A novemberi szél a zörgő faágakról éppen az utolsó fonnyadt-száraz leveleket tépte le, amikor az erdőszéli bevásárlóközpont parkolójában összetalálkozott a tücsök és a hangya. A hangya erősen megkopott, naftalinszagú télikabátot, sötétlila mackóalsót és jófajta kínai dzsogingcipőt hordott. A nadrág szára nem ért le teljesen a hangya utolsó, erősen ödémás ízéig, gazdája szemmel láthatóan torig felhúzva szerette azt hordani. Izzadva tolta hétvégére akciós sörrel és kocsonyahússal megrakott bevásárlókocsiját megkímélt Golfjához. A tücsök hónapos borostával, csapzott üstökkel, vékony és béleletlen vászondzsekijében dideregve a bevásárlókocsi visszatolásáért ajánlkozott volna. Felismerték egymást.

- Harminc éve nem láttam Tücsök úr, kicsit mintha megkopott volna a hegedűje – örült meg a hangya régi ismerősének. - Amint látom nem sikerült nagy karriert befutnia Párizsban.

- Nem bizony hangya úr – válaszolt vacogva a tücsök. - Az igazat megvallva nem jött sajnos akkor össze az a párizsi turné.

- Sejthettük volna – háborodott fel a hangya. - Sosem bízhattunk meg a Franciákban, állandóan csak hátbadöfnek bennünket.

- Valójában az erdőnk hatósága tiltotta meg az utolsó pillanatban, hogy eleget tegyek a Conservatoire felkérésének. – Sóhajtott a tücsök. – Mint az a későbbiekben kiderült, valaki a szomszédomból rendszer ellenes lázítóként állított be jelentéseiben a hatóságoknál, így ők nem engedtek kiutazni.

- Hallatlan! – Sziszegte a hangya. – Milyen szemét is egy rendszerben éltünk, a becsületes kétkezi hangyanép újjáépített itt mindent, és tessék, mi a hála, milliószámra ösvényre tettek mindenkit. Csak annak jutott itt központi fűtés, telefon, közvetlen földalatti járat a szemétdombhoz, aki beállt a sorba, bezzeg mi Tücsök koma, ugye emlékszik, karakánul ellenálltunk.

- Én speciel inkább csak hegedülgetni akartam. Nem kér egyet? – Nyújtotta a tücsök puhadobozos cigarettáját a hangyának.

- Már harminc éve nem dohányzom – válaszolt a hangya. – De a feleségem halála óta bizony előfordul, hogy egy-egy szálat azért elfogadok, ha megkínálnak. És mondja csak, mihez kezdett akkor itt a hideg erdőben?

- Beálltam fűtőnek, rákaptam az italra, az izületeim sajnos nem bírták a megterhelést, és hát szép lassan fel kellett hagynom a koncertezéssel. – Zárta rövidre a tücsök, majd tapintatosan hajdani szomszédasszonya felől érdeklődött. - Hogyan halt meg a kedves Hangyáné asszonyság?

- A bánat végett, Tücsök úr. Amikor az egerektől átvették a denevérek a hatalmat, elkezdték széthordani az erdőt. Volt egy kis spórolt pénzünk a mellékesből, meg pár haver, és megmentettük a Hangya szövetkezetet a széteséstől. Tudni kell idejében lépni, Tücsök úr. Tíz évig ment is a szekér, az erdei tanács prominensei egymás mancsába adták nálam a kilincset, aztán egy kis könyvelési hiba miatt vagyonelkobzásban részesültem. Hát most itt lomiztatok az erdőszélen, kell a kiegészítés a nyugdíj mellé. De Tücsök úr, már megbocsásson, maga még szarabb helyzetben van, mint harminc éve.

- Azt csinálom, amit szeretek. Hegedülök, ha tehetem, a telet meg megpróbálom valahogy kibekkelni.

- Maga szerencsétlen hülye – váltott hangnemet a hangya. - A mai világban ilyen nihilista hozzáállással egyszerűen nem lehet talpon maradni. A cefreszag is dől magából, a magafajták züllesztették így le az erdőt, pedig itt rend volt és fegyelem. Tudja mit – enyhült meg a hangya. - Tudnék ám magának segíteni a régi ismeretség végett, beállhatna hozzám szórólapozni. Ne mondhassa senki, hogy nem támogatom művészetet.

- Nagyon kedves Hangya úr, de két hét múlva már felvehetem a lottónyereményemet, és azután elköltözök Párizsba.

A hangya kerekre tágult szemmel a tücsökre meredt, déjà vu érzése támadt, majd földre szegezte tekintetét, hallgatott egy darabig, aztán kérlelő hangon szólt a tücsökhöz:

- Tekintettel a régi ismeretségre… elintézne odakint egy számomra fontos ügyet?

- Kérem nagyon szívesen…- bíztatta a tücsök- , de attól tartok, La Fontaine úr már nincs az élők között.