Őszbe borult az idő, a levelek hullnak a fáról, kopár az egész táj. Az elefánt kiment az udvarra, hogy összeszedje a leveleket. Szeptember közepén költöztek ide, a Nemzeti Állatkertbe. Új volt itt minden, de a múlttól Elefánt Anna nem tudott megszabadulni. Takarítás közben néha-néha nézte a szomszédokat, de főleg a gyerekeket. Sajnos neki nem lehetett gyereke. Amikor hírt halott, a szomszédban valami baj történt a kicsikkel, mindig rosszul érezte magát. Ha a rokonoknál valaki teherbe esett, ő volt az utolsó, aki megtudta, mert nem merték elmondani. Ekkor rosszul érezte magát, mert nem szereti, ha sajnálják őt. Sokat próbálkozott, a lombikbébi programmal is. Lehetne még, de nagyon sokba kerül. A beültetést, a kezelést, a vizsgálatokat a TB támogatja, de a gyógyszereket, injekciókat nem, ami nem is az ő pénztárcájához szabtak. Hitelek vannak, de nem mindenkinek. A hitelekre kamatok vannak, a szegényeknek meg tartozása van. Elefánt Anna kiskora óta nagycsaládra vágyott és úgy gondolta, álma egyszer teljesülni fog. A végén egyetlen egy megoldás maradt hátra, lemond arról, ami egész életében szeretett volna lenni: édesanya. A szeméből a könnycsepp folydogált, amikor egy hangot hallott:
- Jó reggelt szomszéd! – szólt a katicabogár.
- Jó reggelt! De korán kelt! – szipogott Anna.
- Sok dolgom van, és estére szeretnék végezni-zümmögte a katicabogár. - Egyedül vagy? Nincs segítség?
- Sajnos a férjem munkát keres. Mióta ide költöztünk elveszítette állását.
Leépítések vannak mindenhol – hajtotta le a fejét Anna. – De jó lenne, ha találna.
- Jaj de szomorú! Van mit ennetek? –felelt a katicabogár.
- Most zsíros kenyeret eszünk hagymával. Szeretjük, de tudod a századik zsíros kenyér után, már ránézek, és nem vagyok éhes. De ilyenkor arra gondolok, hogy egyszer lesz jobb is – sóhajtott.
- Pozitív gondolkodás, ez az, ami most jó neked! Ez azt jelenti, megpróbálod a lehetetlent. Kitartás szomszéd! Most megyek, majd beszélünk még. Szia!- köszönt el a Katicabogár.
- Szia! Jó munkát! - válaszolt Anna.
Késő este jött haza a férje, szomorú arccal.
- Szervusz, Kedvesem!– mondta Frici, majd megcsókolta Annát.
- Szervusz! –válaszolt Anna.
- Ma sem sikerült…
- Nem baj, ne búsulj! – átölelte Fricit. – Szeretlek téged! Ha neked nem sikerül, majd próbálkozom én is.
- Annácskám, téged elütött egy kocsi, és hálás vagyok azért, hogy túlélted.
Le vagy százalékolva, az Orvos is azt mondta, hogy nem dolgozhatsz.
Nem engedem meg, nem akarlak elveszíteni!
- Nem fogsz elveszíteni! Majd eléldegélünk a kicsiny nyugdíjamból - sírta el magát Anna.
Anna elindult, hogy elkészítse a vacsorát. Elővette a kenyeret, megkente zsírral, és egy késsel megpróbált rá mintákat rajzolni, hogy a kedvese mosolyogjon egy kicsit. Leültek az asztalhoz, amikor Frici meglátta a kenyeret elmosolyodott. Vacsora után Frici felállt, odament Annához, átölelte és azt mondta:
- Tudod mit? Próbáljuk meg a múltat elfelejteni és úgy gondolkozunk, hogy ma szerencsés napunk volt, mert megélhettük, és még ma a zsíros kenyér is finomabb volt.