Történt egyszer hogy az oroszlán a bölcs bagoly erdejébe tévedt. A bagoly éppen az odúja előtt tollászkodott, mert készült lefeküdni, hiszen a nap már lassan felkelt. Az oroszlánról tudni kell, hogy hihetetlenül büszke volt magára és a saját uralmára – már ha lett volna -. Ezért is indult neki a nagyvilágnak hogy még több állatot hódítson meg és alattvalója legyen. Az oroszlán a bagoly fája alá ért. Ravasz arccal a baglyot nézte, majd így szólt:

- Én vagyok Leó, a szavannák királya. Hajoljon meg előttem mindenki, akinek kedves az élete! – a bagoly mintha meg sem hallotta volna tovább tollászkodott, majd elhúzódott az odújába. Leó úgy gondolta, hogy egyelőre nem foglalkozik a bagollyal. Először meghódítja az erdő állatait, aztán előveszi a makacs baglyot újból.

Az oroszlán így is tett. Bandukolt tovább az erdőben közben ezt skandálta:

- Én vagyok Leó, a szavannák királya. Hajoljon meg előttem mindenki, akinek kedves az élete! – az állatok rendre meghajoltak alázatosan a furcsa jövevény előtt, hisz biztos úgy van minden, ahogy ő mondja. Volt olyan erdőlakó, aki ajándékot is hozott. Például a fürge mókus makkot hozott, a barnamedve málnát és halat, a rigó fenyőmagot és még a ravasz róka is behódolt egy frissen vadászott csirkével. Leót a büszkeség érzete futotta át, de nem hagyta nyugodni a bagoly viselkedése. Azon gondolkodott, hogyan bánhatna el vele. Az jutott a csöppnyi eszébe, hogy ha már az erdő állatai őt szolgálják, akkor válaszolni is fognak bizonyára a kérdéseire, mert mégiscsak tartanak tőle, az uralkodótól. Össze is hívta az uralma első gyűlését még akkor ez erdőben. Jelen volt az erdő apraja nagyja kivéve a baglyot. Leó ünnepélyes beszédbe kezdett az állatok előtt:

- Alattvalóim, erdőlakók! Nagy örömömre szolgál bejelenteni nektek, hogy most már az én – azaz VII. Leó - uralma alá tartoztok. Ha alázatosan viselkedtek, akkor kiváltságot kaphattok. Minden erdőlakó megjelent a gyűlésen? – tette fel a kérdést Leó, aki tudta, hogy a bagoly hiányzik.

- Nem – cincogta a kisegér – Bagoly Berci hiányzik.

- Miért hiányzik ez a Berci?! – mordult fel Leó, de senki nem felelt. – Első parancsom nektek, hogy holnap elvezettek a bagolyhoz, és ha nem hódol be nekem, akkor segítetek nekem elpusztítani. – Ezzel be is fejeződött a gyűlés. Az állatok tisztelték Bercit, de mivel féltek Leótól, másnap elvezették a bölcshöz az oroszlánt.

Amíg Leó azt hitte, hogy tökéletes tervet eszelt ki a bagoly ellen, Berci is felkészült a másnapra. Megkérdezte a világjáró sast, hogy mit tud az oroszlánról. A sasnak sem kellett több, egyből elmondta, hogy az oroszlán egy vándorló állat, mert kitagadták a szavannákról, mert a kibírhatatlan modora miatt mindenhonnan elküldték. Így a bagoly összerakta Leó történetét és bölcs hallgatagságban várta a következő napot. Nem is várt sokáig az éjjeli vadászata után, már éppen tollászkodott Berci, amikor megérkezett Leó az erdő állataival.

- Én vagyok Leó, a szavannák királya. Hajoljon meg előttem mindenki, akinek kedves az élete! – az állatok megint meghajoltak kivéve Bercit.

- Ugyan miért hajoljak meg előtted Leó? Mivel bizonyítod, hogy valóban a szavannák királya vagy? – kérdezte nyugodtan a bagoly.
- Mert amit én mondok, az úgy is van! – mondta emelt hangod és kidüllesztett mellel az oroszlán.

- Messziről jött ember azt mond, amit akar. Vagy tévedek? Ha tényleg te vagy a szavannák királya, akkor miért nem hoztad el a testőreidet? Hiszen minden uralkodónak van testőre… - az oroszlán megszeppent és csak hebegni, habogni tudott, erre még a sas is odaszállt:
- Bercinek igaza van. Én láttam Leót, ahogy elkergették a szavannáról. Nem hogy még a szavannák irálya legyen… kérlek… ez nevetséges. Egyébként is tiszta csont és bőr. Így néz ki egy király? – és hangosan kezdett el kacagni a sas. Az állatok átgondolták a hallottakat, majd rútul kinevették Leót.

A csaló oroszlán leszegett fejjel szaladt el a kis erdőből, ahol így megalázták.

Az erdőlakók hálálkodtak a bölcs bagoly merszéért, hogy ellen, mert szegülni az oroszlán erős akaratának. Berci csak ezt mondta:

- Drága barátaim! Legközelebb kérlek legyetek alaposabbak, hiszen az alaposság már fél bölcsesség. – utána megrázta a tollait befészkelte magát a meleg odújába, és mit sem törődve az erdő állataival, mély álomba merült.

Aki nem hiszi, járjon utána!