert a tudatlanságot

zsigerből utálta. Fjordina folytatta:

- Hűvös helyet, tengert keresnék, meg halakat.

- Mikor lesz nekünk újra tengerünk – emelte Benő az ég felé a szemét. – Sok

mindent ígérnek, így választások előtt, de azért ez képtelenség.

– És mondd, mindig ilyen fehér a bundád?

– Igen, az Omega 3 zsírsavtól – felelte Fjordina.

Nem csak bombázó, hanem még okos is, gondolta magában Benő és megsimogatta az ezüstszínű bundát. Fjordina kéjes pillantással emelte fel egyik lábát.

- Neked a talpad is szőrős! – szörnyülködött Benő.

- Hogy ne csússzon a jégen – jegyezte meg tárgyilagosan Fjordina, majd búgó hangon folytatta:

- A te szép barna bundád is megőszül és olyan lesz, mint az enyém?

- Soha sem lesz olyan! Nem ugyanaz a faj!

- Pedig azt hittem, te is medve vagy.

- Hát persze hogy medve vagyok, minden más színű medve medvetlen.

- Hogy mondhatsz ilyet, nálunk mindenki medvéből van, anyám, apám és kistestvéreim, bár ők már elpusztultak, hazátlanok lettek.

- Te is az vagy! – kiáltott fel Benő dühösen

- És te nem?

- Mi ezer éve itt vagyunk.

- Az sok lehet. De te hogy bírod a hőséget ezzel a szép sötét bundával?

- Nehezen. Fontolgatom visszatérésemet a Hargitára.

- Ott hűsebb a levegő?

- Sokkal – felelte Benő és nem tudta levenni a szemét Fjordina hosszú combjáról.

- Jöhetnék veled? – kereste tekintetével Fjordina Benő meleg barna szemeit.

- Egy ilyen skandináv kinézetű menyecskével szívesen felvágnék, de ott sem kedvelik az idegent – mondta Benő, csodálattal elmélyedve a jegesmedvelány tengerkék szemében. Fodrászüzlet előtt álltak, Benő a cégérre mutatott: HAJFESTÉS – VÁGÁS.

Fjordina kicsit habozott, majd bólintott.

- Megtennéd? Szép világos barnára? – kérdezte Benő gyöngéd hangon.

- Érted és egy hűs helyért talán – mondta Fjordina kacéran nézve Benőre.

- Talpborotválás is kellene - fűzte hozzá Benő és előzékenyen nyitotta az üzlet ajtaját, amikor bakancsok trappoltak, fekete egyenruhák tűntek fel és kiabálás hallatszott:

- Üssétek le mind a kettőt!

Fehér és barna szín keveredett, majd vörös lett minden.