Az ősz már betette hideg, vizenyős lábát az ajtórésbe - a fények egyre halványodtak, a felhők meg sötétedni, nehezülni kezdtek. Madárerdő népe a központi tisztáson gyülekezett. (Az erdő korábban sokkal nagyobb és színesebb volt, de a Filemon erdésszel kötött kényszeralku következtében más erdőkhöz csatolták a széleket. A kerecsensólyom mindent megtett azért, hogy erre folyamatosan emlékeztesse a többi madarat.)

Mivel a tisztás nagy részét feltúrták a vakondok (valami földalatti hálózatot építettek), a madarak - többségükben varjak - nagyrészt a környező fákon foglaltak helyet. A tisztás közepén kialakított kis földhányáson telepedett le a karvaly, a gólya, a szarka, és a túzok, akik Madárerdő népének választott képviselői voltak. A kerecsensólyom folyamatosan a tisztás fölött körözött.

- Madárerdő népe! - nyitotta meg az ülést a karvaly. - Azért gyűltünk itt ma össze, hogy döntést hozzunk egy mindannyiunkat érintő kérdésben. Amint az köztudott, erdőszerte válság van, ezért ahhoz, hogy túléljük a telet, megszorításokat kell eszközölnünk. Az erdő fái csak azért nem dőltek még ki, mert segédszárnyat kaptunk az Világmakktól. Együtt piszkítottunk a fészkünkbe - a takarításból is egyként kell részesednünk. Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy mindannyiótoktól elveszek néhány tollat, és némi eleséget, hogy finanszírozni tudjuk a magtári hiányt.

A szarka esetlenül bólogatott, és idegesen pillogott körbe, a tisztás szélén pedig a varjak halkan, elégedetlenül károgni kezdtek.

- Kedves Barátaim! - replikázott a gólya. - A karvalyok, akik tudvalevőleg korábban vörös vércséknek nevezték magukat, kormányzásuk alatt nem csináltak mást, csupán madárnak néztek minket, és saját karvalytőkéjüket hizlalták a mi begyünkből. Összefogtak a szarkákkal, akik a csiberalizmusról szóló szónoklatokkal elaltatták a gyanakvásunkat, miközben eladták Madárerdőt a nyugati vadon állatainak! Követelem, hogy a karvaly mondjon le, és írjunk ki előrehozott választásokat!

A varjak nagyobb csoportja harsány üdvrivalgással jelezte egyetértését, a szarka pedig hevesen tiltakozott.

- Zárjuk le a légteret az ázsiai fecskék előtt, tiltsuk ki az erdőből a többszikű cégeket, a seregélyeket pedig kényszerítsük munkára, vagy zavarjuk el! - kiáltotta felbátorodva a kerecsensólyom. – Ne legyünk a borz alom országa! Tiltsuk be a pávák vonulásait! És különben is, vesszen Filemon!

A tisztás széli varjak maroknyi, de hangos csapata csatlakozott a kerecsensólyomhoz, s egy ideig kárálva köröztek (olyasmiket skandálva, mint „Karvaly, takarodj!”, és „Vesszen Filemon!”), míg a szárnyhatalom szét nem kergette őket.

- Jövőre visszajövünk! És sokkal többen - rikoltotta a távolodó kerecsensólyom.

- Ez mégiscsak felháborító! - puffogott a túzok. - Ahelyett, hogy ésszerű megoldásokkal állna elő, mindenki csak a hangulatkeltéssel foglalkozik! És hagyják, hogy a kerecsensólyom mondja a magáét! Követelem, hogy mindenki kérjen nyilvánosan bocsánatot!

Néhányan egyetértően bólogattak, de a többi varjú hamar lekárogta őket.

- Elnézést! - rikkantotta egy szürke veréb. - Nem lehetne, hogy esetleg együtt kitalálunk valamit?

A karvaly, a gólya, a szarka és a túzok egy madárként horkant fel: "Én? Ezekkel? Soha!"

- Tudod mit, öcsém? - súgta oda a fülesbagoly a verébnek. - Ezek csak károgni tudnak. Ha van eszed, tanulj meg valami sas-hangot, és menj délre a fecskékkel, aztán ne is gyere vissza! Itt egy darabig csak a fészkek fognak változni, a madarak nem.

Az ülésnek ezzel nagyjából vége is szakadt. A varjak csoportjai hangosan káráltak, és szárnnyal mutogattak egymásra. A karvaly - a szarka bólogatása mellett - nyilatkozott a postagalambnak, hogy a gólya már megint csak a saját fészkét építi, és nem foglalkozik az érdemi megoldásokkal. A gólya eközben tett pár peckes lépést a tisztáson, majd továbbállt a határon túli erdőkbe turnézni, a túzok pedig durcásan forgatta a fejét a földhányáson.

A veréb figyelte egy darabig a nagy összevisszaságot, aztán ráunt, és elindult megkeresni a fecskéket.