Mucó egy levélhullatós őszi délelőtt kilépett háza kapuján, bezárta azt, majd elindult, hogy az Erdőtanács elé vigye diplomamunkáját. Alig sétált el a szomszédja háza előtt, kiáltozásra lett figyelmes: „Elnézést! Kérem! Igen, Ön!” . Egy megtermett jegesmedve kiáltozott, és a kisnyúl felé futott. Mucó hirtelen nem tudta, hogy mit tegyen, fusson vagy maradjon, megijedjen, vagy arra semmi szükség. Földbegyökerezett lábaival csak állt egyhelyben, és nézte a medvét. A mackónak nem kellett sokat futnia, hogy elérje a kisnyulat, de mégis nagyon kimerültnek tűnt, csak úgy kapkodta a levegőt, zilált, izzadság gyöngyözött homlokán.

- Csak a postát keresem. Idevalósi vagy? Meg tudnád mondani, hogy merre találok egyet? – kérdezte a jegesmedve.

- Jó napot kívánok! Igen, itt lakom. – felelte a nyuszi. – A posta arra van. Csak egyenesen kell mennie addig a farakásig, majd ott jobbra fordulni, a kis ösvényre.

- Én egy másik postát keresek, mert ott már jártam, és ott nem tudtak segíteni.

- Milyen ügyet nem tudott elintézni? Ha ott nem tudtak segíteni, máshol sem fognak tudni.

- Ez egy bonyolult történet, és nevetséges. Ki fogsz nevetni. – pironkodott a medve. –A feleségem küldött nekem pénzt, mi Messzi Erdőben élünk, és én csak átutazóban vagyok erre. Eltévedtem, és mikor telefonáltam, hogy segítséget kérjek, a fülkénél hagytam a tárcám, mire visszamentem érte, már nem volt ott. Sokan megfordulnak az Erdőközi Gyors állomáson, nem tudom, melyik állat lehetett. Azóta bolyongok, postát keresve, ahol felvehetném a pénzt. Egy órán belül indul a gyorsom, de nincs pénzem jegyet venni.

- Talán én segíthetnék. – ajánlotta Mucó. – Találjunk ki egy megoldást együtt!

- Én nem kérek szívességet idegenektől soha. Most sem fogadhatom el. – tiltakozott a jegesmedve. Majd félrefordulva így dörmögött: „Az életem múlik rajta, hogy elérjek a Kerek Erdőbe. Ha nem érek oda ma délutánra, kirúgnak. Nem lesz miből etetnem a kis bocsokat, és minden, amiért tanultam és dolgoztam, tönkremegy. Hogy lehettem ilyen bolond és figyelmetlen?! Mi lesz most?”

Mindezt persze halotta Mucó.

- Kedves Jegesmedve! Kezdjük elölről. Én Mucó vagyok – nyújtotta kezét a kisnyúl -, és segítek Önnek, ha tudok, hogy ne torkolljon katasztrófába a napja. Mire lenne leginkább szüksége? Gondolja végig.

- El kell jutnom Kerek Erdőbe, ez a legfontosabb. Ide felutaznom, a Főerdőbe is 8000 talléromba került. Most pedig el kell jutnom Kerek Erdőbe, majd haza.

- Hogy számolja, mennyi pénzre lenne szüksége? - érdeklődött Mucó.

- Fogalmam sincs, nem tudok gondolkodni. Tudod, cukorbeteg vagyok, ennyi izgalomtól és stressztől el fogok ájulni. Egész nap nem ettem, arra sem maradt pénzem. És emiatt is mindenki alkoholistának néz, hogy szédülök és támolygok fényes nappal, pedig nem vagyok az, csak cukorbetegségem van. – sopánkodott a medve. Megkapaszkodott egy ágban, nehogy összeessen.

- Jöjjön, veszek Önnek egy tábla csokoládét a Lila Tehénben, majd megkeressük a gyorsat, ami a Kerek Erdőbe megy, és adok kölcsön a jegyre pénzt, 20000 tallért, ennyiből elmegy a Kerek Erdőig, és haza is jut. Elutalja a bankszámlámra a pénzt, én pedig most odaadom Önnek. Így minden rendben lesz, ne aggódjon!

- Te vagy ma az első, aki segít nekem. Eddig mindenki elutasított, durván beszéltek velem, agyalágyultnak néztek, alkoholistának, hajléktalannak. Senki sem segített. A Főerdő sokkal barátságtalanabb, mint bárhol máshol.

Mucó azt hitte, mindent szépen elrendezett. Medve végül elfogadta a segítséget, és megígérte, hogy viszonozza azt. Hálálkodott még, aztán elváltak útjaik. Mucó majdnem elkésett az Erdei Tanácstól, de még éppen odaért. Gondolta, milyen szép nap ez a mai, a Tanács elfogadta a munkáját, ő pedig segített egy másik állaton.

Mucó pár nappal később megnézte a bankszámláját, hogy megérkezett-e a pénze, be akarta fizetni az erdei költségeit. De a számla üres volt. A következő napon is megnézte, és az azt követőn is. Egy pár hét eltelt, és már nem nézte meg a számláját… Megértette, mi történt vele…