Komfortos járatrendszert fúrt magának élete során a szorgos vakond, így öregkorára semmiben nem szenvedett hiányt. Agglegény volt, de mivel a legmodernebb hifin hallgatta az underground rádióadókat - tévét rövidlátása miatt nem tartott - nem unatkozott. Őszintén szólva jobban is kedvelte az egyedüllétet a zajos társaságnál. Ritkán mozdult ki, vendéget sosem fogadott, így erősen meglepődött, amikor egy esős délután kopogtak nála. Zsémbelődve nyitott ajtót, s megerőltette rossz szemét: az egér áll előtte feleséggel, hét kölyökkel és szerény pofával.

- Jónapot, vakond úr! - cincogta. - Nagy kérésem volna! Kimosott az eső az üregből, és ha pár napra befogadna, csak amíg el nem áll, hát nagyon megköszönném!

A vakond hümmögött, de bármennyire nem fűlött hozzá a foga, a vacogó, csipasz kölykökre nézve nem mondott nemet.

- Hát nézze... Néhány napra esetleg, de tényleg csak addig, amíg fel nem szárad... Van egy ritkán használt mellékjárat, ott hátul, ami...

De mire kimondta, már a háta mögül hallotta az apró tappancsok hangját.

Morgolódott magában, mert nem szerette a hirtelenkedést, de az egér újra csak ott termett, és nagy alázatosan cincogott.

- Persze nem ingyen, megháláljuk, rendet tartunk a járatokban, gondozzuk, amíg itt vagyunk, talán annyira megszeret minket, hogy el sem akar engedni!

A vakond ebben erősen kételkedett, de az egér alázata megnyugtatta, és álomra hajtotta a fejét. Éjszaka kaparászásra riadt, de nem tulajdontott neki jelentőséget, és visszaaludt. Reggel azonban, mikor kiment a kamrába szárított gilisztáért, aprócska lyukat talált a sarokban, és észrevette, hogy valaki megdézsmálta a készleteit. Már éppen fordult ki a kamrából, hogy számonkérje az egeret, amikor az eléugrott.

- Az ígéret szép szó! - ciccentett, de közben vidáman rezgett a bajsza. - Az asszony megmasszírozza, jót fog tenni!

A vakond megörült az ajánlatnak, és úgy döntött, az éléskamra ügyét későbbre halasztja. Hasra feküdt az ágyon, az egérfeleség meg dögönyözni kezdte tappancsaival. Egy ideig élvezte is a dolgot, de aztán feltűnt neki, hogy mindenhol kisegereket lát - hárman a hifi gombjain veszekedtek, hat lógott a csillárról, legalább tíz rohangált fel-alá a szőnyegen, egy meg előtte ült, és nagy gomszemekkel figyelte.

- Egér uram! - dörmögött, mire az ki tudja honnan, előtte termett. - Kilencüket engedtem be, most meg mintha kilencszer kilencen volnának!

- Áh - legyintett az egér vigyorogva. - Olyan fürgék ezek a gyerekek, tudja, egyszer itt, egyszer ott, néha én sem tudom követni, hát még maga a vaksi szemével. De erről jut eszembe, a pápaszemes kígyó jó optikus, elviszem neki a szemüvegét, kicseréli jobbra, alig fog ráfizetni...

Azzal még a válasz előtt lekapta a vakond orráról a szemüveget, s az most már annyit sem látott, mint előtte. Sokáig várt, közben az asszony is eltűnt, ő meg tehetetlenül feküdt, hallgatta a zajokat, vihogást, surrogást, ajtócsapkodást, és erős aggodalom, később egyenest félelem fogta el.

Hirtelen papírlap surrogott, tollat nyomtak a kezébe, és valaki azt suttogta:

- Meghoztam a receptet a kígyótól, csak írja, és megyek, kiváltom a szemüveget, azzal majd jobban lát...

A tehetetlen vakond olyan fenyegetést érzett a halk hangban, hogy gondolkodás nélkül írt. Egyszeriben visszakerült a szemére a régi okuláré, és ott állt előtte az egér, öt markos társával, vigyorogva. A falak mocskosak, a csillár leszerelve, a hifi eltűnt, és számolatlan kisegér nyüzsgött mindenhol. Megragadták a vakondot, annyit sem mondtak, vakegér, s úgy kihajították, hogy csak nyekkent.

Amikor három nap múlva visszatért a sassal, az erdei rendőrrel, és az ügyvéd uhuval, az egér rá sem nézett.

- Állatbaráti szeretetből gondoztuk az öreget - szotyolázott az ajtóban flegmán, miközben a bagoly a vakond aláírásával ellátott, szabályos adásvételi szerződést olvasta. - Tiszességes színesfémkereskedők és bodzagyűjtők vagyunk, de hozzánk ugyan be nem teszi a lábát még egyszer. Franc se gondolta volna, hogy fajgyűlölő.