Történt egyszer – tán többször is megesik – a gólyák tavasszal párjukat keresik. Gólya urak felé sok az elvárás, oldják meg a dolgot, ha új a felállás! Megvan a pár, családra várva, s vele minden gólya álma: tökéletes fészek, mi a gólyának dukál, s ezért ők a pár, kit mindenki utál. Néz a veréb irigykedve, mekkora helyük van, utánozza őket lelkesen, s naivan. A fecske is fészkel, amihez nagy ész kell! Sárral ragaszt szálakat össze, de ma sem tudja tán, az vajon lösz-e.

Remek az ötlet, tapasztani szálat jó szorosra, mit ér vele, ha a gólyáé ennek nyolcszorosa?

Így telik a tavasz, verseny évről-évre, s ősszel mennek, költöznek le Délre. Eltelik a tél, a tavaszra nem kell várni, s jöhetnek a gólyák fészket renoválni.

Ebben az évben a helyzet nem volt rendezett, valaki egy lakosztályt már be is rendezett!

A gólyapárnak nem kell bátorítás – hát milyen dolog a birtokháborítás?!

Gyorsan a fészekre szállnak, új foglalót eddig még nem láttak. Gólya úr illedelmes, s így kezdi „örömmel”:

- Kedves uram, beszélhetnék önnel?

Másik gólya a konkurens, ez látszik rajta, de behatolni tilos, akármilyen fajta!

- Elnézést uram, de nem veszi azt észre, hogy amiben ül, az másnak a fészke?

- Nem látszik rajta, hogy foglalt lenne, uram kérem, megtenné, hogy odébb menne? Hiányzik egy gally itt, labilis az egész, így fészket rakni megvallom: merész.

- Családom nevében kikérem magamnak, ha ezt hagyom, még ki is tagadnak! Itt töltöttem életem javát, sajnálom, de elzavarom magát!

- Miért nem volt gyorsabb, most zavarhat el hiába, mondtam, hogy ne álljon meg Szerbiába’!

- Uram, legyen elnéző kérem, biztos meg tudunk állapodni e téren!

- Elnéző vagyok, szép ez a fészek, s hogy ne lássam magát, rögvest hátra nézek.

Gólya úr ideges, itt az utolsó próba, mielőtt a vendéget behúzná karóba!

- Nézze uram, itt voltam a gömb alakú mészben, amikor dönt, ezt tartsa észben! Annyi mindent láttam eme fészekből, s összeraktam a világot, kicsiny részekből. Kisdobosok meneteltek minden tavasszal, és találkoztam Vukkal is, a ravasszal! Hallottam egy családot, ki a tévének örül, s köréjük a szomszédság százával tömörül.

Láttam a Templom téren sok május elsejét, s röptömben láthattam lakások belsejét. Minden falon egy ember képe, ez volt a parancs, és volt egy tűzhely, úgy hívták, Karancs. Lassan eltűnt az emberek ilyen cucca, és át lett nevezve egy halom utca. Másik kor jött, változott a rendszer, ön fiatal, majd megérti egyszer.

A betolakodó végighallgatta, de a hatást – ha volt olyan - tagadta.

- Nosztalgia, és szép emlékek, elnézést, de ebből nem kérek! Ébredjen fel, hisz új időket élünk, és így legalább a nagyoktól nem félünk!

- Úgy látom, önből a gólyaságot nem csalhatom elő, hát döntsön helyettünk egy felsőbb erő! Ím, itt a gólya, ki rangidős nálunk, ha békát fog, esik le az állunk! Fél napot is vízben tölt egy lábon állva, nyugodtan, és csöndben, a zsákmányra várva!

Megjött az öreg, lassan és nyugodtan, mondja a megoldást, kicsit sem unottan.

- A struccpolitika nem jön be, ezt tudtuk, ezért ha próbáltuk, mindig be is buktuk.

Fészekrakó-program, ez az, mi kell nektek, s a fiókák végre nyugodtan kelhetnek!

Édes fiam, a múltra ne gondolj, a jövő az, mit meg kell, hogy fontolj! Jó-e itt neked, szeretsz-e itt lenni, vagy csak azért vagy, mert jó hazamenni? Mondok valamit, bár kicsit közhelyes: mindig gondold meg, melyik út a helyes! Tiéd a döntés, el tudsz innen menni, s ehhez nem is kell madárnak lenni!